Böjte Csaba tanévnyitó beszéde
Új tanévre készülünk, és tudjuk jól, hogy a szülőknek és az iskolában szolgálatot teljesítő pedagógusoknak, a tanítóknak, tanároknak a tanév gyakran húsbavágó kereszt! A román tanügyminiszter szerint, az elmúlt tanévben 26%-a a diákoknak elkezdte, de nem fejezte be a tanévet! Ez a társadalom számára egy súlyos kereszt, melyet vállalni, hordozni kell! Talán ennél is nagyobb kereszt az a tény, amit a tanügyminiszter így fogalmaz: a diákok 46%-a gyakorlatilag funkcionális analfabéta, azaz ha el is tud olvasni egy szöveget, azt nem érti meg!
Az Atya és a Fiú
"Én és az Atya egy vagyunk.” (Jn 10,22–30)
Igen, Jézus Krisztus valóban tökéletesen Isten és tökéletesen ember, ezért mindenben megért és mindenben segíteni tud minket.
Jézus Krisztus, élő Isten Fia, könyörülj rajtam bűnösön! Ámen. (S)
Megjelent a hangszerpályázat kiírása és útmutatója
Megjelent a Magyar Katolikus Püspöki Kar 2020-as hangszerpályázata, amelynek keretében zenészek és zenekarok hangszerekhez, kottákhoz és hozzá kapcsolódó további eszközökhöz tudnak jutni. Ajánljuk figyelmetekbe, keressétek a részleteket a hangszerpalyazat.katolikus.hu oldalon.
A Krím félsziget katolikus püspöke: A sátán provokál, gyűlöletet kelt és egymás ellen uszít minket
Az alábbiakban magyar fordításban közreadjuk Irina Goljajeva interjúját Jacek Pyllel, az odessza-szimferopoli római katolikus egyházmegye Krím félszigeten élő segédpüspökével.
Pásztor vagy béres?
"A béres azonban, aki nem pásztor, akinek a juhok nem a sajátjai, otthagyja a juhokat, és elfut, amikor látja, hogy jön a farkas." (Jn 10,11–18)
Nem a kinevezés teszi a pásztort pásztorrá, hanem a szolgálat. A bérest pedig felismerni arról, amivel kifizették...
Uram, bocsáss mweg, hogy olyan sokszor csak megalkuvó béresek vagyunk, akik nem merik vállalni a krisztusi élet radikalitását! Ámen. (S)
Vírusfertőzöttek száma, lakosság-arányosan
Ha megnézzük az adatokat lakosságszám-arányosan (a százezer lakosra jutó fertőzöttek száma szerint), abból kitűnik, hogy mennyivel magasabb a koronavírus elterjedése Budapesten, mint az ország többi részén. A táblázat:
Hogyan válhat egy kisgyerek autistává
„Habár napi 5 óra tévénézésnek elviekben nem kellene károsnak lennie, úgy tűnik, a gyerekek, és különösen az egészen kicsi (0-2 éves) gyerekek esetében mégis rendkívül ártalmas lehet. Nagyon sok gyerek esetében, akik több mint napi 5 órát televízió, vagy más virtuális eszköz hatása alatt töltenek, állapítottak meg késést a pszichomotoros képességek és a nyelvi készségek fejlődésében, valamint különböző viselkedészavarokat, köztük figyelemhiányos hiperaktivitás-zavart és autizmust is diagnosztizáltak.” – nyilatkozta Marius Zamfir pszichológus, az Autista Gyerekekért Központ vezetője.
A Jó Pásztor
„Juhaim hallgatnak szavamra. Ismerem őket, és ők követnek engem." (Jn 10,27–30)
Valóban Jézus a Jó pásztor, aki életét adta juhaiért, értünk...
Drága Jézus, vezess, védelmezz, pásztorolj, és add, hogy az Atya szeretete és hatalma, a Fiú bölcsessége és vágyódása, és a Szentlélek ereje és kegyelme töltsön el minket! Ámen. (S)
Mindszenty bíboros 1956-os végrendelete
"Ha az oroszok az Amerikai Egyesült Államok budapesti követségéről elrabolnak, életemről megfosztanának, vagy bármi módon cselekvőképességemet megbénítanák, én, Mindszenty József bíboros, esztergomi érsek, Magyarország hercegprímása azt hagyományozom nemzetemnek:
1% hazánkért - hogy Magyarország a Szeretet földje legyen!
Tevékenységünk csak akkor lehet sikeres, ha támogatókat tudunk találni, akik egyet értenek céljainkkal. Ezért kérjünk most Önt is, hogy támogassa adója 1%-val a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványt, hogy Magyarország valóban a Szeretet földje lehessen!
Az adatok, amit fel kell írni:
A kedvezményezett neve: Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány
Hálásan köszönjük segítségét (és imádkozunk jótevőinkért)!
Kihez mehetnénk?
„Uram, kihez menjünk? Az örök élet igéi nálad vannak. Mi hittünk, és tudjuk, hogy te vagy az Isten Szentje.” (Jn 6,60–69)
Péter megvallása ősmintája minden megvallásnak: Te agy a Megváltónk, nélküled semmik vagyunk...
Uam Jézus Krisztus, élő Isten Fia, könyörülj rajtam, bűnösön! Ámen. (S)