Szobrot kapott Pio atya Vas megyében

Kategória: Hírek, események Megjelent: 2014. szeptember 25. csütörtök

Szobrot avattak szeptember 23-án Pio atya tiszteletére a Szombathelytől délkeletre fekvő Vasszécsenyben. Bálint József fából készült alkotása a plébániakertben áll – írja a Szombathelyi Egyházmegye honlapja. Ugyanott már szobra van II. János Pál pápának és Teréz anyának is, és a programot folytatják...

Pio atya Isten irgalmas szeretetének fáradhatatlan hirdetője volt életében – mondta szentbeszédében Veres András. A megyéspüspök kitért rá: úgy tudta ezt a szeretetet közvetíteni, hogy sok embert elvezetett a megtérésre. A főpásztor elmondta: Korunkban sok embernek gond a bűnbánat. Hiányzik a bűn tudata az emberekből, hiányzik az alázat, hogy belássák hibáztak, és hiányzik Isten végtelen irgalmának ismerete.

A vasszécsenyi plébániakertben Teréz anya és II. János Pál pápa szobra mellé került a Pio atyát ábrázoló alkotás.

Pio atya Francesco Forgione néven született 1887. május 25-én az olaszországi Pietrelcinában. 1903-ban lépett be a kapucinus ferences testvérek közé. 1910-ben szentelték pappá. Stigmákat, azaz Jézus sebhelyeit viselte a testén a kiváló gyóntatóként is ismert szerzetes, aki 1968. szeptember 23-án hunyt el San Giovanni Rotondóban. II. János Pál pápa 2002-ben avatta szentté Rómában.

Merkli Ferenc plébános a Vas Népe Online-nak elmondta, a szoborpark jövőre egy auschwitzi kompozícióval bővül majd. Emléket állítanak Szent Maximilian Kolbe lengyel minorita szerzetesnek, akit a Gestapo 1941-ben letartóztatott, mert rádióján németellenes műsort sugárzott, valamint lengyel, zsidó és ukrán üldözötteket bújtatott, illetve menekülésüket segítette. Auschwitzban egy családos apa helyett vállalta a halált. A kompozíció másik alakja Keresztes Szent Terézia Benedikta (Edith Stein) zsidó származású német filozófus, karmelita apáca, Európa társvédőszentje lesz, aki szintén a lengyelországi haláltáborban hunyt el. A szobor kompozíciójának kialakítását Tóth Csaba festőművész segíti majd.

Fotó: Vaol.hu

Magyar Kurír

You have no rights to post comments