Isten szeretete gyógyít - Gyógyító összejövetel Tárnokon
A keresztről és a megújulásról
Sipos Gyula rövid elmélkedése arról, hogy mi a mi valódi keresztünk (és mi nem az), és a megújulásról:
Húsz gyerekkel, tanyától a kastélyig
Zarándoklat-sorozat gyógyulásokért és a rák megállításáért
Újra elindul a zarándoklat-kilenced testi lelki gyógyulásokért, szabadulásokért és a rák megállításáért. Kilenc alkalommal, havonta egy-egy kegyhelyre zarándokolunk, - az első alkalom Makkosmárián lesz március 5-én, szombaton. Részletek:
Az egyház sötét oldala
Kalazanci Szent Józsefnek, a piarista rend alapítójának életében el kellett szenvednie, hogy őt eretneknek nyilvánítják a rendjét pedig feloszlatják. Ward Mária a XVI. században az angliai római katolikus egyház betiltása és üldözése idején házakat és közösségeket (angolkisasszonyok) hozott létre a hitüket őrző embereknek – a kontinensen aztán a római katolikus (!) egyházi hatóságok megbélyegezték, házait, közösségeit feloszlatták – végül sok küzdelem után egyet visszakapott. Most szentként tiszteljük, hazánkban iskola van róla elnevezve. Pio atyát tíz évre elzárták az emberektől, majd utána később újra majd tíz évig meghurcolták képtelennél képtelenebb vádak alapján... Most dicsérjük a hűségüket és kitartásukat a megpróbáltatás idején, s közben nem beszélünk arról, micsoda mérhetetlen károkat okozott az embereknek, az Egyháznak és a világnak is ez az értelmetlen üldöző magatartás!
De ha már a károknál tartunk, tudok ennél nagyobbat is mondani:
Nyakig a munkában
Most a szokásos közösségi alkalmakat és munkákat nem említve:
Isten szeretete gyógyít - gyógyító összejövetel Vácott
Isten szeretete gyógyít - Gyógyító összejövetel Vácott, a Szent Anna Piarista Templomban 2011. február 18. péntek, 17 órától. Részletek:
Kis lépések
Minden évben kapunk két-három visszajelzést olyan családoktól, ahol már régóta vártak a gyermekáldásra, együtt is imádkoztunk erre a célra, aztán Isten kegyelméből elhárult az akadály és jön a baba… Kérdezhetik: amikor évente egy kisvárosnyi emberrel vagyunk kevesebben – kihaló nemzet lettünk -, mit számít akkor két-három új élet? És hányan vannak, akik szintén régóta szeretnének kisbabát, imádkoznak is érte, és mégsem jön össze!?
A sivatagi atyák bölcsességéből
A sivatagi atyák rövid, vel?s mondásaiból, történeteib?l egy csokorra való:
Párválasztási szempontok - tanácsok és próbák
A jegyeseknek el kell dönteniük, hogy valóban egymásnak valók-e, tudnak-e majd együtt élni egy életen át? Tapasztalt házassági tanácsadók a következ? „próbákat” ajánlják:
A nyomor szintjei - fejvadászok Borneo szigetén
Borneo dzsungelében a bennszülött őslakós népet dajakoknak, fejvadászoknak hívják. (életformájukban a pápuák rokonai). Alacsony termetűek, vékonyak - ez a szűkös táplálék miatt is van. Az őserdő mélyén, patakok, folyók mentén elterülő kis tisztásokon élnek. Az őserdőbe utak nem vezetnek, 2 személyes csónakokon lehet őket megközelíteni, így tartják a kapcsolatot a sziget tengerparti sávjában élő maláj és indonéz városokkal, településekkel. Elsősorban páfrányok friss hajtásait és gyökereket gyűjtenek, valamint ananászt és borsot termesztenek a dzsungelben kiirtott kicsi tisztásokon. (Fontos, hogy ne legyen nagy a kiirtott terület, mert az őserdő párájára szüksége van a borsnak és az ananásznak.) Húshoz (fehérjéhez) úgy jutnak, hogy a kidőlt és korhadó fák kérge alatti kukacokat gyűjtik össze. Méret szerint válogatják szét őket és nyersen, ritkábban leforrázva eszik. A legfinomabbnak a kövér, 6-7 centis szágópálma kérge alatt növőket tarják – ezek a legnagyobbak. A sziget ételforrásai meglehetősen korlátozottak és egyoldalúak.