Uncategorised
Miért hisztizik a gyerek, és mit kezdjünk vele?
A hiszti valójában sok információt ad a gyerekek fejlődésével kapcsolatban. Ha megértjük, mi áll a hátterében, automatikusan több türelemmel és jobb eszközökkel fogjuk tudni kezelni. Sőt, talán még a megjelenésük gyakorisága és intenzitása is csökkenhet.
Keresztút az életért - 2014-ben is
"...A Regnum Christi Apostoli Mozgalom évek óta megrendezi Krisztus nyilvános keresztútját Budapesten. Hívunk benneteket, közösségként, családként és egyénenként is: Tartsatok velünk! Tegyünk mind tanúságot hitünkről. Mutassuk meg Budapestnek, hogy él az Úr, aki meghalt értünk!..."
Új vatikáni dokumentum jelent meg a plébániai közösségek megújulásáról
A plébániai közösség lelkipásztori megtérése az Egyház evangelizáló küldetésének szolgálatában címmel adta ki július 20-án a Klérus Kongregációja új instrukcióját, melyben többek között a plébániák megreformálásáról, a hivatások hiányáról és a világi hívek igehirdető tevékenységéről van szó.
Elkészült a II. János Pál pápáról szóló musical
A Ne féljetek! című musical három estén át ingyen lesz látható egy, a római Szent Péter térhez közeli színházteremben. A darab címe II. János Pál azt a mondatát idézi, amelyet a pápa a megválasztása utáni napokban mondott a hívőknek 1978 októberében.
Magyar Medjugorje lehetett volna?
Nemrégiben adtuk ki Csépe Klára és Hasznos-Fallóskút történetét, erről a sokat szenvedett misztikus asszonyról és a kegyhely keletkezéséről. A könyvben közzé tettük naplóját is, amelyekben ír a látomásokról és a kapott kegyelmekről is. Most a kötet bevezetőjét idézzük fel Csépe Klára jellemének bemutatásával és a kihagyott magyar kegyelmi lehetőséggel...
Pofon Strasbourgból
Az Emberi Jogok Európai Bírósága keddi ítéletében kimondta: a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságának tekintetében sérült a magyar államot beperlő vallási közösségek gyülekezési és egyesülési szabadsága azáltal, hogy az új egyházjogi törvény megfosztotta őket egyházi státusuktól. A pergyőztes tizenhét felekezet milliárdos nagyságrendű kártérítésre számíthat.
Elképesztő tudomány: megalkották a vághatatlan anyagot
A tengeri állatok meszes váza, illetve a grapefruit héjának struktúrája adta az ötletet a brit Durhami Egyetemen és a német Fraunhofer Intézetben kifejlesztett Próteusz fantázianevű anyagnak. A nevét a görög mitológia alakváltó istenéről kapta, mivel ez az anyag is képes a rá ható erő hatására úgy megváltoztatni a szerkezetét, hogy ezáltal ellensúlyozza a rá ható erőt. A Próteusz a fejlesztő kutatók publikációja szerint gyakorlatilag vághatatlan. Hiába mennek neki flexszel, fúróval, vízsugárral, a felszíni rétegen ezek még áthatolnak, de az anyag struktúrája eközben dinamikusan megváltozik, és a vágószerszám egyszerűen nem képes mélyebb sebet ütni benne.
Elképesztő tudomány - már emlősök szervét is visszanövesztik
Az Edinburgh-i Egyetem kutatóinak először sikerült egy élő emlős állatnak teljes mértékben visszanöveszteni egy szervét. Még arra is van esély, hogy a módszer hamarosan embereken is alkalmazható legyen, írja a Reuters.
Egyre több országban tiltják be a Noét
Darren Aronofsky bibliai eredetű filmjét már a premier előtt betiltották néhány közel-keleti országban, többek között Katarban, Bahreinben és az Egyesült Arab Emírségekben. Az indok: az iszlámban Allah bármilyen prófétáját és hírvivőjét filmen ábrázolni vallásgyalázás és törvénytelen, és Noéra is prófétaként tekintenek. Tegnap aztán kiderült, hogy újabb két ország állt be a sorba, Malajzia és Indonézia.
Minden lehetséges! Gyilkosból szerzetes...
Fiatalként vonzotta a papi hivatás, ám felnőtté válásakor Isten helyett már a drog, az alkohol és az ehhez sok esetben kötődő erőszakos bűncselekmények elkövetése határozta meg – nevezzük őt most így – Luigi életét. Az Avvenire olasz katolikus lap írt róla annak kapcsán, hogy az emberölésért 30 évnyi börtönre ítélt férfi nemrég szerzetesi fogadalmat tett.
Mérgező aszfalt?
A Floridai Állami Egyetem kutatói kimutatták, hogy a napnak és víznek kitett aszfalt ezernyi potenciálisan mérgező vegyületet bocsájt a környezetbe.