Tömeggyilkos fegyverek a háborúban - és ima a békéért
Emberi jogi csoportok is megerősítették, hogy az orosz haderő kazettás bombákat vetett be az offenzíva során és menedéket kereső civilekkel teli óvodát bombáztak. Okszana Markarova, Ukrajna ENSZ-nagykövete amerikai képviselőket tájékoztatott a háborús helyzetről, majd újságírók előtt is megerősítette, hogy az oroszok termobárikus fegyvert, vagyis vákuumbombát is bevetettek – idézte a diplomata szavait a Reuters.
Eloldozva szeminárium 7. előadás ma este!
Ma este 7 órakor az Eloldozva - szabadság Krisztusban szeminárium 7. előadása lesz, amit szokás szerinrt élőben is közvetítünk a youtube csatornánkon (az előző előadások itt szintén megnézhetők): https://www.youtube.com/user/szeretetfold
Egy fiatal orosz katona sms-e halála előtt
Az ENSZ közgyűlésének hétfői, az ukrajnai helyzettel foglalkozó New York-i ülésén Szerhij Kiszljica, Ukrajna ENSZ-nagykövete angol nyelvű beszéde közben egyszer csak oroszra váltott, hogy felolvassa egy orosz katona SMS-váltását az édesanyjával. Közben ki is vetítette az okostelefonról készített fotót.
Drogfüggőséggel születő gyerekek - röviden
Skóciában 2015 óta összesen 584 gyerek jött a világra úgynevezett újszülött absztinencia szindrómával (NAS). A függőséget az okozza, hogy az édesanya terhesség alatt is kábítószert fogyaszt, amelynek köszönhetően az újszülött hiperaktivitástól, hangos sírórohamokból és kontrollálhatatlan remegéstől szenved. Csak Glasgow környékén 178 ilyen esettel találkoztak 2015 óta.
17 egyházi iskola több száz tanára tiltakozik a sztrájkrendelet ellen
Kedden is folytatódott a polgári engedetlenség az iskolákban, 17 egyházi iskola 137 tanára és 203 támogató kollégájuk csatlakozott.
Röviden: Chuck Norris többezer embernek prédikált
Chuck Norris szombaton érkezett Magyarországra feleségével. A világsztárt a Baptista Szeretetszolgálat hívta meg hazánkba. A világhírű sportoló és színész részt vett a Szeretetszolgálat karácsonyi jótékonysági rendezvényén a Papp László Sportarénában, ő indította el a 15. Cipősdoboz jótékonysági akciót. A rendezvényen nemcsak hitéről beszélt, hanem karrierjéről, gyerekkoráról és arról is, hogyan ismerkedett meg feleségével...
Háború Ukrajnában – Helyzetjelentés Kárpátaljáról: Humanitárius katasztrófahelyzet fenyeget
Február 24-én, csütörtökön hajnalban Oroszország háborút indított Ukrajna ellen. Szinte ezzel egyidőben megkezdték segítő missziójukat a különböző egyházi szervezetek, így a Katolikus Karitász is. A jelenleg a kárpátaljai Visken tartózkodó Wittmer-Besze Erikával, a Katolikus Karitász sajtóreferensével telefonon beszélgettünk a kialakult helyzetről.
Szeretet-himnusz az életünkben
November 24-én, szombaton 10 órától Szeretetláng lelki nap Törökbálinton, a Szeretetláng kápolna és közösségi házban. Téma: Szeretet-himnusz az életünkben. Részletes program:
Eddig 34 orzágból csatlakoztak...
2018. november 24-én, Krisztus Király ünnepének előestéjén ismét világméretű szentségimádásra hívnak mindenkit. Megmozdul Magyarország és egyre többen a világ nemzetei közül. Már harmincnégy országból jelentkeztek a november 24-i szentségimádásra, ami Krisztus Király főünnepének előestéjén lesz. A szervezők célja, hogy együtt dicsőítsük az Oltáriszentségben jelenlévő Krisztust.
Ferenc pápa: Aki háborút indít, aki háborút provokál, az elfelejti az emberiséget!
Február 27-én, a déli Úrangyala elimádkozásakor a Szentatya, szokásához híven, nemcsak a vasárnapi evangéliumról elmélkedett, hanem fontos egyházi és világi eseményekről is megemlékezett. Első helyen fegyverletételre szólított fel, és arra kért mindenkit, hogy még buzgóbban imádkozzon a békéért. Ferenc pápa teljes vasárnap déli beszédének fordítását közreadjuk.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nagyböjti körlevele
A húsvétra felkészítő negyvennapos böjt hamvazószerdán veszi kezdetét, amely idén március 2-ára esik. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) nagyböjt kezdetén körlevélben fordul a hívekhez, amelyben kifejezi csatlakozását Ferenc pápa 2022. február 23-án, az általános kihallgatás végén elhangzott felhívásához, hogy hamvazószerdán tartsunk böjti napot a békéért.