Édesanyám mit szólt volna?

Kategória: Szeretet történetek
Megjelent: 2020. szeptember 01. kedd

"Egy versenyen az atléta Abel Mutai, aki Kenyát képviselte, csupán pár méterre volt a célegyenestől, mikor összezavarták a jelzések és emiatt megállt, azt gondolván, hogy megnyerte a versenyt. A spanyol atléta, Ivan Fernandez szorosan a nyomában volt és észrevette, mi történt - és odakiáltott neki, hogy fusson tovább. De Mutai nem beszélt spanyolul, így nem értette, amit mondanak neki. A spanyol aztán tolni kezdte a célegyenesbe és így segített neki megnyerni a versenyt.

Szűkkeblűség - röviden

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2020. szeptember 01. kedd

Az új tanévtől csökkenti, majd teljesen megvonja a kormány a támogatást a Magyar Evangéliumi Testvérközösség (MET) iskoláitól. A MET több óvodát, általános iskolát és középiskolát is fenntart Budapesten és az ország hátrányos helyzetű térségeiben. A kormány a felére csökkentette a hátrányos helyzetűeket segítő Igazgyöngy Alapítvány támogatását is. Az alapítvány által fenntartott alapfokú művészetoktatási iskola a kistérség 6 településén végez művészeti nevelő munkát, ahova 23 faluból mintegy 670 gyerek érkezik.

Nem engedték hazatérni Belaruszba a minszki érseket

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2020. szeptember 01. kedd

A minszk-mahijlovi főegyházmegye általános helynöke, Jurij Kazabucki püspök hivatalosan bejelentette, hogy a Belarusz Köztársaság határőrei augusztus 31-én megtagadták a belépést a Lengyelországból hazatérni szándékozó Tadeusz Kondrusiewicz minszk-mahiljovi érsektől, a Belarusz Katolikus Püspöki Konferencia elnökétől.

A győztes Szabadító

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2020. szeptember 01. kedd

„Mi ez? Akkora hatalommal és erővel parancsol a tisztátalan lelkeknek, hogy kimennek a megszállottakból.” (Lk 4,31–37)
Jézus győzött a gonoszság minden ereje felett - és ez a győzelem a miénk.
Drága Istenünk, ne vígy minket a kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól! Ámen.   (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult

Már 21 halálos áldozata van Magyarországon az új drognak

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2020. szeptember 02. szerda

Már 21 halálos áldozata van Magyarországon a sajtóban csak bika néven emlegetett pszichoaktív szernek, mondta Csákó Ibolya, a rendőrség alezredese. A kínai laborokból származó újtípusú pszichoaktív anyag sokkal erősebb, mint a legtöbb hasonló szer, melyek szintén nagy pusztítást végeznek az országban. A cikk szerint a halálesetek többsége Budapesten történt, de Borsod is különösen érintett, és történt haláleset Fejér, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nógrád és Tolna megyében is.

Jubileum a földért – Ferenc pápa üzenete a teremtésvédelem VI. imavilágnapjára

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2020. szeptember 02. szerda

Szeptember 1-jén tették közzé a Szentatya üzenetét a teremtésvédelem imanapjára, melyet ő vezetett be a Katolikus Egyházban 2015-ben. Mivel idén emlékezünk meg a Föld napja bevezetésének ötvenedik évfordulójáról, a Szentatya is a jubileum témáját választotta központi gondolatul. A jubileum öt fontos feladat elé állít bennünket: az emlékezés, a visszatérés, a megpihenés, a helyreállítás és az örvendezés. Az alábbiakban a teljes pápai üzenet fordítását közreadjuk.

Odavinni Jézushoz a betegeinket

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2020. szeptember 02. szerda

"Mindnyájan odavitték Jézushoz a betegeket, akik különféle bajokban szenvedtek. Mindegyikre rátette kezét, és meggyógyította őket." (Lk 4,38–44)
Nekünk is oda kell vinnünk Jézushoz a betegeinket, imában és szeretetben...
Köszönöm Uram, hogy a te gyógyító szereteted átjár és meggyógyít minket! Ámen.   (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult

Őszi ez + az

Kategória: Munkanapló
Megjelent: 2020. szeptember 02. szerda

"Itt van az ősz, itt van újra..." a lazább nyár után indul az őszi szezon, azaz a szokásos heti összejöveteleink mellett megint lesz a havi filmklub, alkotó napok, missziós lelki napok (gyógyító összejövetellel), és persze az idei Szeretet Földje Találkozó... részletek:

Amerikai válások növekedése - röviden

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2020. szeptember 03. csütörtök

34 százalékkal emelkedett a válások száma az Egyesült Államokban egy év alatt. Szakértők szerint az emelkedés oka egyértelműen a vírusjárvány: Az ismeretlentől való félelem, az összezártságból fakadó stressz, a munkanélküliség, illetve annak fenyegetése, az otthonról tanuló gyerekek okozta plusz feladatok... együttesen túl nagy terhelést jelentettek számos kapcsolatnak.

Élő adás a szobából 34: Ha Jézus lenne hazánk királya...

Kategória: videók
Megjelent: 2020. szeptember 02. szerda

Hogy "működne" Magyarország, ha Jézus lenne hazánk királya? Erről szól az adás.... A kamera előtt: Sipos Gyula Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. (Kérdéseket, kéréseket, hozzászólásokat örömmel fogadunk! Ha pedig tetszett az adás, kérünk, oszd meg másokkal is...) Munkánkat támogatni lehet: Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány számlaszáma:10700268-04975106-51100005

Hűséges későn kezdők

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2020. szeptember 03. csütörtök

A legújabb agykutatási eredmények összefüggést mutattak ki a korán elkezdett szexuális élet és az elköteleződésre való képtelenség között.  Joe S. McIlhaney Jr. és Freda McKissic Bush mindketten szülész-nőgyógyász kutatóorvosok, könyvükben (Hooked, New Science on How Casual Sex Is Affecting Our Children - Fennakadva, Új tudományos eredmények arról, milyen hatással van az alkalmi szex a gyerekeinkre) arról számolnak be, hogy minél fiatalabb korban kezdi el valaki a szexuális életet az elköteleződés vágya nélkül, annál inkább csökken a képessége a későbbi elköteleződésre.