Az élet iskolája

Kategória: Eheti Megjelent: 2024. március 04. hétfő

Álmomban megint iskolába jártam. Néha visszatérő, szorongató álmok ezek. Ismerős helyen járok, hogy be kellene mennem egy órára, de nem találom a termet, mindig eltévedek. Vagy be kellene jutnom a kollégiumi szobánkba, mert egy másik helyen aludtam, de  oda már nem tudok visszamenni, a szobánkat pedig nem találom, vagy nem tudom, melyik az ágyam. Vizsgáznom kellene, és biztos vagyok benne, hogy megbukom, mert fogalmam sincs a tananyagról…

Nos, mielőtt tovább mennénk a tulajdonképpeni témánkhoz, néhány szó az álmokról, amelyek néha jelentenek valamit, bár olykor nem többek, mint a napok törmelékeinek visszatükröződései. De ha például az álmomban vécét keresek, mert pisilnem kell, akkor arra ébredek, hogy valóban ki kell mennem a vécére – azaz a test jelez az álmon keresztül. Lehetnek Istentől jövő álmaink is, miként a Szentírás két álomlátó Józsefének (Jákob fiának, illetve Szent Józsefnek, a Szent Szűz jegyesének). Olykor pedig problémáink, lelkiállapotunk tükröződik vissza: örömeink és bánataink, félelmeink, szorongásaink, testi-lelki vágyaink, stb. Érdemes ezeken elgondolkodnunk, mert így reflektálhatunk életünkre, mélyebben megértve saját magunkat és környezetünket is.
Az álombeli iskola talán visszatükröződése aktuális lelkiállapotomnak itt, az élet iskolájában. Hiszen születésünktől fogva beírtak minket ide, hogy tanuljunk, növekedjünk, érlelődjünk, s jó esetben ez történik egészen életünk végéig. Ezt azonban nem úgy kell elképzelnünk, mint egyenes vonalú, felfelé tartó menetelést, hanem inkább, mint egy cikk-cakkozó, fel-le imbolygó, nekilóduló majd elakadó, aztán újra elinduló mozgást. Ráadásul azt sem állíthatjuk, hogy a személyiségünk, mint kompakt, kerek egész vesz részt ezen az úton. Épp ellenkezőleg! Lehet, hogy életünk egyik területén már előre haladtunk, másik területén pedig megrekedtünk. Például könnyen tanulunk, vagy ügyesen haladunk előre a karrierünkben, ugyanakkor érzelmi életünk fejletlen. Lehetséges, hogy gyerekkori traumák miatt elzárkózunk bizonyos dolgoktól, vagy nehezen megy a kapcsolatteremtés, vagy épp túlzásokba esve kompenzálunk. Bizonytalanságunk, szorongásunk megakadályozhatja, hogy az előttünk álló problémánál legyen bátorságunk jó, előre mutató döntést hozni. Nem merünk kezdeményezni, inkább visszahúzódunk és várjuk, hogy más menjen előre…
Hosszan lehetne sorolni a példákat. Isten azonban, aki elgondolta létünket és beíratott minket az élet iskolájába, azt szeretné – és minden szeretetével azon dolgozik -, hogy túllendüljünk az elakadásokon és előre haladjunk és személyiségünk egyre érettebbé váljon. Így békésebb és szebb életet élhetünk minden külső körülmény ellenére - hiszen megbékéltünk önmagunkkal és Istennel is -, és egyenes utunk vezet az örök hazába, az örök boldogságba, ahol minden szép, tiszta, jó és igaz, a Szeretet izzásában.
Ha megértettük, hogy honnan jövünk, kik vagyunk - Isten gyermekei -, és hová tartunk – a mennybe -, akkor földi életünket el tudjuk fogadni és végig tudjuk élni itt, az élet iskolájában úgy, hogy az a tisztulás és érlelődés ideje és helye legyen az életünkben. Akkor - ahogy a Bibliában olvassuk: „az Istent szeretőknek minden javukra válik” -, az öröm és bánat, nehézség és fáradtság, pihenés és felüdülés, betegség és egészség egyaránt minket segít és vezet előre. Hiszen már nem is vagyunk egyedül, hiszen Istennel együtt éljük az életünket, hiszen vele együtt sírunk és nevetünk – és ugyan ki választhat el minket Isten szeretetétől?
Senki.
Ámbár az lehet, hogy időnként – ahogy én az álmomban, s ez nyilván lehet aktuális lelki- és életállapotom visszatükröződése -, szorongunk, félünk attól, hogy eltévedtünk. Nem értjük, nem találjuk a helyünket, lelki szárazságba, sötétségbe kerülünk. Tudjuk azonban, hogy Istenünk gondviselő szeretete akkor is velünk van, ha épp nem érezzük, sőt saját magunkat sem értjük.
Nincs még vége a világnak, nem a mai nap az utolsó, van még hová előre menni!
Így hát szedjük össze magunkat, fussunk az előre kitűzött cél felé – mert „ha Isten velünk, ki ellenünk”?
Kalandra fel!
Imával és szeretettel: Sipos Gyula (www.szeretetfoldje.hu)

You have no rights to post comments