Szent István országáért - nem véletlen egybeesés, erős fegyverek

Kategória: Szent István országáért
Megjelent: 2012. február 22. szerda

Ma kezdődik a nagyböjti időszak, és ma indul az Európa Parlamentben egy újabb eljárás-sorozat, amelynek célja, hogy felfüggesszék Magyarország jogát, hogy a kohéziós alapokból már hazánknak megszavazott fejlesztési összegeket lehívhassa. A diplomaták és a szakértők egyetértően úgy nyilatkoztak, hogy az Unió példát akar statuálni hazánkkal. Azt hiszem azonban, hogy nem véletlen az egybeesés - itt a lehetőség, hogy Isten is példát statuáljon az Ő kegyelmei által! Itt, az egyházi év talán  legküzdelmesebb időszakában, amikor különösen is erős fegyverek állnak rendelkezésünkre a győzelemhez!

Történetek az isteni gondviselésről - Ötszörös siker

Kategória: Szeretet történetek
Megjelent: 2017. szeptember 18. hétfő

A mi életünk nagy csodájának minősül az, hogy egyáltalán lett gyermekünk, de azt álmodni sem mertük volna, ami ez után történt velünk.

Programjainkból és terveinkből

Kategória: Munkanapló
Megjelent: 2018. augusztus 04. szombat

Csütörtökön egy családos táborban voltunk, vasárnap egy másikba megyünk. Közösségi kirándulás, családi nap, gyógyító összejövetel, új könyvek tervei, közösségi házi programok, Szeretet Földje Találkozó....

„Nem tudjátok, milyen lélek van bennetek”

Kategória: Eheti
Megjelent: 2023. április 17. hétfő

A címben idézett mondatot Jézus mondja a tanítványoknak, amikor azok le akarják hívni a tüzet, az „istennyilát” egy szamariai falura, ahol nem fogadták be őket. „De Jézus feléjük fordult, megdorgálta őket, és ezt mondta: Nem tudjátok, milyen lélek van bennetek…” (Lk 9, 55) Nem csak a mi lelkünk lehet bennünk, nem is csak a Szentlélek, hanem gonosz lelkek is, amelyek igyekeznek életünkre nyomást gyakorolni, megkötözni és minél nagyobb területet befolyásuk alá vonni életükben. Jézus többször beszél erről, Pál apostol leveleiben ír ugyanerről és szeretném az én egyik álmomat is megosztani ezzel kapcsolatban.

Jónak vagy rossznak látjuk?

Kategória: videók
Megjelent: 2024. május 29. szerda


Az 5 perces kis színes elhangzott a Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület műsorában a Mária rádióban, 2024. május 29-én. Szöveg: Sipos Gyula
Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005

Egyszerű gyógyszer a világ bajaira

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2025. február 23. vasárnap

"Úgy bánjatok az emberekkel, ahogy szeretnétek, hogy veletek is bánjanak." (Lk 6,27–38)
Ha Jézusnak csak ezt az egy mondatát betartanák a világ gyermekei, megszűnne a háborúság és az éhezés...
Adj erőt Uram, gyenge vagyok, nélküled élni nem tudok, kérlek segíts... ámen.   (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult

Rakétatámadás Krivij Rihben: a 20 áldozat neve és életkora + ima a békéért

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2025. április 08. kedd

Krivij Rih városát súlyos csapás érte múlt pénteken, amikor egy orosz rakétatámadás 20 ember életét oltotta ki, köztük kilenc gyermekét – jelentette be Olekszandr Vilkul, a város védelmi tanácsának vezetője. A péntek esti orosz rakétacsapást ballisztikus fegyverrel hajtották végre. A kazettás lőszerrel felszerelt rakéta lakónegyedet talált el, egy játszótér közelében. A támadás jelentős pusztítást okozott lakóházakban, iskolákban és járművekben. A tragédia miatt egész Ukrajnában gyásznapot hirdettek, félárbócra eresztették a zászlókat, és egyperces néma csenddel emlékeztek az áldozatokra.

Akarja-e Isten, hogy meggyógyuljak?

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2025. április 25. péntek

Sokszor találkozunk a tanácstalan embereknek ezzel a kérdésével: Akarja Jézus, hogy meggyógyuljak? Vagy egy másik megfogalmazásban –  esetleg több éves sikertelen orvosi kúrák és imádságok után: lehet, hogy azt akarja Isten, hogy ne gyógyuljak meg?

Információk a Jerikó zarándoklatról

Kategória: Uncategorised
Megjelent: 2013. október 09. szerda

Kedves Testvérek! Örömmel jelentem, hogy folyamatosan zajlik az előkészítése a jövő nyári Jerikó zarándoklatnak. Már elkészült, és a törökbálinti Szeretet Földje Találkozón és az Országos Karizmatikus Találkozón osztogattuk szórólapunkat. Kérlek benneteket, hogy Ti is legyetek ennek a csodálatos zarándoklatnak a hírvivői és hívjátok fel a körülöttetek élő testvérek figyelmét rá!

Szent István országáért - erőtlenség és terméketlenség

Kategória: Szent István országáért
Megjelent: 2012. március 28. szerda

Mostanában többször álmodom olyat, amiről azt gondolom, hogy nem csupán pszichológiai okai vannak, hanem Isten adta, és hazánkkal kapcsolatos. Most kettőt szeretnék veletek ezek közül megosztani, az egyik az erőtlenségről, a másik a terméketlenségről szól.

Történetek az isteni gondviselésről - Nándi bácsi vázája

Kategória: Szeretet történetek
Megjelent: 2017. szeptember 05. kedd

NÁNDI BÁCSI VÁZÁJA
Barátainkkal Erdélyben kirándultam. Az ő ismerősük volt Nándi bácsi, akinél már korábban többször is jártak. Most is így történt, élelmiszerrel és gyógyszerrel felszerelkezve toppantunk be hozzá. A bácsi kedvesen, de annál szomorúbban fogadott bennünket, szegényes háza udvarán. Megözvegyült, és felesége halálával életkedve is elszállt.