Mit várunk Ferenc pápa látogatásától?

Kategória: Eheti Megjelent: 2023. március 06. hétfő

Van, aki jót, van, aki rosszat, van, aki semmit. (Az idő rövid: míg az Eucharisztikus Kongresszus megszervezésére 3-1 év állt rendelkezésre, addig most nincs két hónap se.) A bejelentés másnapján már kaptam emailt, amelyik arról írt, hogy jön az antikrisztusi álpápa Magyarországra, másvalaki viszont azt a reményét fejezte ki, hogy a pápa „megpróbálja Viktort a jó irányba terelni. Anno Fidel Castro is lágyított a rendszerén a pápalátogatás után”. Rémületek és reménységek – mit várjunk és reméljünk?

Valószínű, hogy az ország nagy többsége nem vár semmit. Közönyös, a katolikusok belügyének tartja az eseményt. Bizony sokat kell dolgozni ez alatt a rövid idő alatt, hogy az érdektelenség falát átüsse Ferenc pápa mondanivalója, hiszen ő mindannyiunkhoz jött és mindenkivel párbeszédet akar.
Lépjünk tovább: nemrég olvastam egy olasz regényt, abban írja a szerző, milyen sokan terjesztették, hogy XXIII. János pápa, a II. Vatikáni Zsinat meghirdetője ellenpápa, az egyház pusztítója. Ferenc pápa esete még cifrább. A még XVI. Benedek pápa idején íródott és nyilvánvalóan hamis „Nagy Figyelmeztetés” magánkinyilatkoztatás már előre hirdette, hogy a következő pápa az ördögtől lesz. Megtagadja majd az eucharisztiát, a szentmisét, stb. Nos, Ferenc tíz éve pápa, a Nagy Figyelmeztetésről rég kiderült, hogy Nagy Hazugság, de akik akkor belebolondultak, nem tudják elengedni. Mindent megtesznek, hogy igazolják és erőszakosan terjesszék nézeteiket, sok jó embert is magukkal rántva.
De nem szeretik Ferenc pápát azok sem, akiket zavar, hogy a pápa a szegényekkel, menekültekkel, kisebbségekkel foglalkozik. Teremtésvédelmi enciklikát ír, felszólal a szegények és menekültek érdekében, Jézus szavaival példálózik, és cselekszik. Ők az egyháztól nem várnának mást, mint jámbor imákat zárt ajtók mögött. Emlékszünk még, amikor demens vénembernek nevezték és felszólították, hogy a saját dolgával törődjön, ne velünk, mert mi jobban tudjuk, mit hogyan kell tenni? (Azért attól nem kell tartanunk, hogy a becsmérlő szavaik előzetesen nagy nyilvánosságot kaphatnának a médiában. De hogy a látogatás után mi lesz?)
Ferenc pápa érkezése nagy esemény, amit természetesen az egyházi és világi vezetők egyaránt igyekeznek a legjobban kihasználni. A pápa találkozik a miniszterelnökkel és az egyházi vezetőkkel is, elmegy a szegényekhez, beszél a fiatalokkal… biztosak lehetünk, hogy mind a kormánypárti, mind az ellenzéki sajtó mindezt a saját érdekei szerint fogja tálalni és magyarázni. És mi?
Ferenc pápa érkezése nagy ajándék és lehetőség egyházunknak és hazánknak. Egyházunk és hazánk is nagy bajban van, létszámunk csökken, elöregszünk, életünk súlyos feszültségekkel terhelt. A pápalátogatás válhat pusztán szépségtapasszá, ami frissebbnek és jelentősebbnek mutat minket – de miért is ne lehetnénk újra frissek, energikusak és növekvők? Illetve: hogyan lehetnénk újra azok?
Reménykedjünk és cselekedjünk. Ferenc pápa komoly és fontos dolgokról szokott szólni. Hazánk is mély természeti, gazdasági, politikai és erkölcsi válságban van (mint a világ többi része), szomszédunkban háború dúl, meghirdetett elveink és a valóság pedig olykor igen messze esnek egymástól. Ezért a pápa szavai komoly, előítéletektől mentes figyelmet érdemelnek.  (Épp most írta valaki, hogy ad nekem még egy utolsó esélyt, hogy kikeveredjek a balliberális fertőből és bocsánatot kérjek – de ugyan mi közöm van nekem a politikai címkékhez? Lassan annyi ilyen van rajtam, hogy elmehetnék álarcos bálba madárijesztőnek… Lehet-e így értelmes, megoldást kereső és találó párbeszédet folytatni?)
Én azt remélem, hogy Ferenc pápa szavai párbeszédről, a megbékélésről, az igazságosabb társadalomról, a teremtésvédelemről, a visszatérésről Jézus Krisztus tanításához, hullámokat vetnek a magyar közéletben és az emberi szívekben. Arra vágyom, hogy minél többen megfontoljuk szavait és megjavítjuk útjainkat.
Miért is ne lehetne Ferenc pápa látogatása egy nagy megújulás kezdete? Hiszem, hogy Isten cselekszik a történelemben és az Ő keze benne van a pápa útjainak szervezésében is. Hiszem azt is, hogy Isten azt szeretné, hogy hazánk a Szeretet földje lenne. Így hát imádkozom azért – és mindenkit erre biztatok -, hogy mi így készüljünk a pápalátogatásra. Biztassuk embertársainkat, hogy menjenek el a találkozókra, figyelmesen hallgassák, olvassák Ferenc pápa szavait és gondolkodjanak el azokon. És ha még cselekszünk is szavai értelmében, az javára válik egész egyházunknak és nemzetünknek…
Sipos Gyula (www.szeretetfoldje.hu)

You have no rights to post comments