A gyerekekért való ima okairól

Kategória: imádságok hazánkért Megjelent: 2013. február 14. csütörtök
Magyarországon: 23 ezer gyerek van árván, illetve akikről a családjuk nem tud gondoskodni. 18 éves koruk körül az utcára kerül nagy részük, minden támasz nélkül - sokuk útja egyenesen vezet a bűn, a prostitúció világába. (A világban több 100 millió gyermek van árván, egyedül.) Húszezer gyermeket bántalmaznak évente Magyarországon, és 30 gyermek hal meg évente csak Magyarországon bántalmazás miatt!
Nemrég lehetett olvasni egy 4 éves kislányról, aki szólt is az óvodában, hogy otthon bántják, de mire az óvónők, védőnők "kezelték az ügyet" hónapok teltek el - a gyermek végül belehalt a sérüléseibe. Vajon miért nem lehetett azonnal segíteni egy ilyen gyereknek? Talán a lelki erő hiányzott a jó megcselekvéséhez? Tudjuk, hogy kicsi gyermekeket is olykor éveken keresztül bántalmaztak, kínoztak a  családban és évek telnek el, míg esetleg a gyermeket kimentik onnan - vajon miért telik el ilyen hosszú idő? 
A gyermekeket érő erőszakos cselekedetek számát 500 milliótól másfél millárdig becsüli az UNICEF.  Eemberkereskedők áldozatává is gyakran válnak gyerekek, akik nincsenek anyakönyvezve, tehát  hivatalosan nem léteznek. Ezek száma  világszerte  meghaladja az 50 milliót. A gyermekkereskedelem áldozatainak száma évi 1,2 millió !!
Utcagyerekek – erről ugyan nincs átfogó statisztika, de riasztó, hogy Moszkvában 30 ezer, Varsóban 20 ezer, Romániában 80 ezer utcagyerekről tudnak…
Statisztikák szerint minden második percben egy gyermek szexuális erőszak áldozatává esik valahol a világban. Megközelítőleg 30 millió gyermek gyerekkorát tette tönkre szexuális erőszak az elmúlt harminc évben.
Kb. 43 millió ember kénytelen az otthonát elhagyni, és ezeknek a menekülteknek a fele gyermek!
Továbbá: Eltűnt gyermekek, pedofilok kezében lévők, szervkereskedők kezében lévők, dolgoztatott gyermekek, gyermekrabszolgák, akiket katonáskodásra kényszerítenek, ezek több millió gyermekek akikről beszélünk!
Ezek a gyermekek nem tudnak segíteni magukon és ha segítséget kérnek, sokszor akkor sem kapnak.
De imádkoznunk kell azért is, hogy a gyerekek egymást se bántsák. Ha egy iskolai osztályba új gyerek érkezik, arra esetleg a többiek rászállnak és cikizik.( Már láttam nagy fiút is sírni.) És akkor minden gyerek ellene van. (Persze lehet, hogy az illető új gyerek sem angyal, de ez nem menti a többiek bánásmódját.)
Tanári beszámolók szerint vannak olyan nyolcadikos gyerekek, akiket a szülők azért adnak be tanulószobára,. mert különben rossz társaságban járkálnának az utcán. Inna, dohányozna, esetleg kábítózna is. A tanulószobán viszont az illető vigyázó tanár idegein járkál és társait csábítja rosszra. A fiúk az ő kedvében igyekeznek járni, utánozzák. Bizony, az ilyen helyeken az alsósok akkor igyekeznek WC-re járni, mikor a felsősek nincsenek a közelben.
Hallottam egy faluról, ahol egy rossz gyerek tudja mindenki címét, és azzal tartja félelemben társait, hogy rájuk gyújtja éjjel a házat.
Válófélben levő vagy elvált de egy lakásban élő  szülők egymás ellen is kijátszhatják a testvéreket.Van kisgyerek, aki jobban biztonságban érzi magát emiatt az iskolában, mint otthon...
És még hosszan lehetne folytatni a sort. Talán mindannyian ismerünk ilyen vagy hasonló eseteket, történeteket, statisztikákat.
Mit tehetünk mi?
Természetesen a saját környezetünkben is nagyon sok jót tehetünk. Talán a környezetünkben is van olyan gyerek, fiatal, család, akit segíthetünk, bátoríthatunk, szerethetünk (lelkileg és anyagilag is). Ezen túl pedig imádkozjatunk a gyermemekért, a bántalmazások, visszaélések leállításáért, a bűnösök felelősségre vonásáért. Azért kezdeményeztük az Imaláncot a gyermekekért, hogy Isten kegyelme minél jobban megjelenhessen ezen a nagyon súlyosan terhelt területen, szabadulást és gyógyulást hozva minden érintettnek.
(szerk) 

You have no rights to post comments