Megtalálták az Antarktiszon Shackleton elveszett hajóját

Kategória: Érdekességek Megjelent: 2022. március 10. csütörtök

Kutatók a hétvégén megtalálták Sir Ernest Shackleton hajóját, az Endurance-t a Weddell-tengeren. A déli-sarki átkelésre készülő hajó 1915-ben süllyedt el, miután a feltorlódott jég összeroppantotta, és jelenleg háromezer méter mélyen nyugszik.

A roncs nem borult fel, hanem vízszintesen fekszik a tengerfenéken, ráadásul nagyon jó állapotban van. A kutatást a Falklands Maritime Heritage Trust finanszírozta, és a dél-afrikai Agulhas II jégtörő és róla indított távirányítható mini-tengeralattjárók végezték.
Sikerrel hajtottuk végre a világ legnehezebb roncskutató expedícióját a folyamatosan mozgó jégen, mínusz 18 fok alá eső hidegben. Elértük, amit sokan lehetetlennek tartottak – fogalmazott kutatás vezetője, dr. John Sears.
Két hétig tartott, míg a tengeralattjárók átfésülték az előre kijelölt kutatási területet. Végül az eredetileg feljegyzett pozíciótól mintegy hat kilométerre délre bukkantak az Endurance maradványaira.

Nem nyúltak hozzá
A hajó az antarktiszi nemzetközi szerződés értelmében emlékhelynek minősül, és tilos megbolygatni, a kutatók ezért semmit sem hoztak belőle a felszínre. A roncsot tengeri élőlények népesítették be, ráadásul olyanok, amelyek nem fogyasztották el a hajó faanyagát. Az Endurance név jól olvasható a tatján.
A kutatás azért volt különösen nehéz, mert a Weddell-tengert gyakorlatilag folyamatosan jég fedi.
Az Agulhas kedden befejezte a kutatást, és még mielőtt visszatérne Cape Townba, egy időre kiköt Déli-Georgia szigetén, hogy a legénység meglátogassa Sir Ernest Shackleton sírját.
Ernest Shackleton a XX. század eleji Antarktisz-kutatás egy kiemelkedő alakja volt. Miután Roald Amundsen 1911 végén elérte a Déli-sarkot, azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a sark érintésével átkel az Antarktiszon. Miután azonban az Endurance-t összeroppantotta a jég, embereivel az úszó jégen eljutottak az 557 kilométerre található Elefánt-szigetre, ahonnan végül sikeresen kimentette hátramaradt a legénységet, miután 1500 kilométert tett meg csónakban a tengeren, hogy segítséget hozzon a Déli-Georgia szigetről. Ugyanitt halt meg szívrohamban 1922-ben.
A kutatók közben a klímaváltozás hatásait is tanulmányozzák.
(BBC, Sky News, index.hu)