Az emberáldozatok és az erőszak ünnepét váltotta fel a karácsony
Féktelen mulatozás Rómában - Az ókori rómaiaknak például mindjárt két ünnepük is volt decemberben: a szaturnália, illetve Mithrász születésnapja. Amint a Magyar Nemzeti Levéltár weboldalán olvasható, előbbit Szaturnusz isten tiszteletére rendezték, és a Római Birodalom egyik legnagyobb mulatságának számított.
Hódolunk Isten Fia előtt
„Hol van a zsidók újszülött királya? Láttuk csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy hódoljunk előtte.” (Mt 2,1–12)
A napkeleti bölcsek szimbolizálják a népeket, amelyek leborulnak Isten előtt...
Néked hódolunk, Jézus, dicső király, ujjongj, dalolj, szívem... ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Országos Szeretetláng Imatalálkozó szombaton!
Időpont: 2023. március 25., 9 órától
Helyszín: Budapest, Rákosszentmihályi Főplébánia (1161 Templom tér 3.)
Részletes program:
Görföl Tibor: Miért ilyen későn lett Isten emberré?
Nincs-e valami tudálékos abban, ha az ember a megtestesülés időpontjáról töpreng? Nem kellene-e beérnünk azzal, amit a Szentírás a tudomásunkra hoz, vagyis azzal a ténnyel, hogy az „idők teljességében” valósult meg ez a páratlan esemény? Ám legalább két okból jogosnak tűnik feltenni azt a kérdést, hogy miért a világmindenség és az emberiség történetének egy meghatározott pontján jelent meg emberként az emberek között a világmindenség és az emberiség alkotója.
Megszólított, megtaláltuk
„Megtaláltuk, akiről Mózes törvénye és a próféták szólnak: a názáreti Jézust, József fiát.” (Jn 1,43–51)
Több, mint 300 ószövetségi prófécia teljesedett be Jézusban...
Köszönöm Uram, hogy megtalálhattunk, mert Te megtaláltál, és megszólítottál minket! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Ismét Budapestre érkezik Jane Goodall
2023 májusában Magyarországra látogat Dr. Jane Goodall, világhírű főemlőskutató, ENSZ-békenagykövet és aktív környezetvédő, akinek köszönhetően megtudtuk, hogy a csimpánzok sokkal közelebbi rokonaink, mint valaha gondoltuk volna. Egyetemi előadása egyben A remény könyve című kötetének Magyarországi bemutatója is lesz.
Ferenc pápa karácsonyi Urbi et Orbi üzenete: A mi Üdvözítőnk a béke fejedelme!
December 25-én délben Ferenc pápa elmondta hagyományos karácsonyi üzenetét a Szent Péter-bazilika középső erkélyéről. A Szentatya a keresztény ember karácsonyi örömét hangsúlyozta, aki Jézus Krisztus megtestesülésével a Szentlélekben maga is Isten szeretett gyermekévé lett, majd a békéért fohászkodott. Végül az Úrangyala elimádkozása után Rómára és az egész világra áldást adott. Ferenc pápa beszédének fordítását teljes terjedelmében közöljük.
Tanúságtételek folyamában
„Megtaláltuk a Messiást, vagy más szóval a Fölkentet -, és elvitte Jézushoz." (Jn 1,35–42)
Keresztelő János tanúságot tesz tanítványának, Andrásnak, aki pedig tanúságot tesz testvérének, Simon Péternek...
Segíts Uram, hogy mi is tanúságot tudjunk tenni rólad az embereknek! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Böjte Csaba a hatezer gyermekéről, a gonosz lélekről és az elmúlt évek megpróbáltatásairól
– Azt láttam, hogy a legszegényebb gyereknek is van lehetősége jól dönteni, és a leggazdagabb gyereknek is van lehetősége nagyon elbaltázni valamit. A szabad akarat nagyon fontos. Az Isten az utolsó ítélettel nem a tanító nénit, a pártot fogja számonkérni helyetted, hanem téged magad. Azok között a körülmények között kell jó döntést hoznod, amelyek közt élsz – vallja Böjte Csaba ferences szerzetes, akiről a napokban életrajzi könyv jelent meg. – Úgy érzem, hogy még tisztábban, még jobban, intenzívebben kellene szolgálni Istent és az embertársaimat – fogalmaz Csaba testvér, akivel hatezer gyermekéről, a gonosz lélek jelenlétéről és az emberi butaságról is beszélgettünk. Magyar nemzet interjú:
A konstantinápolyi pátriárka szavai az orosz ortodox egyház felelősségéről
Bartholomaiosz konstantinápolyi pátriárka a litván parlamentben tartott beszédében azt mondta, hogy az orosz ortodox egyház osztozik az Ukrajnában zajló háború felelősségében. Az ökumenikus pátriárka ezzel arra reagált, hogy az orosz egyházfő, Kirill pátriárka a háború és Vlagyimir Putyin orosz elnök katonai céljainak támogatójaként megosztotta a világ ortodox egyházait.
Szentlélekkel keresztel
"Akire látod, hogy rászáll a Lélek, és rajta marad, ő az, aki Lélekkel keresztel. Én láttam, és tanúskodom arról, hogy ő az Isten Fia!" (Jn 1,29–34)
a Fiú elvállalta értünk a földi életet, hogy minket a mennyei éltben részesíthessen.
Keresztelj meg minket Szentlelkeddel Urunk, hogy mindig veled élhessünk! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult