Egy ápolási igazgató levele, aki beadatta magának a vakcinát
"Sziasztok! Februárban azt gondoltam, messze van tőlünk ez a vírus. Aztán, amikor az első betegről olvastam, megijedtem. Féltem is. Féltettem a családomat, a barátaimat, különösképpen a munkatársaimat. Én láttam a kis Annácskát, amikor bezárult mögötte a zsilip ajtaja. Ő bent teljes védőfelszerelésben, mi kint, majdnem bőgve. Sosem felejtem ezt a pillanatot el.
Dzsihádista sejtet számoltak fel Szatmárnémetiben
Dzsihádista szervezkedés miatt hét személy Romániából való kiutasításáról döntött múlt héten a Bukaresti Táblabíróság. A Digi 24 hírtelevízió szerint a kiutasítottak közül hatan Szatmárnémetiben működtettek szárnyasvágóhídat, és kapcsolatban álltak a Charlie Hebdo francia szatirikus hetilap párizsi szerkesztőségét megtámadó Kouachi- fívérekkel.
Ferenc pápa újévkor délben: Legyen ez a testvéri szolidaritás és a béke éve mindenki számára!
Az új év első napján délben a Szentatya a Vatikáni Palota könyvtárszobájában imádkozta el az Úrangyala imádságot, melyet online követhettek a világ minden táján. Beszédében Máriára, Isten anyjára irányította a figyelmet, és az egymással való törődést, az egymásról való gondoskodás programját fogalmazta meg mindnyájunk számára.
A Szűzanya 2015. április 2-i üzenete Medjugorjéból
Drága gyermekek! Kiválasztottalak benneteket, apostolaim, mert mindannyian valamilyen szépséget hordoztok magatokban. Ti segíteni tudtok nekem abban, hogy újra győzedelmeskedjen az a szeretet, amelyért Fiam meghalt, majd feltámadt. Ezért arra hívlak benneteket, apostolaim, hogy Isten minden teremtményében, minden gyermekemben próbáljátok meglátni a jót és próbáljátok megérteni őket. Gyermekeim, ti mindnyájan testvérek vagytok a Szentlélekben.
Ferenc pápa hálaadó szilveszteri beszéde
Kedves testvérek!
Ennek az esti szertartásnak mindig kettős aspektusa van: a liturgiával belépünk Szűz Máriának, Isten anyjának ünnepébe; ezzel egyidejűleg pedig a nagy hálaadó himnusszal lezárjuk a naptári évet.
Új vakcinát találtak a bőrrák gyógyítására
A St. Louis-i Washington Egyetem kutatói személyre szabott vakcinával jó eredményeket értek három betegnél a melanóma kezelésében – írja az MTI.
Ferenc pápa idei utolsó katekézise a hálaadó imáról
Kedves testvérek, jó napot kívánok!
Ma a hálaadó imával szeretnék foglalkozni. Kiindulópontunk egy olyan epizód lesz, amelyet Lukács evangélista közöl.
Gigantikus Krisztus szobor Tokaj-Hegyalján
Nyolc és fél méter magas, gránitból készült Áldó Krisztus szobrot állítottak fel Tarcalon. A monumentális alkotást egy vállalkozó adományozta és a Tokaj-hegyaljai település Ó-temető feletti dombján helyezték el. A mintegy 50 tonnás szobor minden bizonnyal turistalátványossággá is válik, ekkora méretű és témájú alkotás eddig nem volt a térségben. Képekkel:
A Nagy testvér mindent tudni akar
Jövő januártól bevezetné a kormány az e-személyit, ami a mostani plasztik személyigazolványhoz képest az ujjlenyomattal történő azonosítást és az elektronikus aláírást is lehetővé teszi.
„Megcukrozzátok az utolsó teámat” – Új utakon a törökbálinti Karitász
Törökbálint az egyik leggazdagabb település, országos összehasonlításban tavaly a kilencedik helyen állt. A belvárosban a városházára és a piacra igyekvők naponta jönnek-mennek a Kossuth Lajos utcán, ahol egyik épület sincs különösebben rossz állapotban. A járókelők nem is sejtik, hogy az egyik házban micsoda küzdelem folyik a mindennapi megélhetésért.
Magyar képzőművészek a világban
Az idei év bővelkedett a képzőművészeti rekordokban: Bak Imre az eddigi legmagasabb áron kelt el Lengyelországban, Munkácsy Fasor című festménye 90 milliót ért, Mauer Dórának első és egyetlen hazai művészként a londoni Tate Modern Galleryben látható önálló tárlata, a világhírű hálózatkutató, Barabási Albert-László kiállítása pedig azt térképezi fel a Ludwig Múzeumban, ki hol helyezkedik el a művészvilág kapcsolati hálójában.