Egy álom és magyarázata
Néhány nappal ezelőtt hajnalban egy álomból ébredtem fel, amiről azt gondolom, hogy Istentől jövő volt. Azt álmodtam, hogy két „valakivel” vitatkozom, akik minden Istenre utaló dolgot ki akartak törölni az életből: az oktatásból, kultúrából, stb. Élettelen arcuk volt és nagyon kemények és merevek voltak.
Örömhír a Szeretet Földje Találkozóval kapcsolatban
Október 1-én, szombaton lesz a Szeretet Földje Találkozó Törökbálinton. Ehhez kapcsolódó jó hír, hogy az Isteni Szeretet Közösség házában van szálláslehetőség szeptember 30-án, pénteken azoknak, akik messzebbről jönnének. Program is lesz pénteken, nem fogunk unatkozni! Szeretettel várunk benneteket már pénteken! Részletek:
A Biblia igazsága: Salamon király korából származó hatalmas palota romjait találták meg Izraelben
Salamon király korából, a Kr. e. 10. század második feléből származó hatalmas palota maradványait találták meg a régészek Gezerben, Izrael központi részén – adja hírül a Háárec című tel-avivi napilap honlapja. Képekkel:
Keresztényüldözés elleni helyettes államtitkárságot állított fel a kormány
Többek között a figyelemfelhívás és a humanitárius akciók koordinálása céljából hozta létre a kormány az Emberi Erőforrások Minisztériumában a keresztényüldözés elleni helyettes államtitkárságot.
A közép-kelet-európai püspöki konferenciák képviselőinek sajtóközleménye
A család válságáról, a migrációról és európa jövőjéről:
Magyar katolikus
„Kérdem tőle délben, hogy milyen hitű? Merthogy nem vetett keresztet magára se ebéd előtt, se ebéd után.
Mondja, hogy:
- Magyar katolikus.
- Magyar?
- Az, - azt mondja.
- No, - mondok, - még ezt se hallottam. Hun laknak olyanok?
- Mindenfelé.
- Például.
- Például Gyöngyösön is, Egerben is, mindenfelé az országban.
- Gyöngyösön is? Hallottam vóna hírét. Hát aztán milyen az a hit?
Ferenc pápa: Az ördög megosztást akar az egyházban
A megosztás tönkreteszi az egyházat és az ördög igyekszik megtámadni azt, ami az egység gyökere, vagyis az Eucharisztia ünneplését, a szentmisét. Ferenc pápa erről szólt szeptember 12-én, reggel a Szent Márta-házban bemutatott szentmiséjén, amikor az egyház Mária névnapjáról emlékezik meg.
A kereszt, Krisztus mindent felülmúló szeretetének jelképe
Heidl György a kereszt teológiájáról szóló írását olvashatják, mely a Pécsi Egyházmegye honlapjának Vadfüge rovatában jelent meg.
Ez + az missziónk életéből
Evangelizáció, Találkozó, Bérmálkozás,Tanoda, Kápolna, Galgóczy-könyv - ügyeink, menet közben:
Egyházi vezetők szavazata október 2-án
A Heti Válasz hetilapnak néhány egyházi vezető elmondta, hogyan fog szavazni az október 1-i népszavazáson. Íme: