Szeretet történetek a Bibliából: Az asszony teremtése
Akkor Isten megteremtette a férfit. Az Ádám nevet adta neki, ami azt jelenti, hogy ember. Szép volt Ádám, hogyne lett volna szép, amikor Isten az emberben foglalta össze a teremtett világ egészét. Ugyanazokból az elemekből épült fel, amelyek az egész teremtett világot alkották, az élettelen kövektől az élő állatokig. Megkapta a növényi és állati lét valóságát, az érzékelés örömét és a növekedés boldogságát, s hozzá az érzelmi gazdagságot, örömet és kíváncsiságot, s mindazt, amit az állatok is birtokolnak. Isten megajándékozta az embert az önmagára ismerés és fogalmi gondolkodás csodájával is, az ember pedig körüljárt és megnevezett minden növényt és állatot. Végezetül pedig Isten belé lehelte saját Lelkét, hogy az ember társa lehessen, megismerhesse és megszerethesse azt is, ami a természetes világon túl van, Istent önmagát.
Ádám pedig kezdte felfedezni környezetét, önmagát és Istenét. Tetszett neki az elefánt. Felmászott nagy testére, hintázott az ormányán és nevetett. Együtt sétált a zsiráffal, előkelően ringatózva, hogy aztán versenyt fusson a gazellákkal. Bekukucskált az üregi nyulak fészkébe és megsimogatta puha bundájukat. Barátja lett a farkas és a róka és együtt versenyeztek, ki érzi meg előbb a többi állat szagát. Megkóstolta a jó illatú gyümölcsöket, elropogtatta a magvakat, és mindez ízlett neki. Az élet szép volt és nagyon jó.
Valami mégis hiányzott… Nyugtalanság gyötörte belülről, ez hajtotta egyik állattól a másikig, kicsitől a nagyig, gyengétől az erősig, de valódi társat nem talált magának.
Michael arkangyal, egyike a hétnek, akik mindig Isten trónja elé járulhatnak, érdeklődve, de némi aggodalommal figyelte az Édenben kóborló embert.
- Látom Uram – mondta -, hogy új boldogságot hoztál a világmindenségbe, az embert, minden élőlény, így az angyalok örömére is. Valóban szépet alkottál Istenem, csodálatos összhangba hoztad vele a Teremtést a Teremtővel. De mi lesz, ha egyszer eltelik a világ örömével és mindazzal, aminek urává tetted, és fellázad ellened?
- Miért lázadna, amikor mindent neki ajándékoztam, még önmagamat is?
- Így igaz Uram, de vajon nem valami hasonló történik-e most épp az angyalokkal, még a legnagyobbak közül is néhánnyal? Hiszen egyikük már fényhozónak meri nevezni magát, mintha tőle származna a világosság és nem Te lennél maga a Fény!
- Amíg az én fényemet hozza-viszi, addig nincs baj, legyünk türelmesek. Hátha csak az űr szele borzolja szárnyaikat! Majd elcsen-desednek és visszatalálnak hozzám, hiszen szeretem őket, mint az embert is, akit alkottam. Jöjj, sétáljunk egyet az Édenben, nézzük meg, mit csinál éppen.
Ádám pedig egy fa alatt ült, amikor meghallotta az Úr lépteit a földön. Akkor hozzá kiáltott:
- Nyugtalan a szívem, Atyám, és nem lelem nyugovásom. Járok fel és le, minden szép, minden jó és én gyönyörködöm bennük, de amikor jön az este, hogy békében nyugodjék a testem, a lelkem nyugtalan marad.
- A te lelked nyugtalan-e – kérdezte Isten -, vagy az én Lelkem nyugtalan benned?
- Ha én azt tudnám! De azt tudom, hogy Benned békesség lakozik, belőlem meg elszökik. Te vonod meg magad tőlem Istenem, vagy bennem van a hiba?
- Se benned, se bennem nincs hiba – felelte az Úr. - Hanem most aludj békében és reggelre megoldódik a gondod.
Látta az Úr, hogy az ember magához hasonlót akar társnak, azután sóvárog, még ha nem is érti, miért. Akkor azt mondta Isten: Nem jó az embernek egyedül lenni, alkossunk neki társat, hozzá hasonlót. Átölelte hát az embert annak álmában, s elvett egy részt belőle, s megformálta abból az első asszonyt, s nevezte őt Évának. Szépnek alkotta, igen szépnek, tele odaadással és akkora szívvel, hogy abba az egész világ beleférhessen.
Felébredt reggel a férfi, és maga mellett, a karjaiban ott találta az asszonyt, aki mellette aludt. Ó, milyen gyönyörűséges teremtmény-nek látta!
- Ez valóban hús a húsomból, vér a véremből, lélek a lelkemből, itt a társam, rátaláltam!
Felébredt erre az asszony és ő is örömmel nézett a férfira. Akkor Ádám megfogta Éva kezét és felsegítette, majd elindultak, hogy együtt újra felfedezzék birodalmukat. Úgy ragyogtak, mint Isten gyermekei, akik valóban Isten képére és hasonlatosságára teremtettek, férfivá és nővé, teljes közösségben egymással.
Így jegyezték ezt le egykor az énekmondók, akik elsötétült világunkban megőriztek valamennyit az Igazság és Szeretet fényéből:
„Akkoron történt,
hogy Isten megteremtette a nőt
az angyalok zenekara pedig
dicsőítő dalt játszott, ami
átjárta a mindenséget:
Milyen szépek a Te műveid, Ó Istenünk,
méltó, hogy magasztaljunk érte, mert
íme, olyat teremtettél, amely visszatükrözi
szépségedet, jóságodat és kedvességedet
az egész teremtett világnak.
Az első férfi pedig csak ámulva nézte
milyen nagy ajándékot kapott
a Magasságbelitől:
Íme, hús a húsomból, csont a csontomból,
aki megért és akit megérthetek,
aki szeret és akit szerethetek.
S ketten lettek egy testté, egy lélekké...
Sípos (S) Gyula - történet a hamarosan megjelenő Szeretet történetek a Bibliából című novellás kötetből
