Ferenc pápa: Szívünk mélyén szeretjük-e az Egyházat olyannak, amilyen?
Február 16-án a Szentatya a Szent József alakjának szentelt katekézissorozatának utolsó állomásához érkezett: Szent Józsefről mint az Egyház védőszentjéről, mennyei pártfogójáról elmélkedett. Rámutatott, hogy a védtelenek őrzése, óvása, védelme, a törődés velük, a gondoskodás róluk tipikusan keresztény magatartás, s így mindannyian József feladatának folytatói vagyunk. Ferenc pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.
Lelki nap a budapesti Szeretetláng kápolnában
Lelki nap a budapesti Szeretetláng kápolnában november 10-én 11-17 óráig Bajcsy Lajos aranymisés atya vezetésével. Program:
Csókay András beszámolója a nigériai misszióról
Január 27-től február 13-ig szegődtünk tudósítóként Fodor Réka és Csókay András orvosmissziójához a nigériai Onitshában. Afréka különböző városokban gyógyította a betegeket, ösztöndíjakat, élelmiszer-adományokat adott át, Csókay András a S. Borromeo Kórházban végzett műtéteket. A Hungary Helps Program képviselői adományt adtak át a nővérképző bővítésére és az árvaház lakóinak megsegítésére.
Eloldozva - 3. előadás!
Választható négynapos munkahét Belgiumban
Belgium többpárti koalíciós kormánya jóváhagyta azt a reformcsomag-tervezetet, amelynek keretében az Európai Unió szívében választható opció lesz a munkavállalók számára az, hogy csak négy napot dolgozzanak egy héten.
Szent Margit szobor a Szigeten - röviden
Az újlaki plébánia kezdeményezésére és a Fővárosi Közgyűlés döntése nyomán szobrot kap Árpád-házi Szent Margit a róla elnevezett fővárosi szigeten, a domonkosrendi kolostor romjai előtti területen. (Avatás előre láthatólag november 19-én, Árpád-házi Szent Margit szentté avatásának 75. évfordulóján.)
Sztrájk: nemzetközi bírósághoz fordulnának a tanárok
A szakszervezetek úgy vélik, hogy a sztrájk szabályait lefektető kormányrendelet az Alaptörvénnyel és az uniós joggal is szembemegy, így még az sem kizárt, hogy nemzetközi bíróságra viszik az ügyet.
Óraátállítás!
Vasárnap hajnali 3 órakor indul a téli időszámítás, az órákat tehát hajnali 2 órára kell visszaállítani, amennyiben van kedvünk hajnali háromig fent maradni, vagy akkor felkelni. Egyéb esetben lefekvés előtt, vagy ébredés után is állíthatjuk azokon az óráinkon, amiken nem frissül automatikusan az idő. A téli időszámítás kezdete ugyanis mindig október utolsó vasárnapjára esik...
A Szűzanya 2018. október 25-i üzenete Medjugorjéból
“Kedves gyermekeim! Nagy kegyelemben van részetek, hogy új életre vagytok meghívva a nektek adott üzeneteim által. Gyermekeim, ez kegyelmi idő, idő és meghívás a megtérésre nektek és a jövendő nemzedéknek. Ezért gyermekeim, arra hívlak benneteket, hogy többet imádkozzatok és nyissátok meg szíveteket Fiam, Jézus számára. Veletek vagyok és mindnyájatokat szeretlek és megáldalak édesanyai áldásommal. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.”
Medjugorje, 2018. október 25.
Ferenc pápa vasárnap délben: Az Úr kiszabadít bennünket az énközpontúság rabságából!
Február 13-án a Szentatya a vatikáni Apostoli Palota ablakából imádkozta el a déli Úrangyalát a téren egybegyűlt hívőkkel és zarándokokkal. Beszédében rámutatott arra, hogy a mai evangéliumban hallott a boldogságok adják meg Jézus tanítványainak az identitását. A Szentatya imát kért Ukrajnáért, és hogy a politikai vezetők mindent megtegyenek a béke érdekében. Ferenc pápa teljes beszédének fordítását közreadjuk.
Ezrek demonstráltak Budapesten a bibliai idézet miatt perbe fogott finn politikus mellett
Nagyjából háromezren demonstráltak vasárnap kora délután Budapesten a Finn Nagykövetség előtt. A szimpátiatüntetést civilek kezdeményezték, szolidaritást vállalva Paivi Rasanen finn politikussal, akinek hétfőn folytatódik a bírósági tárgyalása, miután egy bibliai-idézet miatt perbe fogták. A demonstráción 2-3 ellentüntető is megjelent.