Szavazz a Szentlélekre!

Kategória: Eheti Megjelent: 2014. április 07. hétfő

Pénteken kaptam egy új inget a feleségemtől, így szombaton (és vasárnap) már abban mentem előadást tartani. Nos, amikor Ildikó az inget vasalta, kiderült, hogy a belső címkéjén ez a márka-felirat olvasható: MRHOPE, azaz Mr. Hope, Remény uraság… Nagyon aktuális, gyorsan magamra is vettem, hogy így mondjam el kortes-beszédem, ami röviden így foglalható össze: Szavazz a Szentlélekre!

Igen, Isten az egyetlen, aki minden ígéretét betartja! Igen, Ő az, aki soha nem él vissza veled, nem használ ki, nem csap be. A barátaid hazudhatnak neked, a legközelebbi hozzátartozóid is visszaélhetnek a bizalmaddal, munkatársaid túlterhelhetnek, főnökeid lenézhetnek – de Isten soha!
Amit Isten megígért, az Jézus Krisztusban mind valósággá lett! Ő életét adta értünk, hogy szabad utat készítsen nekünk az Atyához és kiárasztotta ránk a Szentlelket, hogy általa éljünk. A szeretet, erő és józanság Lelkét, hogy képesek legyünk helyesen cselekedni. A vigasztaló és gyógyító Lelket, aki átjárja testünket és lelkünket és helyreállítja megtört személyiségünket, kapcsolatainkat. A szabadító Lelket, aki kiszabadít minket a bűn és gyűlölet, a gonosz lelkek fogságából, megkötözéséből, ostorozásából és kísértéseiből.
Válaszd a Szentlelket, hogy Isten ne távoli hatalmasság legyen számodra, hanem közeli jó barát és apuka!
Képzeld el, hogy a miniszerelnök úr, az államelnök úr, Mr. Putyin vagy Mr. Obama éppen előadást tart a nagyteremben, körülöttük a biztonsági emberek, a tolmács, rengeteg ember, te meg közben azon gondolkodsz, hogy elveszett a vonatjegyed és hogyan kérhetnél Mr. Obamától pénzt, hogy vegyél egy újat. Hogyan kellene egyáltalán a tolmácsig eljutni? De ha a miniszerelnök úr, az államelnök úr, Mr. Putyin vagy Mr. Obama gyerekének hasonló problémája lenne, nem sokat gondolkodna, hanem odamenne és azt mondaná: apu, van egy problémám, jegyet kellene vennem… és biztosak lehetünk benne, hogy édesapja odaadja neki a szükséges összeget.
Ha a Szentlelket választod, akkor Isten többé nem távoli hatalmasság, tőled elkerített, elválasztott, csak tolmácsok által érthető vezető – hanem a te apukád, aki Jézus Krisztusban örökbe fogadott téged! Milyen csodálatos lehetőség!
Jön a Szentlélek és erőt kapsz, hogy belefogj abba a vállalkozásba, amit régóta tervezel de eddig mindig megriadtál. Jön a Szentlélek és reménységgel fogsz tekinteni a jövőre, lesz bátorságot családod vállalni (vagy egyáltalán ismerkedni…). Jön a Szentlélek és öröme elsöpri depressziódat, csüggedtségedet… folytassam?
Válaszd Istent, mert minél többen szavazunk rá – szavainkkal, tetteinkkel, életünkkel -, annál tisztultabb és szebb lehet az életünk itt, a Kárpát-medencében. Visszaszorul az abortusz és megszületnek a gyermekek, akikre annyira vágynak szüleik. A magányosok társat találnak, a házaspárok kibékülnek, az emberek vállalkozó kedve megnő, új munkahelyek létesülnek – de Isten áldása kiterjed még a növényekre, állatokra is! Időben megjön az eső, nem pusztítanak a betegségek és a kiengesztelődés emberei áldást hoznak az élet minden területére.
Lehetséges ez? Természetesen! És ha valami nem lehetetlen, akkor valaki tehetetlen… de mi ne legyünk azok! Kalandra fel – és megélhetjük a Szentlélek új pünkösdjét, Isten országának, mint a Szeretet földjének megvalósulását – mint ahogy már most is Benne élünk, mozgunk és vagyunk…
Drága Istenünk! Add, hogy eljöjjön közénk a Te országod, a békesség és a szeretet, az igazság és igazságosság országa, a Szeretet földje! Ámen.
Imával és szeretettel: Gyula

(Sípos (S) Gyula, www.szeretetfoldje.hu)

Hozzászólások   

+2 #1 Anonymus 2014-04-07 19:17
Nemsokára globálisan kiárad, én rá szavazok. ;-)

You have no rights to post comments