Oltogatnak, bujtogatnak

Kategória: Eheti Megjelent: 2013. április 08. hétfő

Mindannyian befolyás alatt álló emberek vagyunk. Nehezen ismerjük el ezt és azok is titkolni akarják, akik ebből élnek. (Kedvenc példám, amikor a médiacégek tagadják, hogy erőszakos vagy pornográf filmjeik, számítógépes játékaik, stb. bármilyen módon befolyásolnák a nézők, játszók viselkedését. Ugyanezen cégek milliókat költenek reklámokra, amelyek célja, hogy határozottan befolyásolják a nézők, játszók viselkedését…)

Oltogatnak, bujtogatnak minket, hogy kritika nélkül szeressük, vagy épp feltétel nélkül utáljuk épp aktuális politikai vezetőinket, vagy épp lelkészünket, papunkat, pápánkat. (Ez utóbbiból most kettő is van, egy kiérdemesült (XVI. Benedek) és egy regnáló (Ferenc) – micsoda nagyszerű alkalom, hogy szembeállítsuk őket, hasonlítgassunk, okoskodjunk, egyiket akarjuk, másikat ne akarjuk, egyik jó legyen, a másik rossz…)

Oltogatnak, bujtogatnak, hogy a kákán is csomót keressünk (aki többet talál, az az ügyesebb), hogy mindig elégedetlenkedjünk - vagy épp minden nagyon jó legyen nekünk, ha a mi kis kedvencünk mondta. Hogy magunkat mindig szegénynek érezzük, a másikat mindig gazdagnak. Hogy mindig magunkat lássuk jónak és a másikat rossznak. Hogy lelki problémáinkat evéssel, ivással, vásárlással, alkohollal, játékgéppel, tévéműsorokkal orvosoljuk – és amúgy is, a tévésorozatokból világosan tudjuk, hogy az a jó család, az a szép élet, ahol mindig veszekednek.

Most, amikor írom ezeket a sorokat, épp Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe van – milyen szép magyar kifejezés ez egyházi ünnepünkre (hivatalosan: Urunk születésének hírüladása). Ez a név nem csak a tavaszi munkákra, a szemzésre, faoltásra utal, hanem képszerűen mutatja Isten csodálatos tettét: Szűz Máriában, az ő szeretete és engedelmessége, elfogadása, „igen”-je által Isten beleoltódott az emberi életbe, történelembe. Megfogant Jézus, a Krisztus, Megváltó minden ember számára – már amennyiben…

A Megváltás számunkra ingyenes, hiszen Jézus Krisztus – életével, tanításával, kereszthalálával és feltámadásával - kifizette értünk a váltságdíjat, rajta keresztül szabad út nyílt az Atyához. Valóban Jézus lett számunkra az „Út, az Igazság és az Élet” – ahogy ezt magáról előre kijelentette, ez azonban azt is jelenti, hogy csak „Őáltala, Ővele és Őbenne” juthatunk el az Atyához. Nincs önmegváltás, lehetetlen a megistenülés és nem tudunk bűntelen életet élni (márpedig Isten bűntelen, szent és igaz – így aztán nem is juthatunk fel magunktól Hozzá). Ezért szükségünk van arra (élet-halál kérdése!), hogy mi is beoltassunk az Élet fájába!

A Szentlélek által megfogant és emberré lett a Fiú, majd az Ő megváltó művén keresztül kapu nyílt és kiáradhatott az egész világra a Szentlélek és Ő is oltogat, bujtogat minket: fogadd el Isten ingyenes ajándékát, amelyet Jézus Krisztusban felajánlott neked! Fogadd el Őt, mint megváltódat és utána igyekezz krisztusi életet élni, teljes szívedből, elmédből és minden erődből – illetve, és ezzel együtt, a Szentlélek által kapott erővel és szeretettel.

Nem mindegy, hogy a világ oltogat és bujtogat a maga erőszakosságával, vagy a Szentlélek, szelíd erejével. Akitől, amitől elfogadod, hogy beoltson, azzá, olyanná leszel. Ha a világ bujtogat, a világé leszel – és lehet, hogy elvesztél a mennyek örök élete számára. Ha a Szentlélek oltogat, akkor Istené leszel – és bár egyre jobban elveszel a világ számára, mégis a világban élve magad is a Megújulás hordozójává, Krisztus-hordozóvá leszel, és a mennyek országának örök polgárává.

Látszólag nincs ennél könnyebb választás. Ki ne szeretne örök boldogságot?

Csak hát a világ továbbra is oltogat, bujtogat. Ügyesen csinálja, tudja, mire vágyunk. A szemünkön keresztül, fülünkön keresztül, gondolatainkon, érzéseinken keresztül jön „evilág istene” és csábít, jön és rémít, jön és felzaklat, jön és elaltat.

Istenünk, olts be minket Szentlelkeddel, hogy el ne vesszünk a kísértések idején! Ámen.

Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)

You have no rights to post comments