Az irgalmasság szentévében havonta egy új általános kihallgatást vezet be a pápa

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2015. augusztus 02. vasárnap

Az irgalmasság rendkívüli szentéve során január 30-tól havonta egy alkalommal, szombatonként külön pápai kihallgatást tartanak a Szent Péter téren – nyilatkozta Georg Gänswein érsek. A vatikáni Rádió híradását olvashatják.


A Vatikáni Rádió német nyelvű szerkesztősége a szentév programjairól kérdezte Gänswein érseket.

– Milliók zarándokolnak el Rómába a rendkívüli szentév során. Várható valami újdonság ennek kapcsán?

– Éppen a múlt héten született döntés egy ülésen, hogy a szokásos szerdai általános kihallgatáson és egyéb fontos pápai eseményeken túl a szentév során havonta egy alkalommal, egy szombat délelőtt, az irgalmasság rendkívüli szentévének egyfajta általános kihallgatására kerül sor. Az időpontokat a következő napokban az interneten közzé teszik, hogy a csoportok, iskolák, plébániai közösségek részéről befutó megkereséseket – amelyekből már eddig is sok befutott – könnyen meg tudják válaszolni. Ezeken a szombatokon egy második általános kihallgatást tart Ferenc pápa a Szent Péter téren. Hogy ez konkrétan miképpen zajlik majd, azt később tudjuk megmondani. Mindenesetre további megfontolások szükségesek még hozzá.


– Tudják már, hogy ezek a kihallgatások mikor kezdődnek?

– Az első január 30-án lesz. És a másodikat is megmondhatom: 2016. február 20-án tartjuk.

– Már most lehet jelentkezni?

– Igen, ezek az időpontok már mostantól fogva érvényesek és lehet velük számolni.

– Ha az eddigi általános pápai kihallgatásokra visszatekintünk, mit mond a statisztika?

– Ferenc pápa augusztus 5-én újra kezdi a szerdai általános kihallgatásokat, melyet júliusra megszakított. Ebben a hónapban a kihallgatásokat a VI. Pál-csarnokban tartjuk, hogy a kíméletlen forróságtól megóvjuk a zarándokokat.

Ami pedig a számokat illeti: 2015-ben januártól júliusig mintegy 370 ezer ember vett részt a szerdai általános kihallgatásokon. Az egyéb pápai magánkihallgatásokon 300 ezren voltak jelen, ehhez jönnek még a pápai liturgiák, szentmisék a Vatikánban, ami újabb 300 ezer személyt jelent. Egy további meglepő adat: a vasárnapi Úrangyala-imádság során ebben az évben 1 millió 30 ezer ember volt jelen vasár- és ünnepnapon a Szent Péter téren.

– Hogyan tudják ezeket a számokat értékelni?

– A déli Úrangyala-imádság kapcsán, összevetve a korábbi adatokkal, ez egyértelmű többletet mutat ebben az évben. A magánkihallgatások és egyéb pápai liturgikus események részvételi aránya nagyjából olyan, mint korábban volt, de még csak ennek az évnek az első felével számolhatunk.

– Tudható, hogy Ferenc pápa idáig a Vatikánban hány emberrel találkozott?

– Augusztus 26-án, négy hét múlva tartja Ferenc pápa a századik általános kihallgatást. Mindent összevetve, az eddigi általános kihallgatásokon 3 millió 300 ezer ember vett részt. Az egész pápaságra vonatkozólag eddig – Ferenc pápa két és negyedéves pápai szolgálata során – 15 millió ember találkozott vele a kihallgatások során.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír

You have no rights to post comments