Ferenc pápa katekézise: A Szentléleknek köszönhetően lehullnak a szív láncai!
Október 30-án a kereszténység Európába érkezésének eseményeiről beszélt a Szentatya az általános kihallgatás keretében. Emlékeztetett, hogy az Egyház misszióját a Szentlélek vezeti: ő ragyogtatja fel Krisztus világosságát az éjszakában, ő nyitja meg a szívet és ő teszi merésszé a hitet. Katekézisének magyar fordítását teljes egészében közöljük.
Idén is megrendezik a Magyar Katolikus Kultúra Napjait
Teljes búcsú halottakért
Mindenszentek és halottak napján teljes búcsút nyerhetünk halottainknak:
Új Evangelizáció Konferencia I.
Az Országos Lelkipásztori Intézet által szervezett "Új Evangelizáció Konferencia I." részletes programja:
Világméretű szentségimádás Krisztus Király ünnepén
A 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust (NEK) szervező titkárság immár harmadik alkalommal hív arra, hogy „gyűljünk össze minden országban, ezernyi templomban egy óra szentségimádásra” Krisztus Király ünnepének előestéjén, ezúttal november 23-án. A felhívást az alábbiakban tesszük közzé.
Elvitte a kukoricatermést is az aszály
A kukoricatermés várhatóan alig lesz több négymillió tonnánál az idén, az ország akár behozatalra is szorulhat.
A füstszűrő még növelheti is a tüdőrák kockázatát
Nemhogy nem segít kiszűrni a kátrány egy részét, de kifejezetten növelheti a tüdőrák kockázatát a füstszűrő. Az erre figyelmeztető amerikai és brit kutatók a British Medical Journal című orvostudományi folyóiratban publikált tanulmányukban a cigarettacsikkek műanyagszennyezésben játszott szerepére is rámutatnak – írja az MTI.
A keresztényellenességről tartottak szemináriumot az EP-ben
A Szűzanya 2012. október 2-i üzenete Medjugorjéból
„Drága gyermekek, azért jövök hozzátok és hívlak benneteket, mert szükségem van rátok, szükségem van tiszta szívű apostolokra. Imádkozom, de ti is imádkozzatok, hogy a Szentlélek alkalmassá tegyen és vezessen, megvilágosítson és betöltsön benneteket szeretettel és alázattal. Imádkozzatok, hogy kegyelemmel és irgalommal töltsön be titeket, s akkor meg fogtok érteni engem gyermekeim, meg fogjátok érteni fájdalmamat azok iránt, akik nem ismerték meg Isten szeretetét. Akkor segíteni tudtok majd nekem, világosságom lesztek, Isten iránti szeretetetek meg fogja világítani azok útját, akiknek van szemük, de nem akarnak látni. Azt szeretném, hogy minden gyermekem lássa Fiamat. Azt szeretném, hogy minden gyermekem megélje az Ő Országát. Újra hívlak és kérlek benneteket, hogy imádkozzatok azokért, akiket Fiam meghívott, a papokért. Köszönöm nektek.” (2012. október 2., Medjugirje)
Házas papság?
Ferenc pápát arra kérték az amazóniai szinóduson, hogy gondolja át a cölibátusra vonatkozó szabályokat, különben nem lesz elég katolikus pap az Amazonas környékén, írja a Euronews. A pápa nemrég találkozott dél-amerikai katolikus püspökök egy küldöttségével, akik arról beszéltek, hogy súlyos paphiány van a régióban, és ha folytatni akarják a térítést az Amazon mentén, akkor drasztikus változtatásokra lesz szükség.
Őrtüzek mellett gyűjtöttek aláírásokat a székely autonómiáért
Több mint nyolcvan székelyföldi településen gyúltak ki vasárnap este az őrtüzek a székelyföldi autonómiaigény jeleként – írja az MTI.