Károlyi Amy négy szép verse
Weöres Sándor és Károlyi Amy házassága a magyar irodalom egyik legkülönösebb és legmeghatóbb kapcsolata volt. Szerelmüket a szellemi szépség iránti közös elfogultságuk alapozta meg, és kölcsönösen a magasba emelték a másikat.
Károlyi Amy élete végéig gondoskodott gyereklelkű férjéről. Halálos ágya mellől sem mozdult el. „Mi fáj, Sándor?” – kérdezte. „Felmegyek a magasságos egekbe, az fáj” – ezek voltak Weöres Sándor utolsó szavai. Károlyi Amy négy szép verse itt:
Miért
Legjobb lett volna kézenfogva
átsétálni a túlsópartra
De óvó kezemre ráütöttek
a kemény botokká váló percek
Úgy kérleltem tested, a gyengét,
az ismeretlenbe ne menj még.
Hadd próbáljam a szűk átjárót,
átengedni-e az átjárót.
Míg köddé válunk mind a ketten
az ismeretlen szürkületben
*
Özvegy
Mit csinálsz egész nap?
Özvegy vagyok.
A magyar szótár rettenetes szava.
Szárazon, kopáran kopog.
Az életnedv zöldjéhez nincs köze.
*
A neved
Látlak - nem látlak, inkább csak sejtem,
hogy a szobában rajtam kívül valaki van.
Ahogy az árnyék bútorok közt suhan.
Mert idegen minden körültem,
az asztal, a szőnyeg, a lámpa, a szék.
Csak a neved, az a sokat mondott, ismerős még.
*
Ismétlések
Dicsőítem az anyagot,
A szilvahamvas kedveset,
Az őzikéktől ellesett
Menekülő mozdulatot.
Dicsőítem a szellemet,
A dolgok mögötti lényeget,
Tollheggyel meg nem foghatót,
Nem mondhatót, nem láthatót.
Dicsőítem a mindig ugyanazt,
A folyton változót,
Hétköznapot, vasárnapot.
Nem láttuk inkább sejtettük csak
Egymás arcát alkonyodóban.
Van perc, mi nem úszik el a folyóban.
