Vianney Szent János a gőgről
A gőg az az undorító bűn, ami az angyalokat a mennyországból kiűzte és a pokolba taszította. Ez a bűn a világ kezdete óta létezik. Figyeljétek meg gyermekeim, hogy a gőg által többféleképpen vétkezünk. Lehet valaki például dölyfös az öltözködésében, a beszédjében, az ülésében, magában abban is, ahogyan jár. Akadnak emberek, akik az utcán páva módjára lépdelnek, szinte felszólítva a körülöttük levő világot: „Nézzétek, milyen nagy vagyok, milyen peckesen, szépen tudok masírozni.”
A Szűzanya 2014. június 25-i üzenete Medjugorjéból
"Drága gyermekek! A Magasságbeli megadja nekem azt a kegyelmet, hogy még veletek lehetek és az imában a béke útja felé vezethetlek benneteket. Szívetek és lelketek szomjazik a békére és a szeretetre, az Istenre és az Ő örömére. Ezért gyermekeim, imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, és az imában felfedezitek majd az életbölcsességet. Megáldalak mindnyájatokat, és közbenjárok mindegyikőtökért Fiamnál, Jézusnál. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra." (Medjugorje, 2014. június 25.)
Öt anyatípus, akikbe belefuthatsz táborozáskor
Ahogy egy játszótéren, úgy egy táborban is érdemes meglesni azt, hány anyatípussal találkozhatunk. Most ötöt mutatunk be közülük, de a sort még hosszan lehetne folytatni.
Elengedték, majd újra elfogták a hitehagyás miatt halálra ítélt nőt
Elfogták a reptéren azt a szudáni nőt, akit a keresztény hite miatt ítéltek korábban halálra. A nőt kevesebb, mint 24 órája engedték szabadon a börtönből, most újra elfogta őt a titkosszolgálat. Meriam Ibrahimot a nemzetközi nyomás hatására engedte el a szudáni kormány, de amikor a férjével fel akart szállni egy repülőre, őt és a férjét is elfogta a titkosszolgálat, írja a Sky News.
Stefan Oster SDB: A lelki tekintély lényege mások növekedése
A plébániai közösségek missziós hivatásáról szóló vatikáni instrukció szüntelenül reakciókat vált ki, főként a német egyházban. A napokban Stefan Oster szalézi szerzetes, passaui püspök a honlapján közzétett videoüzenetében arra figyelmeztetett, hogy a rendelkezéssel kapcsolatban tévedés lenne az egyházi hatalom kérdését középpontba állítani.
Belső gyógyulás a Szeretetláng által
Szeretetláng Lelki nap Törökbálinton, a Szeretetláng kápolnában 2014. június 28. szombaton, 10 órától. Részletek:
75 éve él remeteként a vadonban
75 éve él a zord vadonban a szibériai remete: Agafia Likova legfőbb támasza egy 400 éves Biblia... Családja halála után maradt magára Dél-Szibériában, Khakassiában, a farkasok és medvék lakta vadonban a 75 éves nő, aki egyedül birkózik meg nehéz körülményeivel, zord élőhelyét azonban semmiért sem hagyná el.
Ferenc pápa Calabriában felemelte hangját a szervezett bűnözés ellen
Ferenc pápa szombati látogatása során Cassano all’Jonio-ban felszólított: soha többé ne legyen áldozata calabriai bűnszervezetnek, a ’ndranghetának. A Vatikáni Rádió tájékoztat.
Ilyen is van: Istennek köszönte meg a győzelmet a kapitány
A Costa Rica-i válogatottat irányító Jorge Luis Pinto szerint remek mérkőzésen egy remek csapatot győztek le, de teljesen megérdemelten. „Pont a legjobbkor jött a gól. Egy legendás csapat ellen játszottunk és büszkévé tettük az országot. De tovább akarunk menni, hogy még büszkébbek lehessenek. Nem könnyű Olaszország ellen játszani, de a védelmünk csodás volt. A meccs után viszont Istennek köszöntem meg ezt a lehetőséget, amihez jutottunk.” (sportgeza.hu)
Megtérés és autentikus kereszténység
Kereszténynek mondani magunkat, valamint az evangélium üzenetének befogadására nyitottá válni, hogy az teljesen áthassa belső valónkat és meghatározza identitásunk lényegét, különböző dolgok. Ez sokszor az eltérő gondolkodásmódban is megfigyelhető.... - Sz. Csilla írása:
Már a dinoszauruszokat sem kímélte a rák
A dinoszauruszok is szenvedhettek rákban, új kutatások szerint ugyanis agresszív csontrákja lehetett egy centrosaurusnak, amelynek fosszíliáját még 1989-ben tárták fel a kanadai Alberta tartományban lévő dinoszauruszparkban. Ez az első ismert dinoszaurusz egyed, amely rosszindulatú rákban szenvedett – írja az MTI.