A csodák realitásáról
Bár sokan szeretnék a fantáziák, a képzelődés és a tudatlanság világába sorolni, Isten csodái a tudományosan leginkább igazolt, legvalódibb és legreálisabb dolgok a világon, és ezt nagyon könnyen és egyértelműen lehet bizonyítani.
Néhány szelíd szó a kreativitásról
Rajz és szöveg: Sípos (S) Gyula - bővebb információk: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., tel.: 06-30/33-88-245
Isten elé vinni a beteg világot
"Hitük láttára Jézus így szólt a bénához: Bízzál fiam! Bocsánatot nyernek bűneid!" (Mt 9,1–8)
Van-e elég hitünk bátorságunk, türelmünk, hogy embertársainkat Isten elé vigyük imában és szeretetben?
Uram Jézus Krisztus, élő Isten Fia, könyörülj rajtunk bűnösökön! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Gyerekek száma szivárványcsaládokban hazánkban - röviden
A legfrissebb adatok szerint 4125 olyan gyerek él Magyarországon, akiket azonos nemű párok nevelnek. Egy közvéleménykutatás azt a kérdést tette fel, hogy az azonos nemű párok ugyanolyan jó szülők-e, mint bármilyen más szülők? 2019-ben 17 százalék volt az igen válasz, 2023-ra ez felugrott 66 százalékra...
Öngyógyító bitumen
Az utóbbi évek egyik legkülönlegesebb, hasznos találmányával rukkolt elő az Egyesült Királyságban a Swansea Egyetem kutatócsoportja: kifejlesztettek egy olyan útfelületet, ami ha megreped, meggyógyítja saját magát. Ha a találmány beválik és világszerte elterjed, a jövőben a kátyú szó már csak egy történelmi emlék lesz.
Bűnök és botrányok - Ferenc pápa beszédéből
November 11-i homíliájában Ferenc pápa a napi evangéliumról elmélkedett, amelyben az Úr buzdítja a tanítványokat, hogy bocsássanak meg testvéreiknek. Amikor Jézus azt kéri, hogy naponta hétszer is bocsássanak meg, önmagáról fest képet. Jézus megbocsát, de az evangéliumi idézetben azt mondja, hogy jaj annak, aki a botrányokat okozza. Nem bűnről beszél, hanem botrányról, ami egy másik dolog. „Jobb lenne, ha malomkövet kötnének a nyakára, és a tengerbe dobnák, mint hogy egyet is megbotránkoztasson ezek közül a kicsinyek közül.” (Lk 17,1–6) Mi a különbség a bűn és a botrány okozás között? – vetette fel a kérdést a Szentatya.
Hol van a megígért fatimai békekor?
A kis fatimai látnokok által 1917-ben kapott második égi üzenetben többek között ezt mondta a Szűzanya: „Végül az én Szeplőtelen Szívem győzni fog. A Szentatya föl fogja ajánlani nekem Oroszországot, mely meg fog térni, és a világ egy békés korszakot kap ajándékul.” Tudjuk, hogy II. János Pál pápa a világ püspökeivel együtt 1984-ben megtette a felajánlást, és a szovjet birodalom 5 éven belül összeomlott. De mi van a megígért békekorral?
Ármányos sárkányos 11. mese: Morgó Tüske
Az Ármányos sárkányos meséskönyv tizenegyedik meséje: Morgó Tüske Szöveg: Sípos (S) Gyula, rajzok: Vihart Anna
Ezután az ultraortodox zsidók sem mentesülnek a katonai szolgálat alól
Az izraeli védelmi minisztérium elkezdte kiküldeni a behívókat annak a 7 ezer ultraortodox zsidónak, akik eddig mentesültek a sorkatonai szolgálat alól – írja a Washington Post.
Növeld hitünket...
"Tamásnak pedig ezt mondta: Nyújtsd ide az ujjadat és nézd a kezemet! Nyújtsd ki a kezedet és érintsd meg oldalamat! Ne légy hitetlen, hanem hívő!" (Jn 20,24–29)
Tamás így válaszolt: „Én Uram, én Istenem!”
Növeld hitünket Uram, hogy el ne vesszünk kétségeink között! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Ferenc pápa az emberkereskedelem elleni küzdelem világnapján: Legyünk a remény nagykövetei
Ferenc pápa üzenetben osztotta meg gondolatait az emberkereskedelem elleni 11. imavilágnap alkalmából, melyet február 7-én tettek közzé. A Szentatya utalt Bakhita Szent Jozefina február 8-i liturgikus emléknapjára, aki az emberkereskedelem elleni küzdelem védőszentje. Hangsúlyozta: mindenki összefogására szükség van ahhoz, hogy megszüntessük a kizsákmányolást és az emberkereskedelmet.