Zselepszki Fábián atya néhány gondolata

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2021. február 10. szerda

Zselepszi György Fábián (1932-2017) kármelita szerzetes jelmondata: “Add Uram, hogy mások szolgálatában égjek el, mint pap és áldozat”. Elmélkedéseiből egy-egy rövid szösszenet:

Veszélyben a Mária rádió

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2015. július 17. péntek

"A Mária Rádió a lelkek megmentéséért jött létre, megtérést hirdet, a rádión keresztül újra felkínálva a katolikus hitet az embereknek. -Ez a budapesti Mária Rádió most bajban van. Vagy inkább mi, a hallgatók? és a leendő hallgatók? Hány idős, szobához, ágyhoz kötött ember egyetlen kapcsolata a külvilággal, a hitével? Hányan kapnak erőt, hitet az itteni műsorokból? Ezt akarják augusztus 19-ével beszüntetni.

Ferenc pápa iraki útjáról

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2021. február 10. szerda

Február 8-án tette közzé a szentszéki sajtóközpont Ferenc pápa iraki látogatásának programját. A tervezett események között szerepel március 5-én egy találkozó a püspökökkel, papokkal és szerzetesekkel a bagdadi szír katolikus Szajidat al-Nedzsat (Szabadító Szűzanya)-templomban, ahol 2010. október 31-én egy szentmisén 48 hívet, köztük két papot gyilkoltak meg iszlám terroristák.

A csodatévő rabbi sírjához zarándokoltak Sátoraljaújhelyre

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2015. július 16. csütörtök

A New York-i székhelyű hászidok tekintélyes csoportja azért jött el a város izraelita temetőjébe, hogy megemlékezzen és tisztelegjen közösségük, a  szatmári hászidok alapítójának sírjánál. A csodarabbinak tartott Teitelbaum Mojse 1841-ben, éppen 175 éve halt meg.

Szenzációs régészeti leletet fedeztek fel Jákon

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2021. február 09. kedd

Valószínűleg megtalálták az alapító Jáki Nagy Márton sírját és földi maradványait a Szent György-templomban – jelentették be Jákon, a műemléki templomban tartott sajtótájékoztatón február 5-én.

A Katolikus Karitász összefogást kezdeményez a menekültekért

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2015. július 15. szerda

A Katolikus Karitász már korábban együttműködési megállapodást kötött a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatallal, melynek keretében folyamatosan segítette a befogadóállomásokon elhelyezett menekülteket. Tekintettel az elmúlt hónapokban hazánkba érkező migránsok számára, a szervezet még hatékonyabban vesz részt ebben a munkában.

Agytorna

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2021. február 09. kedd

Nem csak a tested, az agyad is érdemes rendszeresen edzeni. Akár egy gyors, napi tizenöt perces agytorna is segíthet élesíteni az elméd – mutatjuk, hogyan.

Augusztusban rendezik meg az 1Úton Nemzetközi Zarándoknapot

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2015. július 12. vasárnap

A közös célért, a megbékélésért és az egységért szervez zarándoklatot a teljes Mária Úton a Mária Út Egyesület 2015. augusztus 22-én, Nagyboldogasszony ünnepe után.

A kormány együttműködésre kérte fel a karitatív szervezeteket a migránsok megsegítésének érdekében

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2015. július 12. vasárnap

A kormány ismét együttműködésre kérte fel a karitatív szervezeteket. A Karitatív Tanács tagjai ezúttal a Magyarországra érkező migránsok humanitárius megsegítése érdekében fognak össze – tájékoztat az MTI.

A közbeszerzési törvények szigorítását követeli Magyarországtól az EU

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2021. február 09. kedd

Az Európai Unió a közbeszerzési törvények szigorítására szólította fel Magyarországot a rendszerszintű csalások visszaszorítása érdekében, értesült a Reuters.

Az igazság fontosabb, mint az életünk – Beszélgetés Görföl Tiborral, a Vigilia főszerkesztőjével

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2021. február 08. hétfő

„A Vigilia hidat szeretne képezni. Olyanok is átlapozzák, akik közvetlenül nincsenek kapcsolatban a kereszténységgel. Tágasságot, spirituális megközelítést, történeti érzékenységet, szellemi nyitottságot várnak, és ezt – reményeink szerint – meg is kapják” – mondja Görföl Tibor teológus, aki immár egy éve a Vigilia főszerkesztője. Műhelytitkokról és a teológia jelenlegi helyzetéről beszélgettünk.