Szokatlan megközelítések
„Amikor mindenki hasonlóan gondolkodik, akkor senki sem gondolkodik igazán.” (Walter Lippmann) Nagy felfedezések, jelentős piaci karrierek és komoly vallási megújulások köszönhetők annak, hogy valaki új megközelítésben gondolt végig egy problémát. (Vajon hogyan gondolkodhatott az az ember, aki először feltételezte, hogy a háton cipelésnél vagy a saroglyán húzásnál jobb megoldást is lehetne találni és fakorongot, kereket eszkábált a saroglya aljára?) Azonban kétségkívül Isten az, aki legügyesebben alkalmazza a szokatlan megközelítéseket és újszerű megoldásokat – milyen jó lenne, ha mi, akik Isten országát akarjuk megmutatni az embereknek, el tudnánk ezt tanulni tőle!
A teremtett világ tele van szokatlan, váratlan és újszerű megoldásokkal. Ha csak evolúció lenne, ahhoz épp nem lenne szükséges ekkora fajgazdagság és változatosság (sőt bizonyos esetekben éppen hogy kizárná azt). Ezzel szemben azt látjuk, hogy bizonyos jól bevált megoldások a legkülönbözőbb fajoknál is újra előkerülnek, míg máshol épp egy váratlan, új megoldás tűnik fel. Mi indokolja például, hogy egy halfajta, amelynek a víz a természetes közege, egyszer csak a szájából kilőtt vízsugárral kezdjen el vadászni egy teljesen idegen közegben, a szárazföldön a leveleken üldögélő rovarokra? (A fénytörés miatt nem is ott látja azokat, ahol valójában vannak…) A szarvasbogár lárvája 4-5 évet tölt korhadéklakóként az erdőben, majd egyszer csak „úgy gondolja”, hogy most átváltozik és nagy hím szarvasbogárként előbújik, hogy megküzdjön fajtársaival, szaporodjon, majd néhány hét után meghaljon. Micsoda erőforrás-pazarlás, gondolhatnánk – de biztos, hogy az? (Miért nem marad továbbra is a vízben a vízben szúnyog- vagy szitakötő lárva, és mi indokolja az ebihal a teljes és radikális átváltozását békává…?)
Csodáljuk meg az Isten inspirációja alatt élő szentjeinket – micsoda váratlan eszközökkel és húzásokkal éltek, hogy áttörjék koruk falait és az élő evangéliumot eljuttassák az emberekhez! Mi lenne, ha most látnánk a fél arcát megborotvált, szőrös és rongyos Néri Szent Fülöpöt, amint karneváli felvonulást rendez a város főutcáján? Vagy Avilai Nagy Szent Terézt, amint énekelni és táncolni tanítja szerzetes nővéreit és arra buzdítja őket, hogy legyenek mindig vidámak? (Mindezt a spanyol államegyházi inkvizíció árnyékában, amely folyamatosan figyeli, vegzálja és börtönnel fenyegeti…) Mit gondoljunk Roger testvérről, a taizé közösség létrehozójáról, aki a II. Világháború után egy francia-német vegyes területen, a legnagyobb ellenségeskedés után egy olyan testvérületről álmodott, ahol az egykori ellenségek, franciák és németek, protestánsok és katolikusok kiengesztelődve együtt élhetnek és szolgálhatnak? Ugyan ki hitt neki – és mégis, mi lett az eldugott kis faluban szőtt álmából?!
Még jobb, ha Jézus Krisztust, Isten Fiát szemléljük, hiszen az ő élete maga volt a szokatlanság, újszerűség és botrány a világ, és még inkább a sátán szemében. Minden előzetes elvárással szemben nem ott és nem úgy született, ahol gondolták, nem úgy élt, nem úgy működött és egész életével kizökkentette a megszokott gondolkodásmódjukból, életvitelükből az embereket, állásfoglalásra és döntésre késztetve őket. Senki sem tudott közömbös maradni, aki megismerte őt…
Én gyerekkoromtól fogva kedveltem a szokatlan látószögből íródott könyveket. A meghökkentő mesék, Örkény egypercesei vagy Wonnegut könyvei lenyűgöztek. Tizenévesen már én is ilyen csavaros kis történeteket írtam és mai novellás köteteim is tele vannak ilyen szövegekkel. Megtérésem után a karizmatikus megújulás azért is vonzott – többek között -, mert számomra addig ismeretlen, szokatlan módon közelítette meg a vallást. (Jézus szavait már kétezer éve óta magyarázzák. Mi az, amit nem gondoltak már végig ezerszer, mi az, amit még nem mondtak ki százszor? Nincs új teológiai felfedezés, de kell, hogy legyen új megközelítés, mert minden nemzedéknek újra fel kell fedeznie a régi igazságokat a maga saját módján. Egyházunk utolsó évszázada is sok jó példát mutat erre a rugalmasságra és változatosságra és épp a II. Vatikáni Zsinat óta pápánk is jó példával járnak elöl ebben.)
