Isten Igazsága
„Még sok mondanivalóm volna nektek, de nem vagytok hozzá elég erősek. Amikor azonban eljön az Igazság Lelke, ő majd elvezet titeket a teljes igazságra." (Jn 16,12–15)
A Szentlélek ereje képessé tesz minket az Igazság hordozására.
Adj erőt Uram gyenge vagyok, nélküled élni nem tudok! Ámen. (S)
Dicsőítő hét, 2. nap - Törd át Uram, most azt a falat...
A Voice of Spirit zenekar "Törd át Uram, most azt a falat..."című száma. Zene és szöveg: Szakály László. Kép: Sípos (S) Gyula (Zsóka kezdeményezéséről lásd a levelét itt: http://szeretetfoldje.hu/index.php/cikkek-irasok/13058-zsoka-testverunk-level-es-egy-jo-kezdemenyezes )
Cseh Zoltán atya a szentmise szövegének változásairól
Kedves testvérek!
Megjelent az új magyar fordítású mise könyv. Néhány helyen megváltozott a szöveg és így az eredeti latin pontos fordítása lett.Az egyik szembeötlö változás a felajánlásnál van. Eddig azt mondta a pap, hogy áldozatunk kedves legyen a mindenható isten előtt. Mostantól azt mondja az én áldozatom és a tiétek kedves legyen a mindenható Isten előtt. itt a változás okának magyarázata:
A Szentlélek meggyőzi...
"Amikor eljön a Vigasztaló, meggyőzi majd a világot a bűnről, az igazságról és az ítéletről." (Jn 16,5–11)
A Szentlélek eljött, de vajon a világ meghallja-e szavát? Vagy legalább mi, keresztények számot adunk-e a bűnről, igazságról és ítéletről?
Drága Szentlélek, segíts, hogy távol maradjunk a bűntől, hirdessük az Igazságot, hogy a világ megmenekülhessen az ítélettől! Ámen. (S)
Lassul a járvány - röviden
A világban ugyan tovább terjedt az új típusú koronavírus, de Európa egyes részein, valamint az Egyesült Államok fő gócpontjában, New Yorkban is lassult a megbetegedések üteme, derült ki a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem kedd reggeli összesítéséből.
A vallásos fordulat a tudós és filozófus Pascal életében
Pascal elhunyta után megtaláltak valamit, amiről a következő beszámoló ad hírt: „Néhány nappal Pascal úr halála után a ház egyik szolgája véletlenül észrevette, hogy a méltóságos elhunyt ruhabélése rejt valamit magában, ami vastagabbnak tűnt, mint a többi rész. Kibontotta azt a helyet, hogy lássa, mi lehet az, és egy kicsi pergament talált összehajtogatva, Pascal kézírásával, és a pergamenben ugyanazzal a kézírással egy papírt.
Ha eljön a Szentlélek
"Ha eljön a Vigasztaló, akit az Atyától küldök, az Igazság Lelke, aki az Atyától származik, ő majd tanúságot tesz rólam." (Jn 15,26–16,4a)
A Szentlélek a Vigasztaló, a Bátorító, a Védőügyvéd, az Igazság és Szeretet Lelke, minden teremtmény éltetője.
Jöjj Szentlélek, járj át minket, hogy mi is tanúságot tudjunk tenni Jézus Krisztusról! Ámen. (S)
Dicsőítő hét, 1. nap - Jézus az élet
A Voice of Spirit zenekar "Jézus az élet..."című száma. Zene és szöveg: Szakály László. A kép Sípos (S) Gyula (Zsóka kezdeményezéséről lásd a levelét itt: http://szeretetfoldje.hu/index.php/cikkek-irasok/13058-zsoka-testverunk-level-es-egy-jo-kezdemenyezes )
Istennel élni
„Aki szeret engem, megtartja tanításomat, Atyám is szeretni fogja őt, hozzá megyünk, és lakóhelyet veszünk nála." (Jn 14,23–29)
Együtt lakni Istennel - ki tudna ennél jobbat ajánlani?
Köszönöm Uram nagylelkű szeretetedet, amellyel átölelsz minket! Igen, a tanításaid szerint akarunk élni! Ámen. (S)
A korai önbizalomhiány okai
Fogyókúrázó óvodások, a kövérség stigmája és bűne – mindezt nemcsak a TikTok, hanem a rossz családi minták is okozzák. Fiúknál, lányoknál egyaránt. Hogy lehet orvosolni a korai, súlyos önbizalomhiányt?
Egy jó hír: Szlovákia enged a kettős állampolgárság ügyében
A szlovák kormánynak a koronavírus-járvány kezelése közben kevesebb ideje jutott a kormányprogram kidolgozására, de a vasárnapi kormányülésük után részletesen beszámoltak a terveikről.