Jézus Egyiptomban
A pszichológusok jó része azt állítja, hogy egy ember fejlődésének, személyiségének kialakulásában döntőek az első életévek. A Szentírásból úgy tudjuk, hogy a szent család Jézus születése után legkésőbb néhány hónappal – a 40. napon Jézust szülei még bemutatták a jeruzsálemi templomban -, Egyiptomba menekült. Nem tudjuk, mennyi ideig voltak ott, de azt igen, hogy Jézus 12 éves korában már a galileai Názáretben éltek, innen mentek fel a templomba. Arról azonban a legtöbb embernek téves fogalmai vannak, milyen volt abban az időben Egyiptom és milyen hatások érhették ott Jézust.
Egyiptomról nekünk általában a piramisok, a fáraók és a hieroglifák, a sokistenhit, esetleg valamiféle ezoterikus, titkos tanok léte jutnak eszünkbe. A Jézus-korabeli Egyiptom azonban szinte semmiben sem felel meg ennek a képnek.
Először is, Egyiptom Jézus korára már hellenizált, görög kultúrával átitatott ország volt. Nagy Sándor (Kr. e. 356-323) meghódította, majd halála után a görög Ptolemaioszok uralma alá került. (Kleopátra egyiptomi királynő, Antonius és Ceasar szerelme szintén ebből a görög uralkodóházból származott.) A görög nyelv volt az általános közvetítő nyelv, amit valamilyen szinten a legtöbb ember beszélt. A hellenisztikus kultúra – ma úgy mondanánk, multikulturális közeg -, meghatározó volt. Az egyiptomi Alexandriában – a Nagy Sándor által alapított és róla elnevezett -, nagyvárosban volt a világhírű Alexandriai Nagykönyvtár is.
Róma Kr. e. 30-ban foglalta el Egyiptomot és integrálta a Római Birodalomba. Zsidó közösségek az egész Birodalomban megtalálhatók voltak. Egyiptomban számukat Philón (Kr. e. 13 körül – Kr. u. 45–50), a korabeli hellenisztikus zsidóság legismertebb írója, gondolkodója, egymillióra taksálta, ennyien éltek a nagyvárosban rendezett körülmények között. Alexandria valamennyi részében voltak a zsidóknak imaházai, a város öt részéből kettőben pedig túlnyomó részben ők laktak.
A vallási élet tekintetében említsük meg a Szeptuagintát (hetvenes, vagy a hetvenek fordítása), az Ószövetség nagyhatású görög szövegfordítását (kr. e. 3. század – kr. u. 1. század) -, ami itt keletkezett és amit a diaszpórában élő zsidó nép használt. (A fordításra is azért volt szükség, mert az évszázadok óta itt élők már nem héberül beszéltek.) A felnőtt Jézus ismerte és használta ezt a fordítást - ahogy azt a nyelvtudósok bizonyították -, és a keresztény közösségeknek is ez lett az elfogadott ószövetségi szentírásuk (egészen a reformációig).
Azt mondhatjuk tehát, hogy a szent család Egyiptomban a sajátjai közé érkezett. Ez a zsidó diaszpóra az otthonihoz – főleg a júdeaihoz -, képest nyitottabb és sokszínűbb volt. Vallási szempontból az itt élők valószínűleg tartották magukat a Tórához és ha tehették, elzarándokoltak az anyaföldre is. Ugyanakkor ez a soknemzetiségű, ám együtt élő ország megértőbbé és elfogadóbbá tette őket a többi ember és kultúra felé. Talán az itteni tapasztalatok is hozzájárultak ahhoz, hogy visszatérve Izraelbe a szent család nem a Jeruzsálemet is magába foglaló, merev Júdeában, hanem a kétes hírnevű, a ”pogányok Galileáját” is magába foglaló, sokszínűbb és elfogadóbb Galilea tartományban, Názáret faluban telepedett le.
Ha a gyermek Jézus első éveit Egyiptomban töltötte, akkor óhatatlanul találkozott, és a házak között együtt játszhatott más nemzetiségű, más vallású gyerekekkel. Megélhette, hogy azok is ugyanolyan emberek - gyerekek és felnőttek –, márpedig elég nehéz eleve gyűlölni és gonosznak tartani azokat, akikkel minden nap találkozunk, akikkel közös örömeink és bánataink vannak. Talán ezek miatt is alakulhatott ki benne az a megértőbb és elfogadóbb látásmód, ami a felnőtt Jézust nyilvános működésében jellemezte az idegenekkel és pogányokkal szemben.
Szűz Mária, Szent József és a gyermek Jézus egymás között arámiul beszéltek, ez volt Jézus anyanyelve. Ugyanakkor a diaszpóra többi tagjával és a körülöttük élő többi emberrel görög nyelven kellett beszélniük, mert azoknak az volt a fő, illetve közvetítő nyelvük. Ezért nyugodtan feltételezhetjük, hogy Jézus legalább két- de esetleg többnyelvű is volt, hasonlóképp, ahogy ma is „ráragad” a más országokban élő magyar gyerekekre az ottani nyelv. (Ha pedig ott kezdi az óvodád. iskolát, akkor az válik a fő nyelvévé és az eredeti anyanyelv válik „konyhanyelvvé”, azzal a szűkebb szókészlettel, amit otthon, a családban használnak.)
Ilyen módon az is könnyen érthetővé és elfogadhatóvá válik, hogy Jézus Krisztus nyilvános működése alatt és elítélésekor is miért tudott tolmács nélkül beszélni a pogányokkal, köztük a rómaiakkal és Pontius Pilátussal is. (Görög nyelven, amit a római tisztségviselőknek és általában minden „művelt rómainak” beszélnie kellett).
Máté evangéliumában azt olvassuk, hogy az „Úr angyala megjelent Józsefnek álmában és így szólt: Kelj föl, vedd magad mellé a gyermeket és anyját, és menekülj Egyiptomba! Maradj ott, amíg nem szólok neked!” (Mt 2,13) Most már láthatjuk, hogy itt nem csak arról volt szó, hogy ki kellett menekíteni a szent családot a halálveszedelemből, hanem azt is megérthetjük, hogy Isten gondviselő szeretete olyan helyre küldte őket, ami a legjobb körülményeket biztosíthatta Jézus személyiségének korai alakulásához. Így a gyermeknek egyszerre volt része a meleg, biztonságos és Istennel eleven kapcsolatot ápoló családi – és közösségi -, környezetben, ugyanakkor tanulékony szíve és értelme nyitott és befogadó lehetett minden ember felé. Emellett itt szerezhette első tapasztalatait is a jó és rossz, igaz és hamis megkülönböztetésébe is…
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)
