Nem adom fel! (személyes vallomás)

Kategória: Eheti Megjelent: 2015. április 27. hétfő

Szakmaszerűen - népművelőként kezdtem majd harminc éve - rutinom van a programszervezésben, gyakorlott szorongó vagyok: minden rendben lesz? Eljönnek a meghívottak? Most péntekre (május 1-én) pedig, hogy egyik szervezője vagyok a regionális karizmatikus találkozónak - a Szentlélekkel való betöltekezés nagy ünnepének - pláne előmenetelnek a rémlátások és bizakodások (jobb láb, bal láb, ritmusra)! Jobbat nem tudok, mint hogy - magamnak is biztatásul - felteszem ide személyes vallomásomat Isten csodálaos szeretetéről, a Szentlélek kiáradásáról, a győzelemről és II. János Pál pápáról...

"Ha én lennék Isten, egy olyan embert mint én voltam – és Ő tudja, mennyi rossz lakozik még mindig bennem -, biztos nem térítettem volna magamhoz!

Gyerekkoromban – leginkább nagyanyai kívánságra – eljártunk ikertestvéremmel együtt egy templomba hittanórára és eljutottam az elsőáldozásig, de kínszenvedés volt számunkra az egész. Édesanyám korai halála után – 11 évesek voltunk – pedig lázadó és kötözködő kamasszá és hithű ateistává váltam. Amikor aztán húszévesen felvettek egy tanítóképző főiskolába ahol húsz fiú jutott kétszáz lányra, úgy éreztem, beléptem a kánaán kapuján!

Azt hiszem, huszonöt éves koromra kimerítettem az összes bűnt amit csak lehetett, és amit nem, azt is csak azért, mert nem volt rá alkalmam. Még valamennyire sikeres embernek is gondolhattam magam: volt munkám, barátnőm, írhattam, zenélhettem, egy kis szubkultúrában némi ismertségre is szert tettem… csak épp a szívem sötétült el egyre jobban. A céltalanság és a szeretetvágy egyre újabb kalandokba sodort, de semmi sem segített. Végül a rendszerváltás környékén egy lány – akit épp el akartam csábítani – elhívott a városmajori templom kápolnájában lévő kis katolikus karizmatikus közösségbe. Ott az összejövetel alatt egy mély belső bizonyosság támadt bennem: van Isten! Mintha hirtelen kinyílt volna a minden én pedig belekapaszkodtam ebbe a lelki ígéretbe: van Isten és szeret engem! Ha pedig van, én hozzá akarok tartozni!

Csodálatos időszak volt ez az életemben, de azt hiszem, az egész ország hasonló állapotban volt akkor. Hirtelen leomlottak a falak és eltűntek az akadályok. Ha addig pesszimista dalokat pengettünk és hallgattunk, most hirtelen optimistákká lettünk – eljött a szabadság világa! Az egész ország a megújulás, a tenni akarás lázában égett. A politikában, a gazdasági életben, a kultúrában, az élet minden területén lázas útkeresés, szinte robbanó erejű tevékenység zajlott. Ebben az időben jelentek meg az új kis keresztény gyülekezetek és ekkor nőtt meg igazán a szervezésben és meggyőzésben profi Hit gyülekezete is. A katolikus egyház is mintha újraéledt volna, a katolikus karizmatikus megújulás pedig megtöltötte a Budapest Sportcsarnokot az évi országos találkozóján.

Aztán lassan mintha a sivatag homokjába fulladt volna sok jó kezdeményezés patakja. A közélet megtelt veszekedéssel, gyanakvásokkal és kizárásokkal, és ma már elmondhatjuk, a XX. század utolsó évtizede első éveinek megújulási hulláma elakadt és csak részben tudta megteremni azokat a lelki és közösségi gyümölcsöket, amiket Isten ebben az időszakban kegyelmei által nekünk ajándékozott (volna). Ennek az elhalásnak számos oka van: szervezési ügyetlenségek, emberi ambíciók, a nagy struktúrák nehézkes mozgása, féltékenységek és pozícióharcok, stb. Ha azonban a bajok gyökeréig akarunk leásni, akkor az egyik legfőbb oknak a személyes megtérés hiányát kell tartanunk.

Nem szolgálhattok egyszerre két úrnak” – tanít minket Jézus (Mt 6, 24) -, de azért mi megpróbáltuk, bele is buktunk. A meg nem tért, megromlott természetű óember nagyravágyása, önszeretete sok jó szándékú tervet és kez-deményezést vitt félre.

Bizony, újra és újra meg kell térnünk, vissza az Evangéliumhoz, vissza az Egyház tiszta tanításához még akkor is, ha olykor épp annak képviselőinél látjuk a „legnagyobb hibákat”.

Mi nem elégedhetünk meg egy keresztény mázzal leöntött pogányságnál! Nekünk nem lehet elég a szabadságjogok ilyen-olyan érvényesülése, mi sem a sikert, sem a pénzt, sem az emberi jogokat, sem hazaszeretetünket nem emelhetjük bálványként a fejünk fölé, mert az újra csak bukásba visz minket!

