Mégsem lesz a baptistáké a váci oktatás
Kilenc nyugat-európai püspök az Európa-gondolatról
Az európai parlamenti választások közeledtével kilenc nyugat-európai határ menti egyházmegye főpásztora „Levél Európa keresztényeihez” címmel közleményt adott ki, amelyben meglátásaikat és aggodalmaikat osztják meg, valamint a május végi szavazáson való részvételre buzdítanak.
Isteni Irgalmasság ünnepe Vácott - a két nap programja
A drogot választják az étel helyett az éhező emberek Jemenben
A férfiak 90, a nők 70 százaléka napi fogyasztója a kat nevű drognak az éhínség sújtotta Jemenben. Nem ritka, hogy élelem helyett inkább drogra költenek az emberek - közölte a CNN.
Szép új világ - tovább semlegesítik a nyelvet és az óvodát Svédországban
Tomaš Halík: A kereszténységgel visszaélő populisták jelentik a legnagyobb fenyegetést Európára
A Templeton-díjas Tomaš Halík cseh pap figyelmeztet az európai parlamenti választások előtt az egyre erősödő xenofóbia (idegengyűlölet) és a populizmus veszélyére.
Pell bíboros és az ateista Dawkins televíziós vitája
Többen jöttek haza, mint ahányan kivándoroltak tavaly
Évek óta először fordult elő 2018-ban, hogy több Magyarországon született ember tért haza, mint ahányan elvándoroltak, vagyis pozitív volt a nettó migrációs egyenleg, írja a Portfolio. A portál a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn kiadott Statisztikai Tükör című kiadványában megjelentekre hivatkozva azt írja, 2018-ban:
A románok többsége szerint Magyarország ellenőrzése alá akarja vonni Erdélyt
A románok többsége úgy értékeli, hogy Magyarország elfogadhatatlan mértékben beavatkozik Románia belügyeibe, és azon ügyködik, hogy "így vagy úgy" ellenőrzése alá vonja Erdélyt - egyebek között ez derült ki az INSCOP román közvélemény-kutató intézet egy friss felméréséből, amelynek külpolitikai és nemzetbiztonsági kérdésekről gyűjtött adatsorát hétfőn tették közzé.
A baptistáké lehet a váci oktatás
Vác KDNP-s polgármestere, Fördős Attila a város összes oktatási intézményének vezetőjét arról tájékoztatta, hogy a Baptista Oktatási Központ, illetve a Baptista Szeretetszolgálat átvenné az óvodák, az általános iskolák és a középiskolák fenntartását.
Kitiltanák "Az éhezők viadalát" az amerikaiak a könyvtárakból
Az Amerikai Könyvtárak Szövetsége (ALA) minden évben közzéteszi azoknak a könyveknek a tízes listáját, amelyeknek közkönyvtárakból való kitiltását a legtöbb amerikai állampolgár követeli. A listára – akárcsak tavaly – most is felkerült Suzanne Collins bestsellere, Az éhez?k viadala is.