Szólj Uram!
"Kezdetben volt az Ige. Az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige." (Jn 1, 1-18)
Az Ige, Isten kimondott Szava, aki testté lett és közöttünk lakozott: Jézus Krisztus.
Szólj Uram, mert hallja a Te szolgád - és Isten szólt, ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
A Szűzanya 2023. március 18-i üzenete Medjugorjéból
Mirjana Dragicevic-Soldo látnoknak 1981. június 24-től 1982. december 25-ig voltak mindennap jelenései. Az utolsó mindennapos jelenése alkalmával a Szűzanya rábízta a tizedik titkot és azt mondta neki, hogy ezentúl csak évente egyszer, mégpedig március 18-án fog megjelenni neki. Így történt ez az elmúlt években is. A jelenés 13:33-kor kezdődött és 13:39-ig tartott. A Szűzanya a következő üzenetet adta:
Teremtésvédelmi advent 4. - Hogyan történhet meg mindez?
Lukács evangéliumának elején két, látszólag hasonló kérdést olvashatunk. Az egyiket Zakariás teszi fel és a bukásához vezet, a másikat pedig Mária, ami utat nyit Istennek a megváltás műve megvalósulásához. Ez a két kérdés ma is életünk része. Nem mindegy, hogy melyiket tesszük fel, és egész bolygónk számára létfontosságú, hogy a feltett kérdésre hogyan válaszolunk.
Hála és tanúságtétel
Abban az órában is odament, dicsőítette Istent, és beszélt a gyermekről mindazoknak, akik Jeruzsálem megváltására vártak. ( Lk 2,36–40)
Azt mi is megtehetjük: imádkozunk és tanúságot teszünk...
Köszönöm Uram, hogy eljöttél közénk és megváltottál minket! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Szent Gianna életét bemutató kiállítás Törökbálinton
Talán hallhattatok róla, 2022. április 28-tól 2023. április 28-ig tart a Szent Janka év, amely az olasz Gianna Beretta Molla (1922–1962) földi születésének 100., mennyei születésének (halálának) 60. évfordulóján kerül megünneplésre. Ennek keretében Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepére Törökbálintra érkezik a Szent Gianna (ejtsd Dzsánna), magyarul Janka életét bemutató kiállítás, amely március 20-tól, hétfőtől péntekig a Szeretetláng közösségi ház sekrestye termében, míg március 25-től április 2-ig a katolikus templomban lesz megtekinthető.
Ferenc pápa a Római Kúria vezetőinek: Térdelő szívvel hallgassuk meg egymást!
Ferenc pápa beszédében három igén elmélkedett – meghall, megkülönböztetve felismer, jár –, melyek segíthetnek hitünk megélésében és szolgálatunk végzésében.Ferenc pápa teljes beszédének fordítását közreadjuk.
A szív titkos gondolatai
"Az ellentmondás jele lesz ő – még a te lelkedet is tőr járja át –, hogy napfényre kerüljenek sok szívnek titkos gondolatai!" (Lk 2,22–35)
Jézus szembesít legbensőbb valóságunkkal - és ez nem mindig kellemes...
Drága Istenünk, vezess minket a tisztulás és megújulás útján! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Film a hippi-korszak Jézus-forradalmáról
Nagy sikerrel debütált a napokban az amerikai mozikban a Jézus-forradalom című film, amely az 1960-as és 1970-es évek egész világot megrázó keresztény ébredési mozgalmának kezdeteibe enged bepillantást.
Életmentő engedelmesség
"József fölkelt, fogta a gyermeket és anyját, és még azon éjjel elment Egyiptomba." (Jn 2,13–18)
József nem okoskodik, nem kételkedik, hanem rögtön engedelmeskedik, így Isten terve folytatódhat...
A késedelmes szívtől és értelmetlen okoskodástól ments meg Uram, minket! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Mikor jön el a Messiás? - Erdő Péter bíboros válasza
Az index.hu nagyinterjút készített Erdő Péter bíboros úrral. Ennek utolsó kérdése volt a címben feltett kérdés. Itt a teljes kérdés és a válasz:
Létezik boldog házasság – Elindul Coreth Mária Terézia boldoggáavatási eljárása
Március 16-án a szombathelyi püspöki palota konferenciatermében rendezett sajtótájékoztatón közölték: március 19-én, vasárnap délelőtt a németújvári kisbazilikában püspöki szentmise keretében jelentik be, hogy elindul Boldog Batthyány-Strattmann László felesége, Coreth Mária Terézia boldoggáavatási eljárása. A kanonizációt a szombathelyi és a kismartoni egyházmegye együtt kezdeményezte.