Ördögi kórtünetek
Három rövid cikk: az idei Eurovziós Dalfesztiválon a ciprusi versenyző egy istenkáromló dallal indul, egy fekete költőnő verseinek fordítását vissza kellett adnia a fordítónak, mert ő fehér volt, és végül, babonás ördögűzéssel öltek meg egy kilenc éves kislányt...
BIZALOM AZ IRGALMAS ISTENBEN - regionális irgalmasság konferencia szombaton
Regionális irgalmasság konferencia lesz nagyszerű előadókkal, közös imával és a végén imaszolgálattal október 3-án, szombaton Budapesten. Részletek:
„Nincs két pápa” – Interjú készült XVI. Benedekkel
A Corriere della Sera olasz napilap március elsején interjút közölt XVI. Benedek emeritus pápával, aki hangsúlyozta, hogy nincs két pápa, csak egy van. A lemondásáról elmondta: „Megszenvedett döntés volt, de azt hiszem, jól tettem. A lelkiismeretem tiszta.”
A Szűzanya üzenete Medjugorjéból, 2015. szeptember 25-én
„Drága gyermekek! Ma is kérem a Szentlelket, hogy töltse be szíveteket erős hittel. Az ima és a hit szeretettel és örömmel fogja betölteni szíveteket, és jelek lesztek azok számára, akik távol vannak Istentől. Gyermekeim, buzdítsátok egymást a szívvel való imára, hogy az ima betöltse életeteket, ti pedig gyermekeim, minden nap, mindenek felett tanúk lesztek a szolgálatban:
Mától sokminden változik az egészségügyben...
Az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló, tavaly novemberben elfogadott törvény, illetve a hozzá kapcsolódó, időközben megjelent rendeletek alapjaiban szabják át március 1-jétől a hazai egészségügy rendszerét. Ezen belül is azt, hogy az ágazat dolgozói mennyit, milyen körülmények közt és milyen feltételekkel végzik mostantól a munkájukat. Mindez, a mától életbe lépő egészségügyi szolgálati jogviszony új szabályokat hoz az ágazatban számtalan területen, köztük:
Népvándorlás - hat pontból ötöt elfogadott az EU-csúcs
Mélyen a zsebébe nyúl Európa, hogy a háborús gócpontokhoz közelebb kezelhessék a menekültválságot, és helyben segíthessenek a menedékkérőknek. Orbán Viktor hatpontos javaslatából ötben megegyeztek, a közös görög határvédelemben azonban nem. „Volt egy magyar elképzelés, hat dolgot akartunk, abból ötben lényegében dűlőre jutottunk egymással. Abban, hogy a görög határt közösen védjük meg, ha Görögország magában nem képes, itt nem értük el a célt. Ez volt a legfontosabb az összes javaslat közül” – mondta a magyar miniszterelnök az EU-csúcs után Brüsszelben. „Ilyen értelemben tehát továbbra sincs védve Európa határa, és Görögországon keresztül továbbra is jönnek a nemzetközi egyezményeket megsértő illegális migránsok” – jelentette ki.
Einstein hívő volt, vagy ateista?
Minden idők leghíresebb fizikusa élete során több, egymásnak látszólag ellentmondó kijelentést tett Isten létezésével kapcsolatban, ezért vannak, akik késhegyre menő vitát képesek folytatni arról, hogy hívő vagy megrögzött ateista volt.
Palánki Ferenc a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye új megyéspüspöke
A Szentatya szeptember 21-én Palánki Ferencet a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye megyéspüspökévé nevezte ki. Ünnepélyes beiktatásáig az egyházmegyét Bosák Nándor püspök mint apostoli kormányzó vezeti.
Isten szeretete gyógyít - gyógyító összejövetel Kistarcsán
Isten szeretete gyógyít - gyógyító összejövetel Kistarcsán, a Rózsafüzér Királynője Római Katolikus Templomban 2015. szeptember 26. szombat, 16.00 órától. Részletek:
Egy érdekes interjú Ferenc pápával
Fiatalkori tüdőműtétjéről, pszichoterápiáról, valamint saját stresszoldási módszeréről is beszélt Ferenc pápa abban a régebbi interjúban, amelyet a Vatican News hírportál ismertetett szombaton. Az egyházfő azt is megjegyezte, hogy Rómában kíván meghalni.
Hagyd a gyereket hibázni...
...a javára válik. Ha túlfélted, azzal csak ártasz neki. - Helikopterszülőnek azt nevezzük, aki állandóan a gyereke feje fölött köröz, nem hagyja, hogy hibázzon, túlfélti őt és minden lépését követi. És mivel mindannyian a legjobbat akarjuk a gyerekeinknek, joggal merül fel a kérdés: mi baj lehet ebből?