Mária titka

Kategória: Eheti
Megjelent: 2011. március 07. hétfő

2010-ben tartottam egy három részb?l álló el?adás-sorozatot, aminek ezt a címet adtuk: Mária titka. Nem mintha a Sz?zanya titkolni akarna el?lünk bármit is, épp ellenkez?leg! Azonban azt gondolom, hogy mi id?nként teljesen félreértjük ?t és ebben szerepe van azoknak az egyébként helyes teológiai, dogmatikai igazságoknak is, amit egyházunk vall Jézus Krisztus édesanyjáról.

Így például hitigazságként valljuk, hogy Máriát Isten megóvta az átered? b?nt?l – én is hiszem és vallom ezt. De milyen következtetést von le ebb?l a hív? katolikus ember? Ezt mondja: könny? volt Máriának b?n nélkül valónak lenni, hiszen Isten megóvta ?t, még az átered? b?nt?l is.

Tényleg könny? volt neki?

A Szentatya nagyböjti üzenete

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2011. március 10. csütörtök

„Benne temetkeztetek el a keresztségben, és benne támadtatok fel” (Kol 2,12)

 

Kedves Testvérek!

 

A nagyböjt, amely a húsvét szent ünnepéhez vezet minket, nagyon értékes és fontos liturgikus id?szak az egyház számára, s ennek tükrében örömmel fordulok hozzátok néhány gondolattal, hogy ezt az id?szakot kell? elkötelezettséggel éljük meg. Az Egyház közössége, miközben a Jegyesével való végleges találkozásra tekint, amely az örök húsvétban valósul meg, állhatatos imádsággal és buzgóbban gyakorolva az irgalmasság tetteit, fokozottan törekszik a lélek megtisztulására, hogy a Megváltás misztériuma által még b?vebben merítsen a Krisztus Urunkban való új életb?l (vö. nagyböjti I. prefáció).

Démoni megszállottság - vallási áldással

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2011. március 12. szombat

A "háromezer isten országában" Indiában a theyyam-rituálé során a kiválasztottak azért imádkoznak, hogy megszállja ?ket egy isten vagy démon, hogy aztán annak nevében beszélhessenek, adjanak tanácsot és fogadják a hódolók tiszteletét. A rituálé után az ember visszanyeri a saját öntudatát. Állítólag ilyenkor a táncos semmire sem emlékszik, ami a tánc során és utána történt, amíg az isten a testében lakozott. A beszámolót egy utazási portálról vettük át, és az írásból az is látszik, hogy aki ezt látta és leírta az sem érti, hogy valójában mibe keveredett...

Biztos, hogy jó volt ez nekünk?

Kategória: Eheti
Megjelent: 2011. március 13. vasárnap

Széchenyi István lángelme volt, aki ezt a lángoló elmét és szívet egészen összekötötte hazája sorsával. (Ennek is köszönhető, hogy amikor nézete szerint a haza végveszélybe került, idegrendszere összeomlott.) Amikor megértette, hogy az ő élethivatása a magyar haza felemelése, minden erejét, tehetségét, vagyonát e cél érdekében mozgósította. Ma már nem is értjük, milyen óriási hatása volt ennek. Hogy csak egy példát mondjak: első kezdeményezései közé tartozott a hazai lótenyésztés fellendítése, könyvet írt erről, versenyeket szervezett, mindenkit az állomány-gyarapításra és a fajta-nemesítésre ösztönzött. Ne feledjük, hogy ekkor a fő közlekedési eszköz és „mindenes” a ló volt. Ha Széchenyi ezt a programot nem indítja be, húsz év múlva a haza védelmére felállítandó magyar huszárezredek ugyan milyen lovon lovagoltak volna? Mert a néhány elrekvirálható paraszt-gebén éppúgy nem lehet csatát nyerni, mint trabanttal autóversenyt…

Gyümölcsoltó Boldogasszony (márc. 25) ünnepének eredete és üzenete

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2011. március 17. csütörtök

Már az V. századtól kilenc hónappal Karácsony előtt annuntiatio (hírüladás) és incarnatio (megtestesülés) néven tartottak ünnepet az Egyházban, amely az angyali üdvözletről és az Ige megtestesűléséről szólt Lukács 1,26-38 alapján. A messiási jövendőlések valóra váltak azon a napon, amikor az idők teljességében Isten elküldte Gábor főangyalt a názáreti Szűzhöz. Ezt az ünnepet tartjuk Urunk fogantatásának hírüladásakor. Ezen a napon a szentmise hitvallásában, a megtestesülésről szóló mondatnál térdet hajtunk, ha pedig énekeljük a hitvallást, letérdelünk.

A zarándoklat-kilenced 2. állomása: Celldömölk

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2011. március 17. csütörtök

ZARÁNDOKLAT testi-lelki gyógyulásokért, szabadulásokért és a rák megállításáért 2011. április 09. szombat, 14.00 órától Celldömölkön a Nagyboldogasszony templomban. Részletek:

Miért imádkozunk a gyerekekért? - hetvenezres nemzetközi pedofil-hálózatot lepleztek le...

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2011. március 17. csütörtök

El kezdtünk egy ima-sorozatot a bántalmazott, elárvult, kihasznált gyermekekért. (Erről bővebben lehet olvasni honlapunkon a nemzeti imanap menüpont alatt.) Volt, aki értetlenül szemlélte ezt, miért kell nekünk még ezzel is foglalkozni? Hát többek között azért, amit az alábbi cikkben olvasni lehet, amelynek olvasásához erős idegzet szükséges:

"Kiterjedt nemzetközi pedofilhálózatot semmisített meg az Európai Unió központi bűnügyi rendőrségi szervezete, az Europol, több száz gyereket mentve meg ezzel szexuális bűncselekményektől - jelentette be szerdán Rob Wainwright, az Europol igazgatója. A hatóságok a hálózat 184 tagját vették őrizetbe, köztük tanárokat, rendőröket és cserkészvezetőket.

A Jordán partján

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2011. március 18. péntek
E héten (2011. március 17-20) tartja az angol gyógyító evangelista (római katolikus) Damian Stayne a karizma-iskoláját Budaörsön, és én biztos vagyok benne, hogy ez sok áldást fog hozni sokak életébe. Ennek örömére és segítésére közöljük most itt egy írását, ami az egyház és a világ megújulásának néhány feltételéről és reményéről szól:

Medjugorje, - Mirjana éves jelenése - 2011. március 18.

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2011. március 19. szombat
Mirjana Dragi?evi?-Soldo látnoknak 1981. június 24-t?l 1982. december 25-ig voltak mindennapos jelenései. Az utolsó ilyen jelenésen a Gospa átadta neki a tizedik titkot, és azt mondta, hogy ezentúl minden évben, március 18-án fog megjelenni neki. Így is történt minden évben. Ma több mint tízezer zarándok gy?lt össze a rózsafüzér imára a Kék Keresztnél. A jelenés 13:46-kor kezd?dött és 13:50-ig tartott. A Gospa a következ? üzenetet adta:

Medjugorje 1981-2010 - az összes üzenet

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2011. március 18. péntek
Szívesen osztom meg veletek azt a hírt, hogy egy buzgó család magánkiadásban megjelentette a "Szűz Mária Béke Királynője medjugorjei üzenetei 1981-2010" című könyvet, amiben az összes üzenet olvasható. A könyvet meg lehet rendelni a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. levelezési címen, vagy a 06-30/240-1133-as telefonszámon. A könyv ára 1700 Ft+postaköltség.

Isten szeretete gyógyít - Gyógyító összejövetel Érden

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2011. március 21. hétfő

Isten szeretete gyógyít - Gyógyító összejövetel Érden a Tusculanum Templomban 2011. március 26. szombat, 16.30 órától. Részletek: