Uncategorised
Egy hét alatt 12 ezer bevándorló érkezett Olaszországba
Olaszországnak sokkal több nemzetközi segítségre lenne szüksége, hogy kezelni tudja azt a hatalmas ember tömeget, amely idén az országba érkezett - mondta Filippo Grandi, az ENSZ menekültügyi vezetője.
„A képzelgések csak összezavarnak, nem tesznek jót” – Ferenc pápa interjúja – I. rész
Az alábbiakban annak az interjúnak az első részét közöljük magyar fordításban, amelyet múlt hétvégén Carlos Herrera, a Radio COPE munkatársa készített Ferenc pápával, melyet szeptember 1-jén adtak közre. A Szentatya első alkalommal beszél a műtétéjéről, de szóba kerül többek között a budapesti látogatás, az afganisztáni helyzet, a pápaság eddigi évei, a Becciu érsek nevéhez köthető korrupciós ügy.
Isten szeretete gyógyít - gyógyító összejövetel Győrújbaráton
Isten szeretete gyógyít - gyógyító összejövetel 2017. július 15-én, szombaton Győrújbaráton, az Alexiánus Testvérek rendházában. Részletek:
Vendégszeretet és párbeszéd – Elkezdődött a Teremtő és a teremtett világ ünneplésének szentelt hónap
Szeptember elsején ünnepeljük a teremtésvédelmi imavilágnapot, amely egyben a „teremtés idejének” is a kezdete – ez a teremtett világnak, a teremtésvédelemnek szentelt időszak október 4-én, Assisi Szent Ferenc ünnepén ér véget.
Pásztón könnyezik a két Szűzanya-szobor
A pásztói plébánia facebook oldaláról, 2017. június 28-i bejegyzés: "Vasárnap óta könnyezik a Szentlélek Templomban a Rosa Mystica Szűzanya Kegyszobor...." Június 29-i bejegyzés: "A Szentlélek Templomban ma reggelre a nagy Szűz Mária Kegyszobor szeme is könnyezik...egészen a szája sarkáig lefolyt már a könnye..." A két könnyező szoborról kép itt:
Böjte Csaba buzdítása a tanév kezdetén
"Ebben az új tanévben arra kérlek szívem minden melegével, hogy légy áldott napfény, meleg őszi eső, jóságoddal, fényeddel öntözgesd a rád bízottakat, és meglásd, a gyermekek, a munkatársaid, de még a hatóságok is, akár a sivatag szélén évek óta töpörödő, aszalódott kis magvak, megerednek, kihajtanak, majd csodálatos virágszirmokba borulva elkezdik kibontakoztatni csodás gyümölcseiket.
Szeretetlángos zarándoklat Dejtére és Fallóskútra
Szeretetlángos zarándoklat indul Dejtére július 9-én, és Fallóskútra július 22-én. Részletek:
A digitális oktatás fokozta a társadalmi egyenlőtlenségeket
A közoktatásban tanulók öt százaléka eleve nem tudott részt venni a digitális oktatásban, de akiknek sikerült, azoknak sem tudtak országosan egységes minőségű oktatást biztosítani.
Ezért menekülnek a tanárok az iskolákból
Drasztikusan csökken a tanárok keresetének vásárlóereje, miután az elmúlt hét évben a kormány befagyasztotta a pedagógusbéreket (a 2014-es minimálbérhez kötötte), ezért egyre nagyobb az országban a pedagógushiány.
A Szűzanya üzenetei Medjugorjéból 2017. június 25-én
Drága gyermekek! Ma szeretnék köszönetet mondani kitartásotokért és meghívni benneteket arra, hogy nyíljatok meg a mély imára. Gyermekeim, az imádság a hit szíve és az örök életbe vetett remény.
A MAGYAR KATOLIKUS KARIZMATIKUS MEGÚJULÁS XXVI. ORSZÁGOS TALÁLKOZÓJA
2017. november 11., szombat, 9.30-tól kb. 18 óráig
Helyszín: Újpesti Jégpalota, Budapest IV., Homoktövis u. 1.
Téma: Maranatha! Jöjj el, Urunk, Jézus! (Jel 22,20) - A karizmatikus Megújulás az üdvösség tervében