Egy magyar laikus hívő felszólalása a püspöki szinóduson
Kunszabó Zoltán többgyermekes családapa, diakónus, az Új Jeruzsálem közöség vezet?je meghívottként részt vesz a püspöki szinóduson. Végül ? is bekerült abba a körbe, akik elmondhatták felszólalásukat - hála legyen érte Istennek -, amelynek szövegét itt közöljük:
Legnépszerűbb szentjeink – a Google tanúsága szerint
Az Aleteia katolikus portál munkatársait az érdekelte, kik azok a szentek, akikre legtöbbször keresünk rá a Google keresőjével.
"Ha Mária ismerte volna az abortuszt, nem lenne ez az ostobaság"
'Elszörnyedve olvasom a híradást: a kanadai Quebecben egy életvédő konferencia megszakadt a múlt hétvégén, amikor egy tucatnyi abortusz-barát tiltakozó megrohamozta az evangélikus templomot, ahol a rendezvényt tartották, és kántálni kezdtek istenkáromló szlogeneket az eltorlaszolt ajtó előtt.
Az új nemzedékek rettenetes honismeretéről
Levél a Corvinus Egyetem egyik professzorától: "Egy hozzászólást tennék, ha esetleg érdeklődésre tarthatna számot. Hatodik éve tartok -- mindkét félévben -- Hungarikumok és örökségmenedzsment címen egy összkari választható tantárgyat a Corvinuson, ami már 12 kurzus, s immár cca 700 hallgató végezte el. Ezek 420-450 felvételi ponttal bekerült hallgatók, az ország értelmiségének az utánpótlását jelentik, a fiatalság "krémjét."
A Vatikáni Államtitkárság pontosítása a lovagrendekkel kapcsolatban
Tekintettel a számos megkeresésre, amely a Szentszéknek a szentek nevét viselő vagy egyéb szent címet viselő lovagrendekhez való viszonyát illeti, az államtitkárság célszerűnek tartja megerősíteni mindazt, amit már a múltban is közzétett:
Ferenc pápa: Hidakat építsünk azok felé, akiknek más a kultúrája és a hite!
A Szentatya november 6-i, szerda délelőtti beszédének középpontjában Pál apostol alakja állt, aki kiváló példát adott a hit inkulturációjára az athéni Areopagoszon. Nekünk is hasonló szellemben és magatartással kell közelednünk mindenki felé – hangsúlyozta a pápa. Magyarra fordított katekézisét teljes terjedelmében közreadjuk.
A Foxconn valóban gyerekeket dolgoztatott
A tajvani tulajdonban lév? Foxconn - a Microsoft és Apple nagy beszállítója - ma bejelentette, hogy a felmerül? panaszok miatt megindított vizsgálatuk szerint a kínai gyáraikban valóban találtak 14 évesnél fiatalabb, gyakornokként dolgozó gyermekmunkásokat. Mivel Kínában a munkavállalás alsó korhatára 16 év, a cég azonnal intézkedett, hogy a gyerekek visszakerüljenek az iskolákba.
A képernyők bámulása valóban korlátozhatja a gyermeki agy fejlődését
Ahogy nő a telefonok és tabletek népszerűsége, úgy készül egyre több tanulmány a hatásukról. Egy friss kutatás szerint a képernyők káros hatással vannak a gyerekek agyi fejlődésére – írja a CNN. John Hutton, a Cincinnati Gyermekkórház orvosa és kutatója három és öt év közötti gyerekek agyát vizsgálta MRI-vel, és azt vette észre, hogy azoknál, akik az ajánlott napi egy óránál többet néznek képernyőket, a fehérállomány lassabban fejlődik. Ez azért komoly probléma, mert a fehérállomány fontos szerepet játszik a nyelvtanulás, az olvasás és a kognitív képességek fejlődésében. Olvasással, zenetanulással, sőt akár zsonglőrködéssel is fejleszthető a fehérállomány szerkezete és felépülése.
11 ezer tudós mondja: elég volt
Több mint 150 országból mintegy 11 ezer tudós biztosította támogatásáról azt a nagyszabású tudományos kutatást, amely szerint a világ klímavészhelyzettel néz szembe – írja az MTI.
Végre egy jó hír - kevesebb az emberölés, mint tavaly
Országosan több mint húsz, míg Budapesten több mint negyven százalékkal csökkent a szándékos emberölések száma az előző év hasonló időszakához képest. A felderítések kilencven százaléka a statisztika szerint sikeres, a legrövidebb nyomozás Békés megyében volt, itt 26 nap után vádemelésig jutott az ügy.