A magyaroknak kevesebb az önbizalmuk az átlagnál
Egy mind az öt kontinensre kiterjedő felmérés megállapította, hogy a magyaroknak jóval kisebb az önbizalmuk, mint a külföldieknek. A hazánkban az online kérdőívet kitöltők sorában pedig a tanárok és a diákok körében jellemző leginkább a kishitűség, ami miatt lemaradhatnak a tanulásban, kisebb célokat tűznek ki, ennek később pedig a GDP-re is kihatása is lehet – mondta a kutatás vezetője, Komócsin Laura MCC, a Business Coach Kft. ügyvezetője.
Isten igazsága
„Még sok mondanivalóm volna, de nem vagytok hozzá elég erősek. Amikor azonban eljön az Igazság Lelke, ő majd elvezet titeket a teljes igazságra." (Jn 16,12–15)
Isten igazságára van szükségünk, aanélkül csak tévelygünk evilág labirintusában.
Jöjj szentlélek Úristen és járd át lényemet, hogy a Te gondolataidat gondoljam, a Te szavaidat szóljam, a Te tetteidet cselekedjem, szívem és életem egészen a Tiéd legyen! Ámen. (S)
Áldott Anyák napját
Minden édesanyának, nagymamának, déd- és ükmamának, és a leendő édesanyáknak is áldott anyák napját kívánunk Isten kegyelmével és égi édesanyánk szeretetével!
A Miatyánk sorait véste egy fogoly a kínzókamra falába
Cirill betűs, halvány bevésés a falban, néhány betű csak nehezen olvasható, mégis egyértelmű. Az imádság, amelyet Krisztus tanított kétezer évvel ezelőtt a tanítványoknak, ott olvasható Balaklijában egy pincében, amelyet az orosz megszállók kínzókamrává alakítottak át.
Igen, nem
"Legyen a ti beszédetek „igen, igen, nem, nem”; ami ettől eltér, az a gonosztól van." (Mt 5,33–37)
Kétértelmű beszéd, fecsegés, önfelmentés, önigazolás, felelőtlenség, elhallgatás, eltussolás, hazugságok...
A nyelv bűneitől ments meg minket Uram! Ámen. (S)
Aláírásgyűjtés Székelyföld autonómiájáért
A Székely Nemzeti Tanácsnak 2020. május 7-ig egymillió európai uniós polgár aláírását kell összegyűjtenünk legalább hét különböző tagállamból, annak érdekében, hogy uniós szintű jogszabály szülessen a nemzeti régiók kiemelt támogatásáról. A Székely Nemzeti Tanács 6 évi pereskedéssel, és nagyon sok munkával érte el, hogy elindulhasson ez a kezdeményezés. Eddig a szükséges aláírás 41%-a jött össze. Kérlek segíts! Itt írhatod alá:
https://www.szoksz.hu/?fbclid=IwAR0nQzJujQakhv2UxxIFa7Q_ONIRsiMeAZoUejEDwqPzIGCO0lODu1PZ6_U
Nelson Mandela megvallása
Nelson Mandela évtizedeket ült a dél-afrikai apartheid elnyomó rezsim börtönében. Kiszabadulása után Dél-Afrika elnöke lett. Székfoglaló beszédében ezt mondta: Isten gyermeke vagy! Kevesebbé téve magad mit használsz a világnak?
Radikális szembenállás
"Jobb neked, ha elvész egy testrészed, minthogy egész tested a kárhozatra kerüljön." (Mt 5,27–32)
Jézus radikális szembenállásra hív a bűnnel szemben, mert Isten szent, tiszta és igaz...
Adj erőt Uram, gyenge vagyok, nélküled élni nem tudok! Kérlek segíts... Ámen. (S)
Rajzfilmsorozatot készített a Disney az Antikrisztusról
Több ezer aláírást szedett össze és petícióban követeli a One Million Moms nevű keresztény konzervatív csoport, hogy szedjék le a képernyőről a Little Demon című új mesesorozatot. A Disney berkeibe tartozó, FXX nevű tévécsatornán augusztus 25-én dupla résszel bemutatott, és azóta hetiben sugárzott produkciónak már az alapvetése elég figyelemfelkeltő: a középpontjában egy 13 éves kislány áll, akiről kiderül, hogy ő maga az Antikrisztus, és az apja a pokol ura.
Génmanipuláció - röviden
Éjszakánként zöldesen derengő mérges gombák négy génjének beültetésével világító dohánynövényeket alkotott egy nemzetközi
kutatócsoport, amely eredményeiről a Nature Biotechnology című szaklapban számolt be, írja az MTI.
A tisztulás útján
"Hallottátok, hogy a régieknek ezt mondták: Ne ölj! Aki öl, méltó az ítéletre. Én viszont azt mondom nektek, hogy méltó az ítéletre mindaz, aki haragszik testvérére." (Mt 5,20–26)
A tisztulás útján járunk, hogy tetteink, szavaink, de még a gondolataink és érzéseink is tisztákká és szentekké legyenek.
Tisztíts meg Uram, és tiszta leszek, és vezess engem az élet útján! Ámen. (S)