Ökumenikus kápolna épült Ópusztaszeren

Kategória: Hírek, események Megjelent: 2015. április 25. szombat

Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban épült meg a Pallaviciniek egykori ányási kápolnájának mása „Az ökumenikus vallási útvonal kialakítása Temes és Csongrád megyében” elnevezésű projektnek köszönhetően – mondta el az emlékpark igazgatója április 24-én az MTI-nek.


Kertész Péter kifejtette: a Magyarország és Románia közötti, határon átnyúló együttműködési program forrásából, mintegy 120 millió forintból olyan új szakrális teret hoztak létre, amely eddig hiányzott az emlékpark életéből.
Az összegből nemcsak a kápolnát építették meg, hanem felállítottak egy Nepomuki Szent János- és egy Szent Vendel-szobrot, megvalósult egy kőkereszt és egy temetőkert rekonstrukciója, valamint a kápolnához vezető úton egy stáció is épült.
Az új épület a Csongrád megyei ányási Pallavicini-kápolna mása. Az eredeti egykor a család dél-alföldi temetkezési helye volt, de a második világháború idején elpusztult. A történészek a család segítségével megtalálták a bécsi levéltárban a kápolna eredeti terveit, és azok alapján, eredeti technikával most felépült annak mása az ópusztaszeri parkban.
A projekt egy ökumenikus túraútvonal részeként valósult meg, több partnerrel együttműködve a Duna-Körös-Maros-Tisza régióban. A projektben részt vett a Szeged-Csanádi Egyházmegye és a Temesvári Református Egyházkerület is.
Kertész Péter azt mondta: azzal, hogy a skanzenben egy új szakrális közösségi teret sikerült létrehozni, elmondható, hogy 2015-től teljes faluképet tudnak bemutatni a látogatóknak, hiszen egykor nem volt falu templom nélkül. Hozzátette: a kápolna a tervek szerint házasságkötéseknek, keresztelőknek, rózsafüzérköröknek és egyéb spirituális közösségi alkalmaknak is méltó helyszíne lesz.
A kápolna ökumenikus célokat szolgál majd, és bár katolikus berendezése lesz, minden felekezet használhatja. Pünkösdkor a katolikus és a református egyház képviselője is ünnepi megáldás keretében adja át a híveknek az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark új szakrális épületét.

Fotó: Ópusztaszer.hu

Magyar Kurír

You have no rights to post comments