Nincs még semmi sem elveszve! A mi Istenünk a győzelem Istene és nem a vereségé, a felállásé és nem az elesésé, az újrakezdésé és nem az ellankadásé. Ami egykor lehetséges volt, az most még inkább lehetséges!

Igaz, a húsz évvel ezelőtti megújulást segítette, hogy a megalvadt struktúrák akkor repedezni kezdtek és mindent átjárt a szabadság levegője. Mostanra sok minden újra megcsontosodott, visszaalvadt, kihűltek a szívek, vagy ha forronganak is, más, olykor erőszakos megoldásokat keresnek. Mi azonban tudjuk, hogy Isten ma is készen áll a Szentlélek új, hatalmas kiárasztására!

Akarod a győzelmet? Isten nálad is jobban akarja. Szeretnéd a megújulást? Isten még nálad is jobban szeretné.

A Szűzanya 2012. augusztus 2-i medjugorjei üzenetét így kezdte:  ”Drága gyermekek! Veletek vagyok, és nem adom fel…” A Szűzanya a világ legnagyobb evangelizátora. Ahol megjelenik, előbb-utóbb megtérések történnek. Az emberek felismerik bűneiket, kiengesztelődnek Istennel és egymással, rendezik az életüket, stb. Szűz Mária közbenjárására Isten jelekkel és csodákkal igazolja az elhangzó tanítást és buzdítást. Csodás gyógyulások, szabadulások sorozata történik Medjugorjéban is. Ha pedig Isten nem adja fel, ha a Szűzanya nem adja fel – akkor nekünk sem szabad feladni a küzdelmet!

Jézus Krisztus már az életét adta értünk – és mi? Nekünk is legalább a személyes életünket fel kell ajánlanunk: Használj engem Uram!

Mennyei Atyám! Most teljes szívemmel feléd fordulok és felajánlom önmagam: mindazt amim van és ami vagyok, ami voltam és lehetek, minden tehetségemet és képességemet, anyagi és lelki javaimat, minden időmet és lehetőségemet a Te dicsőségedre és az emberek megmenekülésére! Legyen úgy, ahogy Te akarod! Benned bízom és kérlek most Jézus Krisztus nevében, hogy Szentlelkeddel újíts meg engem, családomat, közösségemet, egyházamat és hazámat! Eléd hozom minden barátomat és ismerősömet, de még ellenségeimet is – add meg nekünk a megtérés ajándékát és hozd el életünkbe a megújulást! Köszönöm Uram, hogy cselekszel! Ámen.

(Megjelent az Isten győzelmet ad című könyvben.)

Sípos (S) Gyula, www.szeretetfoldje.hu

A Találkozóról: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/7117-xvii-regionalis-katolikus-karizmatikus-talalkozo-2015-majus-1

Hozzászólások   

+1 #4 Margó 2015-04-28 07:44
Nekem is nagy erősítés volt ez az írás, s a végén az ima. A személyes hangvétele külön is megérintett. Utat mutat,  honnan vegyük az erőt nap mint nap, s reményt ad, hogy a küzdelmünk nem hiábavaló, érdemes törekedni, újrakezdeni ha kell, hisz aki támogat bennünket, az a maga a Jóisten, s ott van számunkra az egész szent család, akiknél mindig támogatásra, szeretetre találunk, hiszen örökbe fogadtak bennünket,hozzá juk tartozunk. Isten gyermekei vagyunk, s ez nagy dolog. 
#3 Gyuszi 2015-04-28 07:07
Köszönöm!
+1 #2 Karam Ella 2015-04-28 04:33
Nagyon elgondolkodtato tt ez az iras, valoban. Segit abban, hogy megtalaljam a magam helyet, hivatasat. Ezek utan egyet szeretnek: hogy Isten ereje es szeretete legyozze a szivemben a rosszat. Nap mint nap ujra. Es hogy igy vilagithassak. Mindegy, hogy mit csinalok, szervezek, epitek, vagy kertet muvelek es beszelgetek a szomszedokkal. Ez az egy a lenyeges, a megteresem, Isten iranti, langolo szeretetem. 
#1 Karam Ella 2015-04-28 04:26
NGyon tanulsagos ez a tomor osszefoglalo arrol, ami tortent, foleg lelki ertelemben a kommunizmus bukasa ota. Ami legeloszor is eszembe jutott, az a szerzetesi talalkozo predikaciojanak gondolata. Tel van, ilyenkor kell donteseket hozni. Ilyenkor a gyokerekben munkal az elet. (a gyokerekkel persze nem egy embertipusra celzok :)) Igen, egyetertek minden szoval. Es azt gondolom, sokszor nem az a munka a legfontosabb, amit megteszunk, es nem is a kimenetele. A bukasok reszei az utnak. Hanem hogy milyen szivvel elunk a vilagban, milyen melyen vagyunk belegyokerezve Istenben. A regionalis talalkozo pedig jo lesz. Akarhanyan mennek el, ha sokan lesznek abbol is lehet keves megtero, ha kevesen, abbol is megterhet sok :) Isten aldasa a munkadra.

You have no rights to post comments