Ferenc pápa: Az Egyház öröme az evangelizálás!
Április 2-án délután a Szentatya katamaránon érkezett Gozo szigetére, és imatalálkozón vett részt a Ta’ Pinu nemzeti kegyhelyen mintegy háromezer hívő jelenlétében. A szertartás kezdetén aranyrózsát ajándékozott a mennybe fölvett Szűzanya kegyképének, és háromszor elimádkozta az üdvözlégyet. Homíliáját a hívők tanúságtétele, a helyi püspök köszöntése és az evangélium felolvasása után mondta el. Ferenc pápa homíliájának fordítását teljes terjedelmében közreadjuk.
Jósdastop lesz végre?
A KDNP "jósdastopot" szeretne elérni, ezért a fogyasztóvédelmi hatósághoz fordulnak, kérve a szolgáltatók tevékenységének alapos vizsgálatát - írja az MTI.
A volt ukrajnai jezsuita elöljáró szerint Putyin számolja fel az orosz ortodox egyházat Ukrajnában
Exkluzív interjút adott David Nazar SJ az America Magazine jezsuita lapnak. A március 30-án a római Pápai Keleti Intézet rektorával közzétett beszélgetésben az ukrán származású, kanadai születésű jezsuita az orosz invázió hátteréről beszélt Gerard O’Connellnek, a lap vatikáni tudósítójának – ebből emelünk ki néhány gondolatot.
Megerősítették Asia Bibi felmentését
"Nagy örömmel tudatjuk, hogy a pakisztáni legfelsőbb bíróság ma megerősítette Asia Bibi felmentését, elutasítva az ítélet elleni fellebbezést.
Imádkozzunk, hogy Asia Bibi minél hamarabb elhagyhassa Pakisztánt, és biztonságos helyre érkezhessen! Mi minden tőlünk telhetőt megteszünk ezért, segítve Asia Bibit és családját a mostani helyzetben és a jövőben is." (CizizenGo)
Voksturizmus
December közepe óta hetente közzétette a Nemzeti Választási Iroda (NVI) a névjegyzéki adatokat, így településenként és választókerületenként is lehetett követni, hogy hol, miként változik a választásra jogosultak száma.
Az MKPK közleménye a Szentatya csíksomlyói látogatása kapcsán
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai örömmel fogadták az erdélyi püspökök meghívását a Szentatya, Ferenc pápa romániai látogatása alkalmából. A meghívásnak hálás szívvel teszünk eleget.
Sikerült feltérképezni a teljes emberi génállományt
Egy kutatócsoport sikeresen szekvenálta az emberi genom 100 százalékát – írja a CNN. Ez azt jelenti, hogy T2T Konzorcium közel 100 kutatója feltérképezte az ember teljes génállományát. A Humán Genom Projekt 2003-ban 92 százalékig jutott, de a maradék nyolc olyan komplex volt, hogy szinte 20 évre volt szükség, hogy feltárják. A kutatásról készült tanulmány a Science című tudományos folyóiratban jelent meg.
Új támogatási lehetőség ajándékozással
Mint oly sok szolgáló szervezet, mi is rászorulunk a nagylelkű támogatókra, hogy munkánkat jól végezhessük, és bővíthessük. Erre ad lehetőséget az 1%-os felajánlás is, amit most is hálásan köszönünk. Most egy új lehetőséget kínálunk és a támogatóinknak ajándékot adunk: a Voice of spirit új CD-jét, illetve könyveket. Részletek:
Szeretetláng lelki nap lángátadással Törökbálinton
Szeretetláng lelki nap lángátadással Törökbálinton a Szeretetláng kápolnában Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén
2019. február 2-án, szombaton 10 órától. Részletek:
Putyin és a háború - hír + ima
Már több mint egy hónapja tart Oroszország Ukrajna ellen indított háborúja, ami megjósolhatatlan károkat okoz a szomszédos országban. Sok ukrán állampolgár a saját és családja életét féltve menekült el a környező államokba, köztük főképp Lengyelországba és Magyarországra. Bár egyre több szankcióval sújtják Oroszországot, ám továbbra sem látni a háború végét. Nemrég az is kiderült, hogy Putyin azért menesztette az alkalmazottjait, mivel mérgezéstől tart. Hogy mekkora a baj, azt az is alátámasztja, hogy egyre több szövetségese, illetve szimpatizánsa kezd elfordulni az orosz elnöktől, mivel ellenzik a háborút.
Nőtt a megújuló energiaforrrások aránya a világban
2021-ben először a szél- és a napenergia képes volt a világ villamosenergia-termelésének 10%-át megtermelni – írja a BBC.