Egyre több keresztény menekült az olasz partoknál

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2015. augusztus 13. csütörtök

Az utóbbi öt évben harminc százalékkal megnőtt a keresztények részaránya a menekültek körében, akik az olasz tengerpartokon keresztül próbálnak bejutni az országba. Ez derül ki a Szükséget Szenvedő Egyház (Kirche in Not) nemzetközi segélyszervezet jelentéséből – adja hírül a Vatikáni Rádió.

 

A jelentést a Habeshia hírügynökségen keresztül ismertette Mussie Zerai eritreai pap. A hírügynökség 2006 óta működik – önkéntesek segítségével – az Olaszországba érkező menekültek szolgálatában.

A Szükséget Szenvedő Egyház (Kirche in Not) a vallásszabadságról szóló legutóbbi jelentésében megerősítette, hogy „a vallási okból való üldözés legnagyobb mértékben a keresztényeket érinti. Elég csak a Szíriából érkező keresztények magas részarányára gondolni, hiszen innen érkezik Olaszországba a legtöbb menekült” – hangsúlyozza Zerai atya. Az iraki menekültek között is sok a keresztény, az Eritreából érkező migránsok döntő része szintén Krisztus-hívő. Sok keresztény testvérünk érkezik Afrikából, azon belül nagy számban Nigériából, ahonnan a Boko Haram fundamentalista terroristái elől menekülnek. Félő, hogy az iszlám dzsihadista mozgalom terjedése miatt egyre több afrikai országból várható újabb menekültáradat.

Mussie Zerai maga is 1992-ben menekült el Eritreából, majd hamarosan ismertté vált a neve a letelepedési engedélyt kérő menekültek körében. Munkásságáért tavaly Nobel-békedíjra terjesztették fel.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír

You have no rights to post comments