A Szentlélek temploma
Jézus Krisztus megígéri tanítványainak a Szentlelket, aki majd „elvezeti őket a teljes igazságra”, aki által „nagyobb dolgokat is tehetnek, mint Ő”, aki felkeni őket a szolgálatra.
Ezeken munkálkodunk mostanában
Ingyenes újság, füzetek és könyvek, Szereetláng Fesztivál és Szeretet Földje Találkozó, kápolna és cigánymisszió... tessék parancsolni!
A Szűzanya üzenete Ivánon keresztül, Medzsugorjéból
A Szűzanya megjelent Ivánnak 2016. augusztus 12-én 10 óra körül, a jelenés néhány percig tartott. Iván szerint a Szűzanya vidám és örömteli volt, "Dicsértessék Jézus, drága gyermekek!"-kel köszönt, utána egy ideig imádkozott a jelenlevőkért, majd az ott lévő betegek fölött. Ezt követően az alább idézetteket mondta:
Szent István király személyiségrajza
Ábrázolták már ércbe öntött, kőbe faragott szigorú és erőteljes alakként, de megfestették a koronát a Szűzanyának felajánló öregemberként is. Hol erőszakosnak ábrázolják, hol megalkuvónak – ahogy épp az írónak hasznosabb. Mi nem szeretnénk így eljárni. Nem akarjuk őt a saját korából kiragadva értelmezni, hanem épp azt szeretnénk megmutatni, hogy az akkori viszonyok és körülmények közül kimagasló, kivételes jellemű és kivételes életművet megvalósító ember volt Szent István király.
Lehet-e Dobó István a példaképünk?
És ha igen, akkor az Egri Csillagokban leírt hősre tekintsünk, vagy a valóságos történelmi személyre, aki egy időben az ország leggazdagabb emberei közé emelkedett, erdélyi vajda és báró volt, amellett fukar és erőszakos ember - hogy aztán viselt dolgai miatt mégis börtönbe jusson, ahonnan csak halála előtt nem sokkal szabadult? Hiszen az egri várat mégiscsak megvédte a töröktől… Kell-e most is hősi várvédelemre berendezkednünk, mert „jön a török”?
Róma ördögűzője Magyarországon
A III. Szeretetláng Fesztiválon, 2016. augusztus 27-én, szombaton 9-17 óráig a Máriaremetei Kegytemplom parkjában. A Fesztivál mottója: „Minden család egy Kegyhely legyen!” (Szeretetláng Lelki Napló) Részletes program:
A Szűzanya iskolájában: négylépéses misztika
1929. július elején kezdődik a „Szép Hölgy” – azaz a Szűzanya - rendszeres látogatása Galgóczy Erzsébetnél. Ezt megelőzi rzsébet nagyböjti álma, amelyben végigjárja a keresztutat és ami nagy boldogsággal tölti el – felébredve azonban nagyon megijed, mert kezén és lábán vérző sebek jelennek meg. Hívatja a lelkiatyját, aki kifaggatja, majd azt tanácsolja neki, hogy egyelőre erről senkinek ne beszéljen. Beszélgetésük közben eltűnnek a stigmák.
Ezután viszont álmodni kezd Jézusról, a Szűzanyáról és a szentekről:
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia közleménye az olaszországi földrengés kapcsán
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Állandó Tanácsa megrendülten értesült a ma hajnalban Olaszországban történt földrengésről. Együttérzését fejezi ki a természeti katasztrófa sújtotta területen élőknek és az elhunytak hozzátartozóinak. Egyúttal döntött arról, hogy a Püspöki Konferencia katasztrófa alapjából 20 millió forint gyorssegélyt utal az Olasz Püspöki Konferencia részére a rászorulók megsegítésére.
Budapest, 2016. augusztus 24.
a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia
Állandó Tanácsa
Két új füzetünk a Fesztiválon!
Szombaton, augusztus 27-én mi is kint leszünk Máriaremetén a Szeretetláng Felsztiválon! Visszük az új ingyenes újságunkat és a könyveinket, köztük a két új füzetet is, ami most jött ki a nyomdából! Mindent kedvezményes áron! A Szeretetláng sátornál leszünk, ott keressetek minket!
Böjte Csaba levele Ferenc pápához: Június 1. legyen a Gyermek Jézus napja
Böjte Csaba levélben fordult a pápához azzal a javaslattal, legyen június elseje a Gyermek Jézus napja. A Mária Út Egyesület minden év augusztus végén zarándoknapot szervez különböző célokért. Idén a gyermekáldásért zarándokolnak, s az út során Böjte Csaba szándékát aláírással lehet támogatni.
Govindo – Teréz anya ajándéka egy olasz családnak
Marina Ricci újságíró, korábban a Tg5 olasz televíziós csatorna vatikánszakértőjeként is dolgozott. Idén júliusban megírta családja különleges történetét: 1996-ben ellátogatott Kalkuttába Teréz anyához és egy súlyosan fogyatékos kisfiúval tért haza, akit örökbe fogadott négy gyermeke mellé.