Az elhízás és a gyors lefogyás veszélyeiről
„Egy pandémiával állunk szemben, ami már a tinédzser lányoknál elkezdődik” – hangzott el a Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Területi Bizottságának eseményén a szegedi SZAB-székházban. A tudományos konferencián az elhízásról értekeztek szakértők, azt feszegették, hogyan hat ez a Magyarországon szinte már népbetegségnek számító állapot a reprodukciós képességre.
Zuppi bíboros: Az Egyház anya, szabadon sirathatja gyermekei elvesztését
Matteo Zuppi bíboros, az Olasz Püspöki Konferencia elnöke vezette az imavirrasztást Rómában, a Santa Maria in Trastevere-bazilikában a menekültek június 20-i világnapja előestéjén. „Akik a remény útján haltak meg” – ezzel a mottóval szervez minden évben a Sant’Egidio közösség imádságot azokért, akik menekülés közben vesztették életüket.
A 90 éves színész legenda, Clint Eastwood titka
Amikor megkérdezték tőle, mi a titka, hogy az ő korában is aktív és zseniális tudott maradni, ezt válaszolta:
Amikor és amiért jobb, ha nem fűnyírózunk...
A legtöbb ember sajnos ragaszkodik a rövidre nyírt gyep látványához. Valamiért csak ezt fogadja el szépnek, rendezettnek, akár a kertekről, akár a közterületekről van szó. Arra azonban kevesen gondolnak, hogy az állandó nyírás, gépi kaszálás komoly ökológiai károkat okoz, ezért ideje lenne legalább részben változtatni ezen a szokásunkon.
Ferenc pápa: A zsoltárok segítenek, hogy imáinkat ne szűkítsük a kérő imára
Június 19-én a Szent Péter téren a Szentatya folytatta a Szentlélek és az Egyház kapcsolatáról három héttel ezelőtt megkezdett katekézissorozatát, melynek címe: A Lélek és a Jegyes. A Szentlélek vezeti Isten népét Jézushoz, a mi reménységünkhöz. Mai katekézisének témája a Kol 3,16–17 alapján: Lélek imádkozni tanítja a Jegyest – A zsoltárok, az imádság szimfóniája a Bibliában. Az alábbiakban Ferenc pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.
Vizet találtak a Marson
Dér borítja a Mars Tharsis-régiójában található vulkánok belsejét – állapította meg az amerikai Brown University nemzetközi kutatócsapata az Európai Űrügynökség kutató műholdja, az ExoMars Trace Gas Orbiter képei alapján. A tudósok számításai szerint mintegy 150 ezer tonna, vagyis hatvan úszómedence megtöltésére elegendő víz lehet a környéken. A felfedezést az ESA Mars Express keringő szondájának műszerei is megerősítették.
Több mint 500 zarándok halt meg Mekkában
Idén a Mekkában zajló haddzs, a muszlimok éves zarándoklata rendkívül veszélyes körülmények között zajlott. Az extrém 52 fokos hőség miatt több mint 550 zarándok vesztette életét.
Az átlagos munkahét hossza az Európai Unióban
Az átlagos munkahét hossza az Európai Unióban évről évre rövidül. Íme a legfontosabb megállapítások:
Elfogadták az uniós természet-helyreállítási rendeletet
Hétfőn az uniós természetvédelmi miniszterek ülésén elfogadták a természet-helyreállítási rendeletet. Az EU Tanácsának közleménye szerint ez az első jogszabály a maga nemében, hogy helyreállítsák az erre szoruló uniós élőhelyek ötödét 2030-ra, és mindet 2050-re. Ehhez jogilag kötelező célokat határoz meg egy sor élőhelyfajtánál, nemzeti helyreállítási terveket ír elő és védi a beporzókat.
Parolin bíboros a svájci békekonferencián: A párbeszéd az egyetlen eszköz a valódi béke elérésére
A június 15–16-án Svájcban, Bürgenstockban tartottak magas szintű békekonferenciát. Az orosz–ukrán háborúról szóló tanácskozáson 92 ország képviseltette magát. A záró plenáris ülésen Pietro Parolin bíboros, vatikáni államtitkár is felszólalt.
Anne Graham okos válasza
Az ismert amerikai lelkész, Billy Graham leányával, Anne Grahammel készítettek interjút az egyik rádióműsorban, amelyben Jane Clayson riporternő megkérdezte őt az utóbbi idők borzalmas eseményeivel kapcsolatban: „Hogyan engedhette meg Isten, hogy ilyenek történjenek?" Anne nagyon mély éleslátásra utaló választ adott: