Röviden: Ferenc pápa akart Csíksomlyóra menni
Ferenc pápa személyes óhaja volt, hogy valamennyi katolikus hívő közösséget felkeresse Romániában – jelentette ki a bukaresti római katolikus érsekség szóvivője. Francisc Doboş a Szentatya május 31-én kezdődő, háromnapos romániai látogatásának részleteiről nyilatkozott a portálnak. A katolikus egyházfő Bukarest mellett Jászvásárt (Iaşi), Balázsfalvát (Blaj) és Csíksomlyót is felkeresi. Az érsekségi szóvivő szerint a helyszíneket az egyházfő óhaja szerint választották ki.
Egy felmérés eredménye az állam és egyház viszonyáról
A Szemlélek 2022 februárjában indított online kérdőívre 2688-an válaszoltak. Elsöprő többségük hívő, vallásgyakorló volt. Római katolikus (57,6%), református (10,2%), evangélikus (3,5%), de gyakorlatilag az összes ismert vallási közösség képviseltette magát. 17,9 százalék vallotta magáról, hogy nem tartozik felekezethez, 72-en ateistának. A felmérés drámai összképet hozott egyház és állam kapcsolatáról. A legfontosabb megállapítások:
Isten szeretete gyógyít - gyógyító összejövetel Vácott
Isten szeretete gyógyít - gyógyító összejövetel Vácott, a Szent Anna Piarista Templomban 2019. január 18. pénteken, Árpád-házi Szent Margit ünnepén, az “Imanap Hazánkért” napján. Családfa gyógyító szentmisével! Program:
Március 25., Urunk születésének hírül adása, Gyümölcsoltó Boldogasszony
Húsvéti készületünket megszakítja a karácsonyra való készület. A Szűzanya méhében megfogan Isten Fia. A megtestesülés misztériuma nagyon szorosan összetartozik a kereszthalál és a feltámadás misztériumával.
Galgóczy Erzsébet megemlékezések és egyebek
"Szeretett Testvéreim Krisztusban! Örömmel tudatom Veletek,hogy 2019 tavaszán lesz 100 éves jubíleumi évfordulója annak, hogy stigmatizált hitvallónk: GALGÓCZY ERZSÉBET 14 éves kislányként az ostrom alatt álló szolnoki vártemplomból - élete kockáztatásával - kimentette az OLTÁRISZENTSÉGET.
Milyen békét és igazságot hirdet az Egyház?
Az alábbiakban Beran Ferenc egyetemi docens, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának erkölcsteológia tanára jegyzetét tesszük közzé. Arra kértük Ferenc atyát, hogy az ukrajnai háború kapcsán a Pacem in terris kezdetű enciklika fényénél világítson rá, milyen békét és igazságot hirdet az Egyház a jelen helyzetben.
Ferenc pápa Csíksomlyón
Június 1-jén, szombaton tart szabadtéri szentmisét a csíksomlyói hegynyeregben Ferenc pápa - közölte az MTI-vel Oláh Zoltán kanonok, a Gyulafehérvári Főegyházmegye pápalátogatás ügyében illetékes sajtóreferense. A pápalátogatást a pünkösdi zarándoklat mintájára készítik elő, így a mise szabadtéren lesz a csíksomlyói hegynyeregben, ahol a pünkösdi búcsú szentmiséjét is szokták tartani.
Ferenc pápa felajánló imája Mária Szeplőtelen Szívének
Március 25-én, pénteken, a 17 órakor kezdődő bűnbánati szertartás keretében a Szent Péter-bazilikában Ferenc pápa felajánlja Oroszországot és Ukrajnát Mária Szeplőtelen Szívének. A Vatikán hivatalos oldalán 29 nyelven tették közzé a felajánló ima szövegét március 23-án. Az alábbiakban közöljük a teljes magyar nyelvű fordítást.
Hazánkat tartják a legellenségesebb uniós országnak az ukránok
Az ukránok az uniós országok közül Lengyelországot tartják a legbarátibbnak, Magyarországot pedig a legellenségesebbnek. A legbarátibb országok sorának elején áll még Litvánia és Nagy-Britannia. A másik listában a érthetően Oroszország jelenti a szélső értéket, majd Belarusz és Kína van még Budapest mögött.
Az állam megvásárolta a Golgotát - röviden
Az állam megvásárolta Munkácsy Mihály Golgota című festményét - jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdán Budapesten sajtótájékoztatón. A festményt 3 milliárd forintért vették meg Pákh Imrétől. A Golgota értékét korábban ugyanerre az összegre, 3 milliárd forintra becsülték.
Szociális ellátás várólista - röviden
Több mint 34 ezer ember vár valamilyen ellátásra - a várakozók háromnegyede bentlakásos ellátásra szeretne bekerülni a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) legfrissebb, 2018. december 5-ei adatai szerint. A legtöbben, 25 700-an arra várnak, hogy bejussanak egy állami üzemeltetésű idősek otthonába. (Az SZGF csak az állami intézmények várólistáit összesíti, így nem tudni, hogy hányan várnak olyan intézményekben, amelyeket az állam egyházak fenntartásába adott át..).