Uncategorised
Támadás a managuai székesegyház ellen
Szemtanúk szerint Nicaraguában, a managuai székesegyházban egy fejét befedő férfi Molotov-koktélt dobott a Krisztus Vére-kápolnába. Ennek hatására tűz ütött ki, és megégett egy közel négyszáz éves feszület. A tüzet viszonylag gyorsan sikerült eloltani. Senki nem sérült meg, de a támadás mélyen megsebezte a katolikus közösséget.
"Készítsétek az Úr útját" - regionális karizmatikus találkozó Alcsútdobozon
2014. május 1-én, csütörtökön lesz a Szeékesfehérvári Egyházmegye katolikus karizmatikus közösségeinek XVI. Találkozója, amire szeretettel várunk mindenkit! Előadások, tanúságtételek, közbenjáró imaszolgálat, püspöki szentmise... Részletes program:
Három csapás a leendő elsősök és tanítóik számára
Bár az utóbbi időben kevesebb figyelem jut a korábban nagy felháborodást kiváltó „új NAT” és a korai beiskolázás bevezetésével kapcsolatos nehézségekre, a most következő tanévben már mindkét változás érzékelhető lesz. Az első osztályt kezdő gyerekek esetében ráadásul együttesen. Az pedig, hogy az érintettek utolsó óvodai éve a vírushelyzet miatt rövidebbre sikeredett, további nehézségeket okozhat.
A Szűzanya 2014. április 25-i üzenete Medjugorjéból
“Drága gyermekek ! Úgy nyissátok meg szíveteket a kegyelemre, amelyet Isten általam ad nektek, ahogyan a virág kinyílik a napsugár melegére. Imádság és szeretet legyetek mindazok számára, akik távol vannak Istentől és az Ő szeretetétől. Veletek vagyok és közbenjárok mindnyájatokért fiamnál, Jézusnál, és mérhetetlen szeretettel szeretlek benneteket. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra. ”
2014. április 25.
„A másik ember ajándék” – Önkéntes fiatalok táboroztatnak roma gyerekeket Monoron
Július 27. és 31. között a Magyar Máltai Szeretetszolgálat szervezésében önkénteseik, a káposztásmegyeri plébániához tartozó fiatalok és a budapesti Műegyetemi Katolikus Közösség tagjai fogtak össze, hogy egy héten át programokat szervezzenek a monori cigánytelepen élő gyerekeknek.
Róma megtelt...
A XXIII. János és II. János Pál pápa szentté avatására Rómába érkezett zarándokok vasárnap hajnalra teljesen elfoglalták a Szent Péter térre vezető utcákat – írja az MTI. A kordonoknál felgyülemlett tömeg azt kiabálta, hogy engedjék be őket. Tapssal, imával és énekkel adtak nyomatékot követelésüknek, hogy nyissák ki a kapukat. Amikor ez megtörtént, olaszok, lengyelek, franciák, magyarok és a világ minden részéből érkezett zarándokok futva indultak el a térre.
24 órás megemlékezést tart a Phiren Amenca a roma holokauszt emléknapján
A rasszizmus, az antiszemitizmus és a bármilyen nemű megkülönböztetés elutasításaként közszereplők, művészek, roma és nem roma származású fiatalok, aktivisták, és civil szervezetek képviselőinek részvételével, a vészkorszakban, koncentrációs táborokban meggyilkoltak neveinek 24 órán át tartó felolvasásával emlékeznek a Phiren Amenca Nemzetközi Hálózat szervezésében a roma holokausztra szombat délutántól vasárnap estig Budapesten, a Nehru parton lévő roma holokauszt emlékmű előtt.
Engesztelők III. Országos Találkozója
2014. május 24. szombaton Vácott a Szent anna piarista templomban. Előtte való héten pénteken gyógyító összejövetel. Részletes program:
Avilai Teréz-emlékév Spanyolországban
Nemzetközi kongresszussal indult az Avilai Szent Teréz boldoggá avatásának 400. évfordulója alkalmából tartott emlékhét Madridban. Az esemény a Teréz-emlékév kezdete, melyen Ferenc pápa is részt kíván venni – írja a Vatikáni Rádió német szerkesztősége.
Vatikán elszállította Hongkongból teljes diplomáciai archívumát
A szentszéki diplomácia átszállított a Vatikánba minden dokumentumot Hongkongban működő képviseletéről - jelentette az olasz sajtó csütörtökön, miután amerikai források közlése szerint kínai hekkerek törték fel a katolikus egyház hongkongi intézményének számítógépes rendszerét.
Feltárták a koronavírus hátterét
Az embereket is fertőzni képes koronavírus évtizedeken át terjedhetett észrevétlenül denevérekben egy nemzetközi kutatócsoport szerint, amely feltárta a SARS-CoV-2 vírus evolúciós történetét.