Uncategorised
Jézus hív, induljunk
"Abban az időben Jézus fölment egy hegyre, és magához hívta, akiket kiválasztott." (Mk 3,13–19)
Jézus hív engem is, téged is, induljunk!
Köszönöm Uram, hogy meghívtál, és országod polgárává tettél minket! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Heti könyvajánló: Az Istennel való egyesülés útja - Élő Szeretetláng szeminárium
A Szentírás telve van az Isten és az ember egymás utáni vágyakozásának szavaival, az Énekek éneke pedig a vőlegény és menyasszony szerelmi páros énekében az Isten és a gyermekei egymás iránti szeretetének, beteljesedés utáni vágyának örök dallamát festi elénk.
Ősi, elveszett emberi vonalat találtak
Egy friss tanulmány alapján a modern észak-afrikaiak részben egy olyan egyedülálló populációra vezethetők vissza, amely akkor élt a Szaharában, amikor az még zöld és nedves volt – írja az IFLScience. A kutatók két 7000 éves múmia genomja révén egy korábban ismeretlen, mára eltűnt vonalat azonosítottak. Az adatok szerint ez az ősi csoport sosem keveredett a Szaharától délre élő emberekkel, ehelyett szinte teljes izolációban létezett évezredeken keresztül.
Közlemény
Sajnos "ügyes kezek" megint elérhetetlenné tették a honlapunkat - a rendszergazda pedig a családos táborban volt - elnézést kérek mindenkitől, aki feljött a honlapunkra és nem tudta megnézni azt. Egyre sürgetőbb, hogy kijöjjünk egy jobb és védettebb verzióval, a szokásos problémák lassítanak minket...
Éva néni története
Sok évvel ezelőtt Éva néni ötödikes osztálya előtt állt, és azt a hazugságot mondta a gyerekeknek, hogy mindegyiket egyformán szereti. De ez... lehetetlen volt, mert az első sorban Horváth Peti olyan rendetlen és figyelmetlen kisfiú volt, hogy Éva néni valójában élvezettel írt a feladataira vastag piros ceruzával nagy X jeleket, és a lap tetejére pedig legrosszabb érdemjegyet.
Heti ez meg az
Múlt hét szombaton lelki nap volt egyházközségünkben Isten irgalmasságáról, ami nagyon jól sikerült. Hétfőn a közösségünk egy része elment István atyával Budaörsre, ahol a lelkipásztori körzet közösségeinek volt ugyanez a téma, másik részével megtartottuk a rendes hétfő esti nyitott összejövetelünket. Ma (kedd) délután a szokásos időben, 16 órától tartjuk a szentségimádást a Szeretetláng kápolnában - de ezzel még nincs vége a napnak, mert este megyünk Budaörsre a Siloé közösség által szervezett Istenkereső missziós összejövetelre.
Szerelmi történet Istennel
Az Istennel való egyesülés útja szerelmi történet. Úgy kezdődik, hogy titokzatos módon, talán magam sem értem hogyan, de megragadja szívem, életem Isten valósága, és beleszeretek Istenbe, vagy egész pontosan Jézus Krisztusba, akiben és akivel megélhetem Isten mindent betöltő szeretetét. Lehet, hogy furcsának tűnik ez, főleg, ha egy férfi írja le napjainkban, amikor amúgy is mindent beleng a testi szabadosság megrontó levegője – de mégis ez az igazság.
Prófétai egyház 3/3: Prófétai élet napjainkban
Sipos Gyula előadása elhangzott a törökbálinti Szeretetláng közösségi házban, a hétfői közösségi összejövetelen, advent harmadik hetében.
Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005
Kegyelemről kegyelemre - folytatódik a nagyböjti előadás-sorozat
A három részes előadás sorozat második előadása ma, március 17-én hétfőn a nagyböjti időszakban Törökbálinton, a Szeretetláng közösségi házban (és ugyanez csütörtökönként Érden is...). Téma: Kegyelemről kegyelemre, győzelemről győzelemre. Részletek:
Jézus elé vinni minden embert
"Sokakat meggyógyított ugyanis, és aki valami bajban szenvedett, mind ott tolongott körülötte, hogy legalább megérinthesse." (Mk 3,7–12)
Bárcsak ma is Jézus körül tolonganának az emberek, hogy gyógyulást és szabadulást nyerjenek!
Istenünk, eléd hozunk most imáinkban minden embert, hogy megmenekülhessenek, meggyógyuljanak, megszabaduljanak és megújulhasson a világ a Te békédben! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
„A fájdalmak férfia” – a torinói lepel bizonyítékai
A római San Giovanni Battista dei Fiorentini bazilikában március 10-én kiállítás nyílt a torinói lepelről, amely a leghíresebb akheiropoiéton (nem emberi kéz által alkotott ereklye). José Enrique Oyarzún Tapia professzor, Emanuela Marinelli professzor, majd Rafael Pascual professzor ismertették a felbecsülhetetlen értékű torinói ereklye rendkívüli tulajdonságait, majd a legrégebb óta tartó vitát, a torinói lepel hitelességének kérdését állították az előadás középpontjába: