Ferenc pápa: Az apák és a társadalom árván hagyják a gyermekeket
Ferenc pápa szerdán délelőtt az általános kihallgatáson katekézisében arról beszélt, hogy az apák és a társadalom napjainkban gyakran nem vállalják fel a gyermekek nevelésének felelősségét, akik ezért árván nőnek fel, még ha családban élnek is.
Az új ateizmus érvei Isten ellen
Az új ateizmus éllovasai szerint az istenhit irracionális, logikátlan és teljességgel összeegyeztethetetlen a tudományos gondolkozással. Szerintük a legjobb dolog, ami történhetne a világon, az, ha a vallások, és köztük mindenekelőtt a kereszténység elveszítené a társadalmi tekintélyét, és tanait visszaminősítenék a babonák, a legendák szintjére. Most az új ateisták által gyakran hangoztatott érvekkel és a kereszténység részéről az azokkal szemben megfogalmazott cáfolatokkal foglalkozunk.
A gonsztikus és ateista "harmadik kultúra" és apostolai
Az angol író, fizikus és politikus, Charles Percy Snow 1959-ben írta meg a The Two Cultures and the Scientific Revolution (A két kultúra és a tudományos forradalom) című könyvét. Ebben kifejti, hogy a nyugati világban az intellektuális élet két kultúrára szakadt szét, és a közöttük létrejött konfliktusos kapcsolat a gátja annak, hogy az emberiség megoldást találjon a világ problémáira. A kilencvenes években aztán egy újabb, az úgynevezett harmadik kultúra is megjelent, ami leginkább a számítógépek drámaian gyors elterjedésének volt köszönhető.
Törvénysértő volt a civil szervezetek elleni támadás
Törvénysértő volt a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) akciója, amelyben a készenléti rendőrök lerohanták Ökotárs Alapítvány, és partnerei székhelyét, majd házkutatásokat tartottak az alapítvány néhány vezetőjének lakásán, mondta ki a bíróság.
Mohamed válasza a személyét érő sérelmekre
A nyugati világot sokkolja az a felismerés, hogy rendszeresen akadnak olyan muszlimok, akik úgy érzik: az iszlámot ért kritika kezelésének egyetlen módja a véres bosszú és a megfélemlítés. Pedig a Charlie Hebdo francia szatirikus hetilap székházában történt mészárláshoz hasonlóan Mohamed is nem egyszer a merénylet módszerét használta arra, hogy leszámoljon ellenfeleivel.
Végre egy jó hír: Amerikában korlátozzák a közpénzből finanszírozott abortuszt
Seán O’Malley bíboros, Boston érseke, az amerikai püspöki konferencia életvédő bizottságának elnöke örömmel üdvözölte a képviselőház által január 22-én jóváhagyott új törvényt, amely korlátozza a terhességmegszakítás közpénzből való finanszírozását.
5 dolog, amit a haldoklók megbánnak életükből
Bronnie Ware éveken át betegápolóként dolgozott, hospice-nővérként az utolsó 3-12 hetet töltötte a haldoklókkal. A betegei már csak meghalni tértek haza a kórházból. Meglátása szerint az emberek sokat fejlődnek, amikor szembesülnek a saját halandóságukkal. “Néhány eset rendkívüli volt. Valamennyien átélték az elutasítást, a félelmet, a dühöt, a bűntudatot, majd a még több elutasítást és végül az elfogadást. Minden egyes ápolt megbékélt, mielőtt eltávozott. Mindegyik” – számolt be a sokat látott nővér.
Amikor megkérdezte tőlük, mit sajnálnak, vagy mi az, amit másképp csinálnának, ugyanazokat válaszolták mind, újra és újra. Íme a legtöbbször említett megbánások.
Fodrászok, borbélyok is szolgálják a hajléktalanokat a Szent Péter téren
Ferenc pápa kezdeményezésére a Szent Péter tér oszlopsora alatt a zuhanyzón kívül február 16-tól fodrászok és borbélyok is szolgálják majd a hajléktalanokat – tájékoztat a Vatican Insider.
A tökéletes pap...
Egy számítógépes felmérés kimutatta, hogy a tökéletes pap pontosan 10 percet prédikál. A bűnt elítéli, de azzal senkinek nem okoz fájdalmat. Naponta reggel hattól éjfélig dolgozik, de a telefont hajnali ötkor is szívesen felveszi. Ellátja a templomi teendőket, villanyt szerel, kertészkedik, és szépen takarít...
Don Bosco, a csodálatos szent
XI. Pius pápa, aki szentté avatta Bosco János áldozópapot, így nyilatkozott róla: ,,Az ő életében természetesek voltak a természetfeletti dolgok, s ami másnál szokatlan, az nála megszokott volt. Csodái megszámlálhatatlanok, a rábízottak lelkében úgy olvasott, mint egy könyvben, látta a jövendőt, és olyan hihetetlen szeretet és öröm sugárzott belőle, hogy az utcagyerekek nemcsak a parancsát teljesítették, hanem lesték a kívánságait, hogy eleget tehessenek neki."
Szavazás Szlovákiában a családokról
A magyar példa ragadós. Hazánkban az Alaptörvény biztosítja, hogy a házasság egy férfi és egy nő között jöhet létre, Horvátországban erős ellenszélben a civilek harcolták ki ugyanezt, most Szlovákián a sor. Február 7-én Szlovákiára figyel Európa. A szlovák kereskedelmi és köztévé csatornái még pénzért sem voltak hajlandóak leadni a népszavazás kezdeményezői által készített rövid reklámfilmet, melynek linkje az interneten keresztül rohamosan terjed. A film a homoszexuális párok részére történő örökbefogadás valóságát mutatja be. A rövid reklámfilm felhívja a figyelmet arra, hogy mi várható, ha február 7-én alulmaradnak az IGEN szavazatok. Az alábbi linken Ön is megnézheti ezt a 30 másodperces filmet: