Élők és holtak
Jézus azonban így válaszolt: „Kövess engem, és hagyd a holtakra, hogy eltemessék halottaikat!” (Mt 8, 18-22)
Isten országában van az élet teljessége, azon kívül ami élőnek látszik, az is haldoklik, vagy halott.
Jézus add, hogy hozzád tárjek, veled haljak, veled éljek! Ámen. (S)
Szobrot állítottak a Szent István-bazilikában II. János Pál pápának
A száz éve született Szent II. János Pál életnagyságú szobrát a Szent István-bazilika papi bejárójánál állították fel. (Fotó: Bielik István/Esztergom-Budapesti Főegyházmegye)
Egy óra erdei séta hatása ránk
Már korábban is több vizsgálat is kimutatta, hogy míg a városi környezet negatívan hathat a mentális egészségre, addig a természetben eltöltött idő pozitívan befolyásolja a lelki és testi egészséget. Egy új tanulmányban a kutatók azt elemzik, hogy a természet hogyan hat az agyunkra – írja a ScienceAlert.
Önismeret nélkül lehetetlen
"Nem tudjátok, hogy milyen lelkület van bennetek. Az Emberfia nem azért jött, hogy az embereket elpusztítsa, hanem hogy megmentse.” (Lk 9,51–62)
Az önismeretben való előrehaladás előre visz minket az Isten-ismeretben is.
Szelíd és alázatos szívű Jézus, alakítsd szívünket a Te Szent Szíved szerint! Ámen. (S)
Egy lengyel érsek vizsgálatot indít pedofil papok ügyeit elsimító püspök ellen
A lengyel gnieznoi főegyházmegye érseke jelentette a Vatikánnak, hogy egy lengyel püspök megpróbálta eltussolni több gyermekeket molesztáló pap ügyét. Ez az első eset Lengyelországban, hogy a tavalyi botrányok után bevezetett szigorítások után a Vatikánnak lépnie kell az ügyben, és ki kell vizsgálnia a főérsek által jelentett pontokat.
Pio atya vidámsága
"Pio atya állandóan jókedvű volt, és ezáltal hallgatóságát is folyamatosan szórakoztatta. A szó eredeti értelmében enyhítette a test és a lélek feszültségeit, elterelte figyelmünket a megszokott, mindennapi gondokról és cselekvésekről, beszéde közben a nyugalom és a pihenés értékes perceivel ajándékozott meg minket.”
Ki neked Jézus?
„Hát ti, kinek tartotok engem?” (Mt 16,13–19)
Jézus ezt kérdezi tőlünk is, és nem csak szavainkkal, de tetteinkkel is jó választ kell adnunk...
Uram Jézus Krisztus, élő Isten Fia, könyörülj rajtam, bűnösön! Ámen. (S)
Államilag támogatott kuruzslás - röviden
A kormány 5,9 milliárdot biztosít arra, hogy a Semmelweis Egyetemen bővítsék az Egészségtudományi kart, és azon belül kialakítsanak egy Hagyományos Kínai Orvoslás Részleget, jelent meg az erről szóló rendelet péntek késő este a Magyar Közlönyben.
Hol vannak az igazak?
"Mondom nektek, éppen így nagyobb öröm lesz a mennyben egy megtérő bűnösön, mint kilencvenkilenc igazon, akinek nincs szüksége megtérésre." (Lk 15, 3-7)
De hol vannak az igazak? Én bűnös vagyok és körülöttem is bűnösök élnek...
Szelíd és alázatos szívű Jézus, alakítsd szívünket a Te Szent Szíved szerint! Ámen. (S)
Pio atya egyik csodája
Gemma pupillák nélkül született. A legavatottabb szemészek kijelentették: teljesen reménytelen eset. Amikor hétéves lett, a nagyanyja magával vitte San Giovanni Rotondóba az ártatlan és igen szerencsétlen gyermeket. Részt vettek Szent Pio atya hajnali szentmiséjén.
Ledöntötték Franciaország egyik keresztény szimbólumát
Ismeretlen vandálok ledöntötték a dél-franciaországi Pic Saint-Loup hegyén található ikonikus vaskeresztet. Az eset nem egyedülálló, évről évre egyre több támadás éri a keresztény jelképeket és épületeket Nyugat-Európában.