A Fővárosi Ítélőtábla precedensértékű ítéletet hozott a keresztények emberi méltósága mellett

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2017. április 13. csütörtök

A véleménynyilvánítás szabadsága nem terjedhet addig, hogy meggyalázzák egy társadalmi csoport legmélyebb hitét: a Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítéletet hozott a tavaly áprilisban Budapesten szervezett abortuszpárti tüntetés aktivistái ellen, akik magatartásukkal megsértették a katolikus közösséget.

A Fővárosi Ítélőtábla Frivaldszky Gáspár, az Emberi Méltóság Központ jogi igazgatóhelyettese, Lábady Tamás volt alkotmánybíró és Zarka Rozina Borbála életvédő aktivista által indított perben hozott jogerős ítéletében kimondta, hogy 2016. április 10-én a Lengyel Köztársaság Budapesti Nagykövetsége előtt szervezett tüntetésen abortuszpárti tüntetők súlyosan sértő és kifejezésmódjában indokolatlanul bántó magatartásukkal nagy nyilvánosság előtt megsértették a katolikus vallási közösséget, és ennek folytán a közösség tagjainak emberi méltósághoz fűződő személyiségi jogát.

Az Alaptörvény IX. cikke kimondja, hogy a véleménynyilvánítás szabadságának gyakorlása nem irányulhat vallási közösségek méltóságának megsértésére. Az ilyen közösséghez tartozó személyek – törvényben meghatározottak szerint – jogosultak a közösséget sértő véleménynyilvánítás ellen, emberi méltóságuk megsértése miatt igényeiket bíróság előtt érvényesíteni.

A vállfa nem sebészeti eszköz! – Tiltakozás az abortusz teljes lengyelországi betiltása ellen címmel szervezett tüntetés alkalmával feminista aktivisták, köztük Barna Róza Emília harmadrendű alperes, a Műszaki Egyetem oktatója tevékenyen részt vettek abban a vallásgyalázó „szertartásban”, melynek során az egyikőjük püspöki ruhában abortusztabletta feliratú zacskóból – „Krisztus teste” szövegkísérettel – „áldoztatta meg” a jelenlévőket, így Antoni Rita másodrendű alperest, a Magyar Nemzetben rendszeresen publikáló „társadalmi nemek szakértőt”, filozófust. Az eset óriási társadalmi felháborodást keltett. Néhány nap leforgása alatt több mint 12 ezer tiltakozó írta alá a CitizenGO szervezet által az ügyben indított petíciót.

A keresztények hitének középpontjában az a Jézus áll, akinek feltámadását húsvétkor, illetve a szentmisében ünnepeljük. Jézus a keresztények számára maga az élet. Az abortusztabletta egy ártatlan emberi élet kioltására alkalmas szer. Püspöki ruhában egy olyan zacskóból, amire jól láthatóan az van írva, hogy abortusztabletta, „megáldoztatni” másokat azzal, hogy „Krisztus teste”, nem más mint a kereszténység meggyalázása.

Az Ítélőtábla hangsúlyozta, hogy mindez anélkül történt, hogy a jelenet bármilyen vitára lehetőséget adó üzenetet hordozott volna, vagy véleményt közölt volna. A véleménynyilvánítás szabadsága nem terjedhet addig, hogy egy társadalmi csoportnak, jelen esetben a keresztényeknek a legmélyebb hitét – mindenféle cél és mondanivaló nélkül – meggyalázzák.

A Fővárosi Ítélőtábla eltiltotta az alpereseket a további jogsértéstől, és bocsánatkérésre kötelezte őket, továbbá valamennyi perköltséget az aktivistáknak kell állniuk, és 600 ezer forint sérelemdíj megfizetésére kötelesek. Ezenfelül az internetről is törölniük kell az inkriminált részeket – közölte Frivaldszky Gáspár, az Emberi Méltóság Központ jogi igazgatóhelyettese.

Forrás: Emberi Méltóság Központ

Magyar Kurír

You have no rights to post comments