Uncategorised
Kiátkozás egy szó miatt
Nem dolgozik már a The New York Times (NYT) patinás lapnál a több mint negyven év tudományos riporteri tapasztalattal és díjakkal elismert újságíró, Donald McNeil.
Május 11-én nyílik a XXIII. Szent István Könyvhét
A Szent István Társulat az idén immár huszonharmadik alkalommal rendezi meg május 11–16. között a Szent István Könyvhetet, a keresztény szellemiségű könyvkiadók legjelentősebb hazai seregszemléjét.
Imakérés kereszténységre tért muzulmán menekült testvérekért
"Kedves Testvérek!
2016 óta foglalkozom Magyarországon élő menekültekkel, 2017-től pedig külön is azokkal, akik muszlim háttérből érkeztek, de vágynak rá, hogy Jézust megismerjék. Sokan vannak ilyenek, tapasztalatból mondom, hogy nagy a nyitottság bennük! Néhány társammal felépítettünk egy szolgálatot, amelynek keretében egyesével foglalkozunk a fiatalokkal és felkészítjük őket a keresztségre.
Lebontatják II. János Pál szobrát a franciák
A II. János Pál pápát ábrázoló köztéri szobor lebontására kötelezett a bíróság egy francia kisvárost, mondaván: az alkotás ellentétes az állam és az egyház szétválasztásáról rendelkező törvénnyel.
Mielőtt változtatnál, ezeket gondold át
Sokakat nem öröm tölt el, amikor a munkájukra gondolnak. A stressz, a szorongás, a kiégés a mindennapjaik része. Ha te is úgy érzed, hogy inkább ezeknek az embereknek a táborát erősíted, gondold végig a következő pontokat.
Lelki nap és gyógyító összejövetel Baján és Biatorbágyon
Belépés Isten valóságába - lelk nap és gyógyító összejövetel május 9-én, szombaton Baján, a Belvárosi plébánián és "Isten szeretete gyógyít" lelki nap és gyógyító összejövetel május 10-én, vasárnap Biatorbágyon, a Biai Római katolikus Templomban. Részletek:
Nincs hit engedelmesség nélkül – Bakos Rafael OCD Avilai Szent Teréz Szent József-tiszteletéről
Ferenc pápa december 8-án tette közzé Patris corde (Atyai szívvel) kezdetű apostoli levelét abból az alkalomból, hogy Szent Józsefet, Mária jegyesét 150 évvel ezelőtt nyilvánították a Katolikus Egyház védőszentjévé. Bakos Rafael kármelita szerzetest Avilai Szent Teréz egyháztanító Szent József-tiszteletéről kérdeztük.
Széchenyi-emlékévvé nyilvánították 2016-ot
Gróf Széchenyi István születése 225. évfordulójának megünneplésére 2016-ot Széchenyi-emlékévvé nyilvánította a szerdán alakult Széchenyi Emlékbizottság. Az emlékév fővédnöke Áder János köztársasági elnök. Gróf Széchenyi István hatalmas, tavaly hungarikummá vált írott életműve ma is útmutatásul szolgálhat. Filozófiai alapvetései, a megfogalmazott gondolatai, könyvei és az ezek realitását bizonyító gyakorlati alkotásai nem csupán a múltban és a magyarok számára hordozott értékeket, hanem a mának is szól, a sorsuk javításáért tenni akaróknak szerte a világban - áll a szerdán létrejött civil emlékbizottság közleményében.
Közzétették a csíksomlyói búcsú programját
Idén május 22. és 26. között zajlik a csíksomlyói zarándoklat, Jakubinyi György érsek lesz pünkösdi búcsú szónoka – tájékoztat az Új Magyar Szó Online.
Ferenc pápa: Éljük meg az evangélium „törvényszegéseit”!
Február 14-én a déli Angelus előtt a mindig közel jövő, együttérző és gyengéden szerető Istenről elmélkedett a Szentatya, utána pedig köszöntötte a szerelmeseket, üdvözölte a kedvező kolumbiai fejleményeket, és új utak keresésére buzdított az evangélium továbbadásához. Ferenc pápa teljes beszédének fordítását közreadjuk.
Házasodási kedv
Az Eurostat egy Valentin-napi Twitter-posztot osztott meg, amelyből kiderül: Magyarországon a második legmagasabb a házasságkötések száma népességarányosan egész Európában.