Megjelentek a hazai erdőkben a farkasok és medvék

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2021. március 07. vasárnap

A farkasok már visszatelepültek hazánkba, a medveészlelések száma pedig évről évre emelkedik. Különösen az Észak-magyarországi régióra jellemző a csúcsragadozók jelenléte.

Böjte Csaba imára hív

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2015. október 13. kedd

Böjte Csaba ima kilencededre hív, ami pénteken, október16-án kezdődik. Kérlek beszéljétek meg az imacsoportokban és ha csak lehet, akár egyénileg, akár közösségileg kapcsolódjunk be ebbe a kis kilencedbe! Itt a honlapunkon péntektől közösen is imádkozhatunk, fölteszek majd imákat... Böjte Csaba atya felhívása:

Magyar filmsikerek - két film, két díj

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2021. március 06. szombat

Bekerült a 71. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjába Nagy Dénes első mozifilmje, a Závada Pál azonos című regénye alapján készült Természetes fény. A film elnyerte a legjobb rendezés Ezüst Medve díját. A versenyprogramban mutatták be Fliegauf Bence Rengeteg – Mindenhol látlak című kisköltségvetésű filmjét is. A filmben szereplő Kizlinger Lilla, a legjobb mellékszereplő Ezüst Medve-díját kapta a zsűritől. A két filmről részletesebben:

Tűz és fény októberben is

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2015. október 12. hétfő

A Cor et Lumen Christi közösség magyarországi csoportja szeretettel hív és vár téged az első őszi nyitott imaestre a MAGYAR SZENTEK TEMPLOMÁBA! Részletek:

Ferenc pápa: A Jézusba vetett élő hit „fertőző”, képes megváltoztatni a világot

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2021. március 06. szombat

Március 5-én, iraki látogatásának első napján délután a Szentatya a püspökökkel, papokkal, szerzetesekkel, papnövendékekkel és hitoktatókkal találkozott a bagdadi Üdvösség Boldogasszonya-székesegyházban. Arra biztatta őket, hogy legyenek közel az emberekhez, és mindenütt a közösséget építsék, a békét és a kiengesztelődést szolgálják.Ferenc pápa teljes beszédének fordítását közreadjuk.

Templom épül Egyiptomban a líbiai vértanúk tiszteletére

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2015. október 11. vasárnap

Az Egyiptomi Katolikus Egyház szóvivője, Rafic Greiche, az Asia News hírügynökségnek adott interjújában számolt be arról, hogy Abdel Fattah al-Sziszi, az Egyiptomi Arab Köztársaság elnöke engedélyt adott a lefejezett líbiai vértanúk emlékének szentelt templom építésére.

“Megmagyarázhatatlan módon segít az ima a betegeken”

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2021. március 06. szombat

Kinyittatná a templomokat a szlovák miniszter - személyes hangvételű bejegyzést tett közzé néhány nappal ezelőtt Facebook-oldalán Milan Krajniak szlovák munkaügyi miniszter, amelyben egy megmagyarázhatatlan jelenségre hívta fel a figyelmet: a koronavírus-fertőzött emberek közül az imádkozó betegeknél enyhébb lefolyású a betegség.

Elhunyt Nemeskürty István

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2015. október 09. péntek

Életének 91. évében meghalt Nemeskürty István Széchenyi-díjas és Kossuth-nagydíjas író, irodalom- és filmtörténész, egyetemi tanár - tudatta az MTI-vel pénteken a család. Nemeskürty Istvánt csütörtök este érte a halál. 

Egy jó kiállítás, amire érdemes eljönni!

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2015. október 08. csütörtök

Ferenc pápa megvalósítja II. János Pál álmát: Ur városába, Ábrahám pátriárka szülőhelyére látogat

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2021. március 05. péntek

Ferenc pápa iraki apostoli útjával megvalósítja azt, amit II. János Pálnak nem sikerült, pedig nagy vágya volt: ellátogat arra a helyre, ahonnan Ábrahám származik, a hit eredetéhez. A három monoteista vallás eredetének földjén, Ur síkságán vallásközi találkozón vesz részt március 6-án, a béke és a testvériség reményében.

Ezt a Mária-képet Szent Domonkos vitte végig Rómán

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2021. március 04. csütörtök

800 évvel ezelőtt a mezítlábas Szent Domonkos vitte végig Róma utcáin a Szűzanya arcképét a rendhez frissen csatlakozó nővérekkel – akiknek rendje napjainkig meg is őrizte azt. A kép a vizsgálatok szerint még az első században készült...