Szenzációs régészeti leleteket találtak Komáromban

Kategória: Hírek, események Megjelent: 2014. október 21. kedd

Az ókori Brigetio katonavárosának díszes fürdőkomplexuma és csatornázott, padlófűtéses házai kerültek napvilágra Komáromban – írja az MTI.

 Borhy László, az ELTE Régészettudományi Intézetének igazgatója szerint a Római Birodalom 20 ezer városi rangú települése közül 30-ra tehető azok száma, amelyek mellett a császárkorban egy-egy légió állomásozott. A Kr.u. 1-5. században létezett Brigetio tehát a birodalom védelme szempontjából a 30 legfontosabb település közé tartozott. Ezen kívül a légiótábor mellett hatalmas kiterjedésű katonaváros, közelében pedig hasonló méretű polgárváros volt, ilyen szerkezetű településből pedig mindössze tucatnyi hasonló létezett a Római Birodalom területén.

"Korábban a légiótábor szerkezete vált ismertté, az elmúlt 23 ásatási szezonban pedig egyre jobban megismertük a polgárváros struktúráját, gazdagon díszített lakóépületeit és utcahálózatát. A használati tárgyak mellett birodalmi szinten is kiemelkedő jelentőségű művészeti alkotásokat – falfestményeket, kő- és bronzszobrokat – tártunk fel" – mondta Borhy, aki 1992 óta vezeti az ásatásokat a területen.

Az ókori településrendszer jelentős része beépítetlen maradt, ezért összefüggő, jórészt érintetlenül megőrződött épületek rejtőznek a felszín alatt. A közel egy évszázada folyó ásatások azonban eddig együttvéve sem hoztak a felszínre akkora területű, egybefüggő, sűrűn beépített városrészt, mint a mostani.

A leletek közül kiemelkednek a táborban állomásozó légiók pecsétjeivel bélyegzett téglák és tetőcserepek, amelyekből több százat találtak. Bronz pénzérmék, ékszerek és használati tárgyak mellett üveg- és kerámiaedények töredékei kerültek elő. A legnagyobb szenzáció azonban egy hatalmas, legalább 800 négyzetméteres fürdőkomplexum felfedezése, mert Brigetio területéről eddig egyáltalán nem ismertünk fürdőépületet.

A területet a Komárom-Almásfüzitő árvízvédelmi projekt miatti megelőző ásatásokon tárták fel. Eredetileg erre halad volna a megépítendő gát, de az eredmények jelentősége miatt sikerült módosíttatni a nyomvonalát. Így megmaradhat a lelőhely, folytatódhatnak az ásatások.

A leletet hamarosan nyílt nap keretében mutatják be az érdeklődőknek. Eddig csupán a terület 10 százalékát sikerült feltárni.
(index)

You have no rights to post comments