Újabb komor jelentés a fiatalok helyzetéről

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2015. szeptember 23. szerda

Ötvenöt éve nem élt ennyi amerikai fiatal a szüleinél – derült ki az amerikai népesség-nyilvántartó felméréséből. Igaz, Európához képest az arányuk még mindig nagyon alacsony: Németországban így is jóval többen laknak mamahotelben, Kelet-Európában pedig a 25-34 év közötti fiatalok csaknem felének nincs saját lakása.

Az Egyesült Államokban a ’60-as évek óta nem volt ilyen magas a szüleikkel élő fiatal felnőttek aránya. A washingtoni Népesség-nyilvántartó Hivatal szerint a 25 és 34 év közötti fiatal felnőttek 15,1 százaléka lakik még a szüleivel. E fiatalok többsége férfi. Az erősebbikként emlegetett nem 18 százaléka nem hagyta el a szülői házat, a nők között ez az arány 12 százalék.
Mindkét nemre igaz ugyanakkor, hogy egyre később költöznek el otthonról. 2010 óta szinte folyamatosan emelkedik a szülőkkel élő fiatalok aránya, az idén pedig évtizedes rekordot döntött: utoljára 1960-ban volt ennyire magas ez a szám.

Eladósodtak a fiatalok
A Bloombergnek nyilatkozó demográfus, Mark Mather szerint a tendencia mögött egyszerre állnak gazdasági és életmódbeli okok. A házasság és a gyerekvállalás ideje is későbbre tolódik, igaz, ebben szerepet játszhat az, hogy a fiatalok is nehezebben tudnak önellátóvá válni.
„A fiataloknak manapság több időbe telik, amíg jól fizető munkát találnak. A korábbiaknál több időt kell tölteniük az oktatásban, illetve egyéb, az önellátáshoz szükséges képességek megszerzésével” – mondta. Az Egyesült Államokban ráadásul a felsőoktatásért a túlnyomó többségnek fizetnie kell. Emiatt sokan vesznek fel diákhitelt, amit később, munkahely híján nem tudnak visszafizetni.
Így az 1981 után született generáció súlyosan el is adósodott.

Nehezen találnak munkát
Mather hozzátette, a 2009-es gazdasági válság tovább nehezítette a fiatalok dolgát abban, hogy önálló életet kezdjenek. A fiatalok mobilitása – a munkahelyek csökkenő számából eredően – 2009 után hatalmasat zuhant, és máig sem állt vissza a válság előtti szintre. Idén még mindig feleannyian költöztek új államba vagy megyébe munkavállalási célból, mint 2002-ben.
Pedig az Egyesült Államokban egy átlagos munkavállaló hagyományosan rendkívül mobilis, életében  átlagosan 11,4 alkalommal költözik.

Megosztott Európa
Az Eurostat utoljára 2013-ban vizsgálta, hogy Európában a 25-34 éves korosztály milyen arányban él még a szülői házban. Ebből a szempontból az Európai Unió tagországai között rendkívül nagy különbségek figyelhetők meg. A fiatal felnőttek a legnagyobb arányban Szlovákiában élnek a szüleiknél, az arány itt 56,6 százalék. A lista másik végén Dánia áll, itt 2013-ban csupán a fiatalok 1,8 százaléka lakott "mamahotelben".
Magyarország inkább Szlovákiához áll közel a 43 százalékkal. Az arány az egész kelet-közép-európai régióban magas, szemben Skandináviával (beleértve Finnországot) is, ahol az átlag 4 százalék alatti. Összességében azonban Európában többen maradnak felnőttként is a szülői házban, mint az Egyesült Államokban. Még egy olyan fejlett államban is, mint Németország, 17,5 százalék a szülőknél lakó fiatalok aránya.

Gyorsan romlik az arány Magyarországon
Európában egyébként nem figyelhető meg olyan emelkedő trend, mint az Egyesült Államokban, bár néhány tagországban az utóbbi években enyhén emelkedett a szülőkkel élő felnőttek száma. Egy másik, a 18 és 34 év közötti fiatalokról készült Eurostat-mérés szerint a válság sújtotta Görögországban és Spanyolországban 3,9, illetve 3,4 százalékkal emelkedett a szülőknél élők aránya ebben a korosztályban.
Magyarországon ez az arány ennél is gyorsabban emelkedett: 2009-ben 58,2 százalék volt, 2014-ben pedig már 64,8. Hazánkban ráadásul már régebb óta elindult ez a folyamat, 2005 óta minden évben emelkedett az arány.
A K&H áprilisban végzett felmérést 19 és 29 év közötti magyar fiatalok között. A válaszolók 61 százaléka lakott még a szüleinél. zzel az állapottal a többségük elégedett volt, vagy legalábbis nem látták reálisnak, hogy egyhamar lesz lehetőségük elköltözni: csupán a fiatalok negyede nyilatkozott úgy, hogy szeretne a közeljövőben külön lakást. Korábbi felmérésekben az elköltözni vágyók többsége albérletben képzelte el a jövőjét, az idei felmérés szerint azonban mára ugyanannyian (40-40 százalék) mondták azt, hogy saját lakásra gyűjtenek.
Ez feltehetően annak köszönhető, hogy az elmúlt évben Budapesten meredeken nőttek a bérleti díjak. Egy 40 négyzetméteres fővárosi lakásért havonta akár 100 ezer forintot is elkérhetnek, ezzel szemben egy 5 millió forintos, 20 éves futamidőre igényelt lakáshitel havi törlesztőrészlete kevesebb mint 31 ezer forint.
Az amerikai fiatalokhoz hasonlóan Magyarországon is a nők között nagyobb a hajlandóság a külön költözésre. Szintén nagyobb arányban szeretnének függetlenedni a Budapesten lakók és azok, akiknek van megtakarításuk – az utóbbi egyébként a fiataloknak csupán egyharmadára jellemző.
(origo.hu)

You have no rights to post comments