Időnként „megcsontosodik” a világ, és nekünk kutatnunk kell olyan újszerű megoldások után, amivel újra rugalmassá tehetjük azt, lebontva vagy kikerülve a felépült falakat. Így történt ez az 1990-es évek elején is, amikor megismerkedtem a hazai Szeretetláng lelkiséggel. Akkor ez hazánkban hivatalosan el nem ismert, sőt elutasított irányzat volt, és belülről is súlyos problémákkal terhelt. Azt gondoltam, új utat kell találnunk, vissza az egyházi elfogadásba és szabadságba. Ezért egyrészt levelezni kezdtünk az egyházmegyeileg illetékes püspökkel, másrészt ingyenes újságot indítottunk, ahol nyíltan írtunk a problémákról, gyakorolva a megkülönböztetést, harmadrészt pedig teljesen nyíltan és szabadon cselekedve Erzsébet asszony halálának 10. évfordulóján Szeretetláng-szobrot avattunk a halála helyén, rá két évre pedig kápolnát – bár néhány jó testvér azt mondta, hogy el fogunk kárhozni, ha azt megépítjük, de amúgy se fog sikerülni, mert addigra eljön a világvége -, az ezredfordulóra pedig sikerült megszervezni az első engedélyezett és nyilvános Országos Szeretetláng Találkozót…
Hasonló volt ehhez, amikor kezdeményeztük a gyógyító miséket, új módon közelítve szent ünnepünkhöz. Az volt a célunk, hogy a megszokott, rutin szentmiselátogatás helyett újra élő, eleven és várakozó hittel vegyünk részt szent ünnepünkön és így megtapasztaljuk Isten valóságos jelenlétét és gyógyító szeretetét. (De ilyen módon gondolkodtunk a Nemzeti Imanapok szervezése idején és más egyéb ügyekben is…)
Olykor egyszerűen csak tágítani kell a gondolkodásunkat, hogy beleférjen az is, ami addig kimaradt. Amikor belekezdtünk a könyvkiadásba azt gondoltam, hogy én nem könyvkiadó szeretnék lenni, mert az beszűkíti a gondolkodásmódunkat a könyvekre. Nem is „média-vállalkozó” – ámbár abba már belefért az internetes világ és a videófilmek és CD-k kiadása is. (Elsők között készítettünk keresztény honlapot és adtunk ki keresztény CD-ket és videófilmeket is.) Tágabban gondolkodva, mi Isten országát akarjuk építeni és ehhez minden eszközt használunk, amire lehetőségünk adódik. (Egy ideig volt egy kétheti műsorunk is az akkoriban induló Mária rádióban, Isten szeretete gyógyít címmel - amikor aztán kezdtek betelefonálni az emberek a gyógyulásuk miatt, hirtelen elküldtek minket… most azon gondolkodom, hogy felteszem a honlapunkra is újra őket…)
Közben eltelt több, mint három évtized. Ami egykor új és szokatlan volt, mára megszokottá vált. Isten azonban most is biztat minket: keressük a kreatív, szokatlan és új megoldásokat! Kísérletezzünk, még akkor is, ha nem minden jön be, ha olykor kudarcot vallunk. Örüljünk, ha másio is kitalálják ugyanazt, vagy hasonló megoldásokat, és még inkább, ha még jobban is csinálják, mint mi (a hálaadás jó gyógyszer a féltékenység és irigység ellen is…)
A Szentlélek kreatív – kalandra fel!
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)
